Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Áder János: a klímaváltozás hatásainak 80 százalékát a vízen keresztül érezzük majd

A felesleges vizet meg kell tartani, és nem szabad kivezetni az országból – mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány elnöke pénteken Kaposváron, a víz világnapján.

Létrehozva:

|

A volt államfő A mi kék világunk című konferencián, óvodapedagógusoknak tartott előadásában rámutatott, hogy a klímaváltozás a Kárpát-medencét hamarabb és súlyosabban érinti majd, mint Európa több térségét. A klímaváltozás hatásainak 80 százalékát a vízen keresztül érezzük majd – tette hozzá. Elmondta, az aszály, a belvíz és az árvíz az ország nagyobb részét sújtja, és sokszor egyszerre jelenik meg: 2013-ban az áradó Dunától nem messze téli aszály volt. A 2022-es aszály idején volt olyan országrész, ahonnan egyáltalán nem takarítottak be termést, a szárazság több mint 1000 milliárd forint kárt okozott a mezőgazdaságnak – ismertette. Kiemelte, Magyarországon négyezer kilométernyi töltést kellett megépíteni az árvizek kivédésére. A korábbi, a felesleges víz kivezetését előnyben részesítő vízügyi szemlélet helyett mára a víz megtartása került előtérbe.

A Tiszán – amelynek vízszintje áradáskor egy nap alatt akár hat métert is emelkedhet – kilenc szükségtározót terveznek, ezekből hat már meg is épült. A tározók által akár egy méterrel is csökkenthető a Tisza vízszintje – mondta. A körülbelül egymilliós népességű Duna-Tisza közi homokhátság vízpótlása várhatóan 2030-ra befejeződik – közölte. Megemlítette azt is, hogy a víz megtartásának másik módja, ha a korábban vizenyős, de mára művelés alá vont területeket visszaadjuk a természetnek, ami azonban sok érdeket sérthet. Ezeket a földeket ki kellene sajátítani, közös megegyezéssel közös gazdálkodásba vonni. Az újra elárasztott területeken ugyanakkor a víz elszivárogna a talajba, csökkentené az aszályt, a párolgás mikroklímát alakítana ki, ami segítené a gazdálkodókat a klímaváltozás hatásainak mérséklésében. Beszélt arról is, hogy világszerte egyszerre jelentkezik a “sok víz, a kevés víz és a szennyezett víz drámája”. Az óceánok vizében lévő mikroműanyag a táplálékláncban eljut az emberhez is – jegyezte meg.

Advertisement

Zöldinfó

Veszélyes helyzet alakult ki a Szigetnél az alacsony Duna miatt

Életveszélyes gyalog átkelni a Dunán a Sziget Fesztiválra.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Balesetveszélyes és életveszélyes gyalog átkelni a Dunán a Sziget Fesztiválra, a helyszínen a rendőrség kerítést helyezett el és rendőri felügyeletet is biztosít – írja az alternativenergia.hu. Azt írták: a Duna alacsony vízállása miatt a Hamvas Béla sétánytól gyalog át lehet kelni a folyó mellékágán a Sziget Fesztiválnak helyet adó Hajógyári-szigetre. Mivel a Dunán történő átkelés baleset- és életveszélyes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Sziget Fesztivál szervezőjével együttműködve a sétány menti területre kerítést helyeztetett el figyelemfelkeltő táblákkal. A helyszínen a BRFK rendőri felügyeletet is biztosít a fesztivál teljes ideje alatt.

A gyorsjelentésben arról is tájékoztattak, hogy szombat délelőtt Budapesten 29 Celsius-fok, míg országosan 30 Celsius-fok volt a legmelegebb. Szombatra túlnyomóan száraz idő várható, eleinte még délnyugaton előfordulhat kisebb eső, zápor, esetleg zivatar. Az Országos Kórházi Főigazgatóság adatai szerint öt egészségügyi intézményben hibás a klímaberendezés. A győri kórházban megkezdődött a második új transzformátor beszerelése. Még 25 vasútvonalon van érvényben ideiglenes, a magas hőmérséklet miatti sebességkorlátozás. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósághoz három erdő- és vegetációtűzről érkezett bejelentés. A honvédség továbbra is szállít vizet Szentendrére és Tahitótfaluba. Az adatszolgáltatások szerint 1156 helyszínen volt vízosztás, 753 helyszínen pedig párakapu üzemelt délelőtt.

A hőséggel kapcsolatos területi, járási és helyi feladatok ellátásában országosan 1432-en vettek részt, és 4998 liter ivóvizet osztottak ki.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák