Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Zselés vízgolyó válthatja fel a palackozott ásványvizet

Létrehozva:

|

Ooho! névre hallgat a golyócska és a szájban egy harapással szétpukkan. A londoni innováció óriási mennyiségű palack gyártásától kímélné meg a világot. A találmány köztulajdon, mert kitalálói bőkezűen a creative commons kategóriába sorolták.

A Skipping Rocks Lab által kidolgozott termék lényege, hogy alga-alapú gélben (zselében) tartalmaz vizet, számolt be az újdonságról a CityLab.com. Az ember kilyukasztja a fogával és kiszívja belőle a folyadékot. De ha lenyeli a zselés halmazállapotú borítást, az sem baj. Ugyanis ehető. A vizet gélszerű hártyába csomagolják, s az eljárás során kálcium-kloridot és nátrium-alginátot is felhasználtak (E-509 és E-401).

Az értelemszerűen “törékeny” -pontosabban könnyen pukkadó- golyó szállítása nem ütközne nagy nehézségekbe, mert ugyanolyan kiszerelésben árusítható, mint a tojások: tojásos dobozokhoz hasonló csomagolásban. A biológiailag lebomló csomagolás mindössze 2 dollárcentbe (5,4 forintba) kerül. (Ezt vélhetően a négy darabos dobozra értik, mert a portékát prezentáló videóban ilyet látni.)


Rendeld meg tőlünk a legtrendibb bambusz fogkeféd! Katt ide! 

 

Advertisement

Azt nem írják a feltalálók, hogy egy golyó hány deciliter -vagy inkább centiliter- vizet tartalmaz és hogy elkészítéséhez mennyi energiaráfordításra van szükség. Az viszont könnyen biztosra vehető, hogy zöldebb megoldás, mint a palackozott vizek. Ugyanis a műanyagpalackok 80%-át világszerte nem hasznosítják újra. (Pedig például a világ legolcsóbb világítása is lehetne belőle.)

Advertisement

Mivel a brit feltalálók köztulajdonná tették az újítást és receptjét (a creative commons kategóriába sorolva azt), a golyócska tulajdonképpen minden háztartásban elkészíthető. A golyó jelölést szerzett a 2015-ös “Design to Improve Life” versenyen.

forrás: piacesprofit.hu

Advertisement
5 hozzászólás

5 Comments

  1. Jenő

    2015-05-08 at 09:18

    Egy szó, mint száz, keverjünk idegen anyagot a tiszta vízhez, és szállítsuk lebomló tárolóban, mindezt csak amiatt, hogy ne használjunk műanyag palackot?
    Alapvető probléma, hogy műanyag palackot használunk, vagyis a vízzel eddig sem volt baj. A palack cseréjének problémáját egyszerűen meg lehet oldani, ha visszalépünk az üvegpalackokra. Ugyanúgy újrafelhasználható, mint az új tárolási eszköz. Évek alatt tesztelt, és a vízhez sem kell nyúlni.
    Új/régi probléma a tömeges szállítás, így az üveg súlya. Ez amiatt volt probléma, mert a súly miatt több üzemanyagot fogyasztott a teherautó. Erre van megoldás, mégpedig az elektromos autó, vonat.
    Szerény véleményem szerint hamarabb fogunk átállni az elektromos eszközökre, mint a tojásos dobozos literes kiszerelésű vízre.
    A találmány ettől még pazar, és hajrá feltalálók.

  2. stringZ

    2015-05-08 at 09:35

    Nagyszerű, de nem csak erre van szükség. Arra is szükség van, hogy az emberek ne vegyenek otthonra palackozott vizet, amikor a csapból is jön víz.

  3. tone

    2015-05-08 at 15:18

    egyszerűen zsiniális

  4. dm

    2015-05-08 at 17:54

    Jönni jön, de szar az íze…

  5. Tesla

    2015-05-27 at 14:20

    Lehet szar az íze a csapvíznek, de ha egy üvegbe (pl boros üveg) engeded és hagyod állni minimum 10 percet, már érezhető lesz az ízbeli javulás (Ha pedig az üveget kiteszed napra még jobb lesz, mert az UV teljesen megtisztítja és meglágyítja a vizet.

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Zöldinfó

Drámai fordulat: már a cukrot és a krumplit sem tudjuk megtermelni

Kereszttűzben a magyar agrárium: aszály, szerkezeti válság és a klímaalkalmazkodás hiánya.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Magyarország Európa egyik „legfelszántottabb” országa, mégis eljutottunk oda, hogy mára a hazai cukortermelés a kereslet alig 40%-át képes kielégíteni, de burgonyából sem tudjuk fedezni a hazai szükségletet. Hogy lehetséges ez egy olyan országban, amely évszázadok óta az agráriumából él ,és büszkén hirdeti magáról, hogy víznagyhatalom? A választ a merev termelési szerkezetben, a hibás vízgazdálkodásban és a klímaváltozáshoz való érdemi alkalmazkodás hiányában kell keresnünk – hívja fel a figyelmet az alternativenergia.hu. Az összeállításból kiderül az is, hogy milyen hatással lehet a EU-Mercosur-egyezmény a magyar mezőgazdaságra.

A „víznagyhatalom” mítosza és a porzó utak

Bár szeretjük azt hinni, hogy a Kárpát-medencében bőségben van vizünk, a valóság ennél jóval szárazabb. „Őrült nagy baj van” – fogalmazott a GPC vitaestjén Balogh Péter, a Vízválasztó Mozgalom elnöke, rávilágítva egy évtizedes szemléletbeli hibára. Még mindig a víz elvezetésében és a gyors lecsapolásban vagyunk aktívak, nem pedig a megtartásában.

A magyar táj vízellátottsága terén a helyzet drámaivá vált az elmúlt évek során: a Tisza vízgyűjtőjén mára nagyjából három és fél balatonnyi, a Dunáén pedig egy balatonnyi víz hiányzik a talajból. Miközben aszály sújtja a földeket, az árhullámokat továbbra is igyekszünk minél gyorsabban kivezetni az országból, ahelyett, hogy hagynánk azokat beszivárogni a talajba. Az eredmény? Porzó utak márciusban, és fák, amelyek gyökere már nem éri el a mélyre süllyedt talajvizet. 2026-ban a januári nagy hó ellenére a helyzet már március végén aszályt mutat itthon és az egész régióban. Bár a „Vizet a tájba” program révén tavaly már megkezdődtek előremutató beavatkozások, Orbán Viktor egy nemrég elhangzott beszédében is elismerte a hátralévő feladatok hatalmas voltát.

Advertisement

Ipar vagy élelem? – A magyar föld paradoxona

Ez a válság nemcsak környezeti, hanem strukturális is. A vitaest egyik legérdekesebb pontja a hazai földhasználat arányainak kérdése volt. Bár jelentős mezőgazdasági területekkel rendelkezünk, Balogh Péter felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar szántóföldi gabonatermelés nagyjából 10 százaléka szolgál közvetlen emberi fogyasztásra. A fennmaradó rész jelentős arányban ipari alapanyagként (például bioetanol) vagy állati takarmányként kerül felhasználásra, illetve exportálják. Magyarország az Európai Unió harmadik legnagyobb bioetanol-termelője, mindössze Franciaország és Németország előzi meg.

A jelenlegi termelési szerkezet tehát nagyobb hangsúlyt helyez az exportpiacokra és az ipari igényekre, mint a közvetlen hazai élelmezésbiztonságra. Mint Polgár Ákos (Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége) elmondta, a hazai cukortermelés a kereslet alig 40%-át képes kielégíteni, de burgonyából sem tudjuk fedezni a hazai szükségletet.  Ezt a képet tovább árnyalja az ország utóbbi években indult új, erőforrás-intenzív gazdaságfejlesztési stratégiája. A hazai döntéshozók célja az volt, hogy Magyarország meghatározó szerepet töltsön be az akkumulátorgyártásban, ami azonban természetéből fakadóan számottevő víz- és energiaigénnyel jár. Egy az aszályok által egyre inkább érintett térségben ez az irány kihívások elé állíthatja a lakosság és a hazai élelmiszertermelés jövőbeni vízellátását.

Advertisement

Kiemelt figyelmet igényel, hogy az új ipari kapacitások mennyire igazodnak a helyi ökológiai teherbíró képességhez és a természeti adottságokhoz. Szakmai szempontból körültekintést igényel például az üzemek egy részének olyan térségekbe történő telepítése, ahol kevés a felszíni víz, és a vízellátás nagyrészt mélyfúrású kutakra támaszkodik (mint Debrecen). Emellett a zöldmezős beruházások kiterjedt területigénye sok esetben jó minőségű mezőgazdasági termőföldeket von ki a művelésből. Amíg a gazdasági mutatókban a beruházási volumen és a GDP-növekedés kedvező képet fog mutatni ezek hatására, a hosszú távú környezeti hatásokat – mint a talajvízszint lehetséges alakulása, a termőföldek csökkenése és az importenergia-függőség kérdése – a társadalmi és jövő generációs költségek szintjén is mérlegelni kell.

A Green Policy Center szakmai álláspontja szerint a klímasemlegességi átmenet nem valósítható meg nagymértékű energiatárolás nélkül, így valamekkora szintű hazai akkumulátorgyártásra is szükség van. Sem gazdaságilag, sem a környezeti igazságosság szempontjából nem lenne felelős döntés a saját zöld átállásunkhoz szükséges technológiát kizárólag importra alapozni, ráadásul az uniós irányelvek is az Európán belüli gyártás megerősítését szorgalmazzák. A fő kérdés tehát nem maga a technológia, hanem a lépték: a hazai ökológiai adottságok ismeretében indokolt-e a belső szükségleteket többszörösen meghaladó, alapvetően exportorientált, magas víz- és energiaigényű kapacitásokat kiépíteni. (A GPC jelen újraiparosítási hullámról készült elemzése itt érhető el.)

Advertisement

Nincs technológiai csodaszer, csak szerkezeti váltás

A Green Policy Center vitaestjének szakértői szerint a technológia, például az öntözésfejlesztés önmagában kevés ahhoz, hogy megmentse a szektort. Sőt, a jelenleg hazánkban alkalmazott pazarló öntözési technikák csak gyorsabban élik fel a maradék készleteinket. A valódi megoldás a természetközeli gazdálkodás és a radikális szerkezetváltás. Fel kell hagyni a talaj kizsigerelésével és vissza kell adni területeket a víznek ott, ahol a szántóföldi művelés már csak veszteséget termel. A vízigényes kukorica helyett szárazságtűrő növényekre (mint például a cirok) és új kertészeti kultúrákra (mint például a füge) van szükség, valamint az adórendszerrel és tudatosítással árelőnybe kell hozni a helyi, szezonális és klímabarát élelmiszereket.

A beszélgetés egyik fontos végkövetkeztetése az volt, hogy a természet nem fog megvédeni minket, ha mi magunk romboljuk le a védfalait. Ha nem változtatunk, a hazai élelmiszer hamarosan luxuscikké válik, mi pedig továbbra is egyre több import élelmiszert eszünk majd a kiszáradó földek szélén, egyre magasabb áron.

Advertisement

Bűnbak vagy valós veszély a Mercosur?

A belső strukturális válság mellett a hazai közbeszédben egyre többször a globális folyamatokra – legújabban az Európai Tanács által 2026 januárjában zöld utat kapott EU–Mercosur (Déli Közös Piac) szabadkereskedelmi megállapodásra – mutogatnak. A félelem szerint a dél-amerikai agráróriások olcsó, lazább szabályok mellett termelt hústömege kontroll nélkül letarolja majd a piacot. A szerződés konkrétumai azonban más képet mutatnak.

A megállapodás ugyanis szigorú kvótákhoz és védővámokhoz köti az importot. A sokat emlegetett dél-amerikai marhahús kedvezményes behozatala például évi 99 ezer tonnában van maximalizálva, ami a teljes európai termelésnek alig 1,5 százaléka. Ugyanez igaz a baromfira és a cukorra is – a beáramló mennyiség töredéke az európai fogyasztásnak. Ráadásul az EU nem enged a szigorú élelmiszerbiztonsági és egészségügyi előírásokból, 2026 végétől pedig be is tiltja az erdőirtáshoz (például esőerdők kivágásához) köthető termékek importját.

Advertisement

A Mercosur valójában még komoly exportlehetőségeket is nyit, hiszen lebontja a magas dél-amerikai vámokat az európai prémium termékek előtt, és levédeti az olyan eredetjelölt hazai büszkeségeket is, mint a Tokaji. Úgy tűnik tehát, hogy a magyar agráriumot nem az a minimális mennyiségű argentin marhahús sodorja végveszélybe. A valódi fenyegetés annál inkább a saját elhibázott és rugalmatlan hazai termelési szerkezetünk, valamint a klímaváltozáshoz való érdemi alkalmazkodás hiánya.

Mindemellett persze nem feledkezhetünk meg arról, hogy klímavédelmi szempontból káros a fél világon keresztül utaztatni olyan árukat, amelyeket helyben is meg tudunk termelni. A helyi termékek fogyasztása kedvezőbb, főleg, ha környezetkímélő módon termesztették azokat.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák