

Otthon
Jelentősen megnőtt az energiahatékony beruházásokban jártas szakemberek iránti igény
Az európai energiaválság és a hazai építőiparban tapasztalható változások miatt jelentősen megnőtt az elmúlt hónapokban az energiahatékony beruházásokban jártas szakemberek iránti igény, ezért új szakképzéseket indított a Dekra Akademie Felnőttképző, Munkavédelmi és Szolgáltató Kft.
A cég szerdai közleménye szerint a vállalat az elmúlt másfél évben összesen 140 nyílászáró- és árnyékolástechnikai szerelőt képzett Magyarországon, mert az otthonfelújítási kormányzati program, valamint az OKJ-s rendszer kivezetése szükségessé tette a szakképzések elindítását. Hozzátették: idén szeptembertől 55 napelemtelepítő szakember képzését is megkezdték, ugyanis a háztartási méretű kiserőművek telepítése része lett az energiahatékonysági beruházásoknak. A napelemtelepítő képzés iránt a Magyarországot is sújtó energiaválság miatt alakult ki számottevő képzési igény. A közleményben ismertették továbbá, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a megújuló és egyéb primer energiaforrásokat létesítő tanfolyam iránt, emiatt a cég termokamerás képzésekkel bővíti a portfólióját.
A vállalat úgy látja, hogy a közeljövőben emelkedni fog a megújuló energiához kapcsolódó berendezések telepítésében és karbantartásában jártas szakemberek iránti igény, továbbá növekedni fog a villanyautózáshoz kapcsolódó feladatok köre is, így a képzési piac ezekbe az irányokba fog elmozdulni. A Dekra Akademie Felnőttképző, Munkavédelmi és Szolgáltató Kft. 1992-ben jött létre Magyarországon, a német Dekra Akademie leányvállalataként. Magyarországon több helyen van képzési központjuk: Budapesten, Győrben, Pécsen, Szegeden és Debrecenben. A német anyavállalatot, a Dekra Akademiet 1925-ben Berlinben alapították, 2021-ben több mint 3,5 milliárd euró árbevételt ért el. A társaság jelenleg mind a hat kontinensen, több mint 60 országban mintegy 44 ezer embert foglalkoztat, akik minősített és független szakértői szolgáltatásaikkal a közúti, munkahelyi és az otthoni biztonság területein dolgoznak – áll a közleményben.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a magyarországi Dekra a 2020-as üzleti évben 62 dolgozót foglalkoztatott, 2021-ben 103-at. A cég éves nettó árbevétele 2020-ban 4,2 milliárd forint volt, 2021-ben pedig 5,6 milliárdra nőtt. Az éves nettó adózott eredménye 2020-ban 371 millió forintot tett ki, 2021-ben 118 milliót.

Otthon
Luxusnégyzetméterek Budán: akár 2 millió forint is lehet az ára
Az örökpanorámás, kulcsrakész budai villákat keresik a luxusingatlan-piacon.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A magyarországi luxusingatlan-piacon a prémium felszereltségű, örökpanorámás, kulcsrakész villák iránt van a legnagyobb kereslet, elsősorban a budai villanegyedekben, a belépési küszöb 300 millió forinttól indul, de az “igazi luxus” inkább az 1 milliárd forint feletti ingatlanoknál kezdődik – ismerteti az alternativenergia.hu. A kereslet elsősorban a budai I., II. és XII. kerületekre, valamint a XI. kerület Sas-hegyhez közeli részeire koncentrálódik, és egyre több új luxusingatlan épül a III. kerületben is, ám ezek értékesítése tovább tarthat. Vidéken elsősorban Pest vármegye dominál, de a Balaton térségéből Balatonfüred is megjelent. A Duna House által 2025-ben a legmagasabb ársávban értékesített lakóingatlanok adatai alapján a medián eladási ár 350 millió forint, az átlagos ár 431 millió forint, míg a csúcsár 1,8 milliárd forint volt, amely az utóbbi hónapok messze legnagyobb értékű lakóingatlan ügylete a Duna House-nál – közölték.
Ebben a szegmensben a medián négyzetméterár 1,6 millió forint négyzetméterenként, az ügyletek 41 százaléka 1,6 millió forint fölötti, 31 százaléka 2,0 millió forint fölötti négyzetméterenkénti áron zárult. Az ingatlantípusok megoszlása a házak felé billent (72 százalék), a lakások aránya 28 százalék volt. A tranzakciók 84 százaléka Budapesten, zajlott, ezen belül a II. kerület adta a forgalom 48 százalékát, majd a III. és XI. kerület 15-15 százalékkal következett, és az V. kerület 11 százalékkal, a XII. kerület 7 százalékkal. A piaci trendekről kifejtették: a luxus szegmensben a vevők nem szeretnek felújítani. Leginkább a 70-100 négyzetméteres nappalival, legalább öt hálószobával, külön vendégrésszel rendelkező okosházakat keresik, korszerű gépészeti és energiahatékony megoldásokkal, és ahol van legalább 3-4 garázs (nagyobb villáknál akár 6-8 kocsibeálló). Hozzátették: az egységes belső kialakítása – belsőépítészek és lakberendezők bevonásával – ebben a szegmensben felárat jelenthet. Az 1990-2000-es évek belső medencés, mediterrán stílusú “hodályházaira” ma alig van kereslet – jegyezték meg. Az elemzésből kiderült: a luxusingatlan-piacon a jól pozícionált, szépen fotózott, igényes ingatlanok jellemzően 2-4 hónap alatt kelnek el, míg a túlárazott vagy korszerűtlen házak akár évekig is a piacon maradhatnak.
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás óta
Életveszély és milliós károk: barnamedvék uralják a közép-erdélyi térséget
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás óta
Aranysakálok jelzik a környezet mikotoxinszennyezését a dél-magyarországi térségben
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
A hálózattól az otthonig: a Swatten új szintre emeli az energiatárolást
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Holtágak, tározók és csatornák feltöltésével javul a vízpótlás az országban
-
Zöld Közlekedés3 nap telt el a létrehozás óta
Modern Mercedes buszok érkeznek Budapest utcáira