

Zöld Energia
200 ezres napelemes rendszert dobtak piacra, a kerítésre szerelhető!
Egy osztrák startup olyan ruganyos napelemeket mutatott be, amelyeket meglévő kerítésre telepítve lehet otthoni energiát termelni.
Napelem, akár 3 millió Ft vissza nem térítendő támogatással a Vidéki Otthonfelújítási Program keretében. Kalkuláljon itt. (x)
Függőleges, kétoldalú, kerítések számára tervezett napelemeket mutatott be egy osztrák startup – számol be a PV Magazine. A Sunbooster GmbH 372 wattos, rugalmas napelemes rendszerekre szakosodott, termékeit inverterekkel és kábelezéssel együtt árusítja. A termékcsalád legkisebb teljesítményű változatát 500 euróért, azaz mintegy 201 ezer forintért árusítja. A kétoldalú, ruganyos napelemeket meglévő kerítésekre lehet telepíteni. A Sunbooster Vertical nevű terméket nemrég vezették be a német, az osztrák és a svájci piacra, a hagyományos árnyékolók kiváltására szánt eszközök egyelőre hat szettben érhetők el. A legkisebb rendszer 372 wattos teljesítményű, az 500 euróért az invertert és a 10 méteres kábelezést is megkapja az ügyfél. A termék mérete 2-szer 2,5 méter, a bal oldalát egy MC4-es csatlakozóval, a jobb oldalát pedig egy MC4-es aljzattal látták el. A napelemek száma iker rendszer rendelésekor megduplázódik, négyszeres rendszer esetén pedig megnégyszereződik. A szükséges kábelek ennek megfelelően kerülnek a csomagba. Egy négy darab, négy egységből álló rendszer 2,5 méter hosszú napelemcsíkokkal jelenleg 1699,90 euróba, tehát nagyjából 684 ezer forintba kerül. Egy ilyen rendszerrel 1,872 kilowatt napelemes teljesítményt lehet telepíteni a háztartás meglévő kerítésére.
A méretezésnek nincsenek határai, ezért a Sunbooster ipari kerítések esetében is el tud képzelni alkalmazást. Egy 100 méter hosszú kerítésre több mint 18 kilowattnyi fotovoltaikus teljesítmény telepíthető. „A beszerzési költség csak egyharmada a klasszikus napelemes kerítések árának. Ez azt jelenti, hogy készleteink már két és fél év után megtérültek” – emelte ki Stefan Ponsold, a cég vezérigazgatója.
A bevezető szakaszban a termékcsalád csak a Sunbooster üzletében lesz elérhető. Ezt követően viszont a vállalat az érintett piacok kiválasztott barkácsáruházain és szakkereskedőin keresztül is szeretné értékesíteni csomagjait.
Kép: Sunbooster GmbH

Zöld Energia
Jó hír annak, aki olcsó és egyszerű napelemekre vágyott!
Az újonnan bemutatott fotovoltaikus termék egyszerre funkcionál napelemként, illetve a tetőszerkezet szerves részeként.

Napelem, akár 3 millió Ft vissza nem térítendő támogatással a Vidéki Otthonfelújítási Program keretében. Kalkuláljon itt. (x)
Az észak-amerikai, tetőfedő és szigetelő szolgáltató, a GAF leányvállalata Timberline Solar nevű napelemes zsindelyének továbbfejlesztett változatát – számol be a PV Magazine. A Timberline Solar ES 2 olcsó megoldást kínál a hagyományos tetőnapelemekkel szemben, a termék zsindelyenként 57 watt teljesítményű, ami 23 százalékos növekedést jelent a GAF Energy korábbi eszközéhez képest. „A Timberline Solar ES 2 képviseli mindazt, amit a napelemes tetőfedésről tanultunk, és amit a vállalkozók és a háztulajdonosok széles körű visszajelzései révén továbbfejlesztettünk” – mondta Martin DeBono, a vállalat elnöke. A napelemes zsindelyek mélysége kevesebb, mint 0,6 centiméter, és a hagyományos GAF tetőfedő zsindelyekkel integrálhatók, ezáltal biztosítva az egységes, esztétikus megjelenést. A cég szerint az új termékcsaládhoz kisebb tranzisztordobozok és egyszerűsített vezetékezés tartozik, ami még szebb megjelenést nyújt. A GAF szerint a termék kompatibilis a meglévő Timberline zsindelykapcsolatokkal.
Minden egyes egymásba illeszkedő zsindely körülbelül 152-ször 10 centiméteres tetőfelületet fed le. A monokristályos zsindelyek 600 volt maximális rendszerfeszültséget támogatnak, és akár 48 zsindelyt is lehetséges sorba, illetve akár két párhuzamos sorba kötni. A GAF Timberline termékei akár 200 kilométer per órás széllökéseknek is ellenállnak. A Timberline Solar kialakítás elnyerte az UL 7103 minősítést, aminek köszönhetően rendszert tetőfedő termékként és napenergia-termékként egyaránt telepíthetik lakóépületek tetőszerkezetére.
A GAF Energy szerint az új napelemes zsindelyek elegáns, visszafogott esztétikát teremtenek, és egyszerre funkcionálnak az otthont védő tetőszerkezet elemeként. Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy az állványra szerelt napelemeket a tető rendszerébe fúrják be, ami növelheti a szél felhajtóerejét, és bizonyos meglévő tetőgaranciákat érvényteleníthet.
Képek: GAF Energy
-
Zöld Energia3 nap telt el a létrehozás óta
Jó hírt kaptak a napelemes rendszerrel felszerelt háztartások!
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
7 jel, amiből tudhatjuk, hogy macskánk boldog
-
Zöld Energia2 nap telt el a létrehozás óta
Jó hír annak, aki olcsó és egyszerű napelemekre vágyott!
-
Zöld Energia7 nap telt el a létrehozás óta
Szélviharok és napelemek: Ezzel a megoldással csökkenthetők a károk!
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás óta
Olcsó fejlesztéssel válhatnak hatékonyabbá a napelemek