Zöldinfó
A Goethe Intézet könyvtárából dolgokat is lehet kölcsönözni
Tizenöt tárgyat, köztük projektort, gördeszkát, távcsövet, laminálót és játékokat is lehet kölcsönözni csütörtöktől a Goethe Intézetben kialakított Dolgok Könyvtárában, amely az intézet július végéig tartó Grüne Kiste elnevezésű fenntarthatósági hónapjai részeként indult útjára.
Az új kezdeményezés négy tematikus területen – kirándulás/piknik/szabadidő, gyerekeknek szóló szórakozás, közösségi médiaeszközök és csináld magad – kínál termékeket, amelyeket hét napra lehet olvasókártyával kölcsönözni. A projekt kísérleti jelleggel indult és egyelőre a fenntarthatósági hónapok ideje alatt működik, ugyanakkor, ha sok lesz az érdeklődő, később tervezik a kínálat bővítését – hangzott el a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón. A fenntarthatóság világszerte fontos, az emberiség egészét érintő téma, amely mint minden jelentős kérdés a kultúrával és a művészetekkel is összhangban van – hangsúlyozta Evelin Hust intézetigazgató. Németországban már régóta működő szolgáltatás a Dolgok Könyvtára, ahol könyvek helyett használati tárgyakat lehet kölcsönözni, így a ritkán használt tárgyakat nem kell mindenkinek megvásárolnia. Ez környezetkímélő szolgáltatás, amely csökkenti a fogyasztás mértékét is – mondta.
Kiemelte, hogy a fenntarthatósági események a Grüne Kiste nevet kapták, amely szimbolikus jelentéssel bír. Hosszú ideje létező szolgáltatás Németországban Grüne Kiste, amelyben fenntartható gazdaságok ajánlják fel szezonális termékeit. Ezek egy zöld dobozba kerülnek receptekkel együtt és így juttatják el az emberekhez. “Mi is recepteket kínálunk fel, hogy miként lehet a környezetünkkel jobban törődni, mit tudunk tenni a szeméttel, hogyan lehet takarékoskodni és ezzel kevesebb szemetet termelni és hogyan lehet a szemétből művészet” – magyarázta.
Az eseményen bemutatták Anda Kata Felhőtlen zöld című installációját, amely újrahasznosított anyagokból készült, ezt egy könyvkiállítás egészíti ki a fenntarthatóság témájában. Mindezek mellett gyerekeknek és felnőtteknek szóló workshopok is várják az érdeklődőket, akik egyebek mellett használt alapanyagokból hozhatnak létre új tárgyakat.
Zöldinfó
Évente több ezer háztartás fogyasztását váltja ki egy fejlesztési program
A CETIN Hungary hálózati infrastruktúrájának korszerűsítésével jelentős mennyiségű villamosenergiát takarított meg.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A CETIN Hungary a teljes hálózati infrastruktúrájának korszerűsítésére több mint 102 milliárd forintot fordított négy év alatt, ezzel éves szinten 9,9 GWh (gigawattóra) villamosenergiát takarított meg – írja az alternativenergia.hu. A cég olyan innovatív eszközöket keresett, amelyek az ügyfélélmény és a szolgáltatási szint zavaró csökkentése nélkül képesek az energiahatékonyság növelésére – ismertették. A CETIN Hungary energiahatékonysági programjának célja az volt, hogy miközben az adatmennyiség exponenciálisan nő, a fajlagos energiafelhasználás – a mobil infrastruktúra szolgáltatások egységnyi energiaigénye – csökkenjen. Az ennek érdekében kialakított program öt pillére közül elsőként modernizálták a mobilhálózatot. A korábbiakhoz képest a modern eszközök legnagyobb előnye, hogy képesek különböző frekvenciasávokat kombinálni, ami jelentős energiamegtakarítást eredményez. Fontos lépés volt a nagy kapacitású, teljes értékű 5G infrastruktúra kiépítése, mert ennek a technológiának a legalacsonyabb a fajlagos energiafogyasztása.
A program második pillére az energiafelhasználás hatékony menedzselése: úgy optimalizálták a bázisállomások energiafelhasználását, hogy közben a felhasználói élmény nem romlik. A hálózat a mindenkori felhasználói igényekhez alkalmazkodik, annak megfelelő kapacitást biztosít. Ezt követően korszerűsítették az energia betáplálását, a bevezetett modern eszközök kisebb hő- és átalakítási veszteséggel működnek. A program negyedik pilléreként modernizálták az adatközpontokat, az ötödik pillér pedig a bázisállomások és adatközpontok hűtési rendszerének átalakítása volt
Mindezek hatására a CETIN éves szinten 9,9 GWh villamosenergiát takarított meg, ami több mint 4500 átlagos magyarországi háztartás éves fogyasztásának felel meg. A közleményben rámutattak arra, hogy a digitális világ adatéhsége töretlen: nemcsak a felhasználók streamingelnek, folytatnak videóbeszélgetéseket, hanem az okoseszközök is folyamatosan kommunikálnak. A mesterséges intelligencia robbanásszerű növekedése tovább erősíti ezt a tendenciát. Ennek következtében az adatforgalom is növekszik, és kulcskérdés, hogy az ehhez szükséges infrastruktúrát hogyan lehet fenntarthatóbban biztosítani.
A CETIN Hungary Zrt. független integrált telekommunikációs infrastruktúraszolgáltató vállalat, Magyarország egyik meghatározó országos mobil rádiós és átviteltechnikai hálózatának tulajdonosa és üzemeltetője több mint négyezer jelenléti ponttal, bázisállomással. A CETIN Hungary üzleti tevékenységének fókusza a hálózattervezés, hálózatépítés és üzemeltetés, átviteltechnika, adatközpont, IT infrastruktúra és IT biztonsági szolgáltatások.
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaElektromos járművek: most éri meg igazán váltani
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaFöld alá kerültek a kábelek: időjárásállóbbá vált a helyi villamosenergia-hálózat
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaAz EKR akár 150 ezer lakóingatlan korszerűsítését teszi lehetővé 2027-ig
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaZöldül a távfűtés: 2026-ban tovább bővül a lakossági támogatási program
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaBiztonságosabb, megfizethetőbb és tisztább energia minden európainak
