Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Napelemtornyokat kezdett építeni egy kanadai cég

Extrém vihar csapott le a kanadai cég által fejlesztett napelemes toronyra, mégsem keletkezett benne kár.

Létrehozva:

|

Az alternatív erőforrások kiaknázása az elmúlt időszakban elképesztő fejlődést tapasztalt, ez különösen igaz a napelemes technológiákra. A felhasználás sokféleségéből adódóan ma már a fotovoltaikus rendszerek számos alakot ölthetnek, akár a házakban és egyéb épületekben, például a falakon is helyet kaphatnak. Az alkalmazásnak ugyanakkor gátat szabhatnak az extrém körülmények, a szélsőséges időjárás például sok esetben nehezíti a rendszerek működését. Persze ezen a téren is egyre több az előrelépés, a napelemek sorra hódítják meg a legmeglepőbb helyeket, amire szükség is van, hiszen áramkimaradás esetén éppen ezek az ellenálló egységek nyújthatnak segítséget egy-egy közösségnek.

A Three Sixty Solar kanadai kereskedelmi és közüzemi szintű napelem-fejlesztő a héten mutatta be egy részletes leírásban legújabb projektjét – számol be a PV Magazine. A vállalat egy olyan, több mint 36 méter magasra építhető napelemes tornyot hozott létre, amely képes ellenállni az 1-es kategóriájú hurrikánok szeleinek, amelyek akár 120-153 kilométer per órásak is lehetnek. A publikációban a cég a napelemtorony kezdeti 16 hónapos működésének hátterét mutatja be, az eredmények alapján a fejlesztés kereskedelmi szempontból életképesnek bizonyult.

Kép: Three Sixty Solar

A brit columbiai székhelyű vállalat szerint korai fázisú tornyai akár 250 kilowatt tiszta energiát is képesek előállítani, a jövőbeli tornyok azonban több megawattos teljesítménnyel lesznek telepíthetőek. A Three Sixty Solar 2021 októberében indította el a Solar Tower kísérleti projektjét, a cég állítása szerint a telepítés mindössze öt munkanap alatt történt meg. A rögzítőelemek kezeléséhez kanalas emelődarura volt szükség.

2021 novemberében egy kora őszi vihar keretében erős szelek és több napon át tartó esőzés csapott le a térségre, a fejlesztő szerint ugyanakkor a szélsőséges körülmények dacára sem esett kár a rendszerben. A vizsgálatok alapján a panelek és a torony szerkezete is sértetlen maradt.

Advertisement

A közeli brit columbiai Kelowna közösségben ezen időszak alatt sokan áram nélkül maradtak, néhány napra még a helyi iskolákat is bezárták. Ez is bizonyítja, hogy a Solar Towerhez hasonló fejlesztések mekkora segítséget jelenthetnek a katasztrófa sújtotta területeken.

Advertisement

Zöld Energia

Olcsó és hatékony megoldás a homokkal tárolt napenergia a főzésben?

A napenergiás eszközben 80 perc alatt 16 kilogramm rizst lehet megfőzni.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Ghánai szakértők olyan napelemes gőzfőzőt fejlesztettek ki, amelyhez homokalapú hőtároló tartozik – írja az alternativenergia.hu. A szakértők szerint a homokban rejlő potenciált még nem vizsgálták széles körben, dacára a hőstabilitásnak és az alacsony költségnek. A meglévő tanulmányokban elsősorban diódákat, fűtőelemeket vagy indukciós rendszereket használtak hőforrásként, a homokban tárolt hő felhasználását csak korlátozott mértékben vizsgálták.

A tesztelt berendezés 20 fotovoltaikus modulból áll, amelyek maximális teljesítménye 580 W, hatékonysága pedig 22,65 százalék. A modulok egy struktúrára vannak felszerelve 10 fokos dőlésszöggel dél felé és 0 fokos azimutszöggel. A termelt villamos energia a hőtároló rendszerbe kerül, ez két komponensből áll: egy kőbányai homokkal töltött lágyacél tartályból, illetve egy, ebbe beágyazott egyenáramú ellenállásos fűtőelemből.

A homokréteg felett egy 10 kilogramm vizet tartalmazó víztartály található, amely gőzt termel a főzőtérben lévő ételek melegítéséhez. A főzőtér magassága 143, hossza 150, szélessége 57,5 centiméter, míg a hőakkumulátor méretei 15-ször 65,5-szer 44 centiméter.

Advertisement

A tesztelést egy, a ghánai Kumasi városában található középiskolában végezték, a forralás 2024. október 21. és 24. között, minden nap 10:00 és 15:00 óra között zajlott. A főzési kísérleteket 2024. november 5. és 7. között tartották, a használt műszerek között volt egy napsugárzásmérő, egy infravörös hőmérsékletmérő, egy voltmérő, egy ampermérő és egy hőkamera.

Az eredmények alapján a főzőkamra hőmérséklete 105–110 Celsius-fokra emelkedett, ami elegendő volt 16 kilogramm rizs 80 perc alatt, 16 kilogramm bab 140 perc alatt és 32 kilogramm banán 85 perc alatt történő megfőzéséhez. A berendezés 38,9 százalékos hőhatékonyságot ért el, ami hasonló körülmények között körülbelül 12–14 százalékkal meghaladja a szintén napenergiás gőzrendszerek, a Scheffler-tányérok teljesítményét. A homokalapú eszköz 13–15 MJ energiát tárolt, ami 400–900 W/m² változó napsugárzás mellett is 4–6 óra megbízható főzési időt biztosított.

Advertisement

A további elemzések alapján a megtérülési idő 4,5 év, a 20 éves teljes költség pedig a hagyományos biomassza-tűzhelyekénél 47 százalékkal alacsonyabb. Az éves kibocsátáscsökkentés 5312,22 kilogramm szén-dioxid, 11,1 kilogramm nitrogénoxid és 7,05 kilogramm PM2,5 finom részecske volt.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák