Zöldinfó
Magyar találmány segít eltárolni a napelemek által megtermelt energiát
Az energiatárolás kérdése Magyarországon is fontossá vált. Hazai cég fejlesztése segít a napelemek által megtermelt energa okos felhasználásában.
A fogyasztói igények közel háromszorosára ugranak, amit a hálózatok nem bírnak el, az energiatárolásra pedig nincsen jelenleg Magyarországon bevett módszer. Náhol Krisztián energetikai szakember elárulta, hogy mit tehet a lakosság és a cégek a fenntartható áramfogyasztás érdekében. Nyakunkon a fűtési szezon, a Google keresések közt egyre népszerűbb az elektromos kazán, a klíma, a hőszivattyú, és az infrapanel. Tény, hogy jobban megéri most árammal fűteni, azonban ekkora szintű fogyasztásnövekedést a szolgáltatói hálózat nem tud kiszolgálni. “A reaktorok eleve csökkentett kapacitással működnek, mert az aszály miatt nincsen elég hűtővíz.” – árulta el a szakember, majd hozzátette: “Aki tudott, még időben elkezdett napelemeket telepíteni, amivel az elektromos fogyasztás radikálisan csökkenthető.”
Napelemes rendszerek elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen (x)
“A szakma kezdi felismerni, hogy egy napelemfarmnál a legnagyobb probléma az energiatárolás. Egy erőmű fel tud arra készülni, hogy este, amikor nem süt a nap megszűnik az energiaellátás, de ha napközben jön egy nagy felhő, ami 70%-ban kitakarja a napot, azt a rendszer jelenleg nagy költségek árán tudja csak kezelni. A hálózati anomáliák, és az áramszünetek kezelése egyre fontosabb, és többször szóba kerül az ellátás biztonsága is. Egyórányi áramkimaradás a bankszektorban óriási katasztrófát tud okozni.” – avatott be a szakember, aki szerint gyártó egységeknél, kórházaknál, telekommunikációs cégeknél is kiemelten fontos, hogy stabil legyen a hálózat. “Képzeljük csak el, hogy a kórházban elmegy az áram és leállnak a lélegeztetőgépek. Az USA-ban egy hurrikán esetén elvárás hogy a kórház fennakadások nélkül is tudjon működni, mikor lekapcsolják az áramról.”
Itthon gyerekcipőben jár az energiatárolás, és az energia menedzsment. A jelenlegi rendszerek csak maximum 1-2 napig tudják áthidalni az áramkimaradást. A bankszektornál 72 óra a maximum amit az akkumulátor bír, a szervertermeknél ez csupán 3-4 óra. Létezik azonban egy magyarok által fejlesztett, konténerbe telepített szünetmentes rendszer, mely a hagyományos megoldásokkal ellentétben képes ötvözni a hálózati, a napelemek által termelt, az alternatív energiaforrások által előállított, és az aggregátor által termelt áramot. Mivel elsősorban zöldenergiát használ, csak akkor vesz hálózati áramot, amikor a napelemek nem termelnek elegendő mennyiséget a szünetmentes működés biztosításához. Az NN Power Cube a napenergiát felhasználva folyamatos áramot tud biztosítani a cégeknek, intézményeknek és a lakosság egy részének is. “Egy Keszthely méretű város alapvető szolgáltatásaihoz (közigazgatás, egészségügy, közlekedés, üzemanyag ellátás, stb.) egy több napos áramszünet esetén – például energiakrízis miatti lekapcsolás – kb. 30 db. Cube tudna elegendő áramot termelni és tárolni.” – árulta el a szakember.
Egy ilyen rendszer a megfelelő napelemmel kb. 8 hónapig tudná tehermentesíteni egy 50 – 600 négyzetméter alapterületű családi ház hálózatát. Ez azt jelenti, hogy 8 hónapon át tudna a 4 tagú család minimális áramfelhasználással vagy anélkül élni és a maradék 4 hónapot kellene csak áthidalni, amikor télen nem süt annyit a nap. “A napelem beruházások az eddigi 20 év helyett, most már 8 év alatt megtérülnek”
“Jelenleg közel 300-400 Ft / kW-ba kerül a tiszta áram. A versenypiaci szegmens, akik ezen a díjon vásárolják az áramot olyan magas árakat fizetnek, hogy egy napelem beruházás az eddigi 20 év helyett kb. 5-8 év alatt térülne meg nekik. Ha időben észbe kapnak, minden évben 3-4 év díját megtakaríthatták volna, persze amíg 36 Ft-ért vették az áramot, addig nem foglalkoztak vele, mivel nagyon magas a megtérülési idő.” – jegyezte meg a szakember.
Mit tehet a lakosság, akik nem tudnak átállni alternatív fűtési rendszerre?
Egy átlagos családnál központi helyen van a termosztát, ami csupán az adott helyiség hőmérsékletét érzékeli. Náhol Krisztián elmondta, hogy a gázkazánok esetében ma már nagyjából 200.000 Ft-ért beszerezhető az automata termosz, így ha elmegyünk otthonról és beállítjuk 19 fokra a hőmérsékletet, szobánkénti vezérléssel 10-15% gázt tudnánk megtakarítani havonta. Ezen kívül a kazáncsere is sokat tud javítani a felhasználáson. Ha a régi atmoszférikus gázkazánt lecseréljük (ami kb. 75-79% hatásfokkal működik) egy kondenzációs gázkazánra, mely 105-112% hatásfokkal bír, szintén spórolhatunk a gázfelhasználáson.
“Már azzal nyerünk, ha változtatunk a gondolkodásunkon. Még mindig azt látom, hogy sokan feleslegesen égetik a folyosókon a villanyokat és éjjel-nappal járatják a klímát. Nem mindenkinek van költségvetése napelemre, de addig el kellene jutni hogy ahol égve szokott maradni a villany oda legalább teszünk egy mozgásérzékelőt, vagy egy idő kapcsolót. Sok múlik a hozzáállásunkon, és ha most még sötéten látjuk is a dolgokat, remélhetőleg ez az időszak segít abban, hogy a jövőben tudatosabban tervezzünk.”
Kép: NN Power
Zöldinfó
Új 360 fokos felvételek készülnek Magyarországon a Google Mapshez
Ismét útra kelnek Magyarországon a Google Street View autói.
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
Március 19-étől ismét útnak indulnak a Google Street View autói Magyarországon, hogy új, 360 fokos panorámaképekkel frissítsék a Google Maps magyarországi adatbázisát – közölte a Google az MTI-vel. Az alternativenergia.hu tájékoztatása szerint az idei adatgyűjtési időszakban az Utcakép járművei több mint 50 településen készítenek felvételeket speciális kamerarendszerrel. A frissítések célja, hogy a térképszolgáltatás minél pontosabban tükrözze a folyamatosan változó környezetet, ezáltal segítve a tájékozódást és az utazástervezést. A közlemény szerint a Google térképszolgáltatásának világszerte több mint kétmilliárd havi aktív felhasználója van, és mintegy 250 millió vállalkozásról és helyről tartalmaz információkat, értékeléseket és véleményeket. A Google Street View több mint 100 országban és területen érhető el, adatbázisa pedig mintegy 280 milliárd képből áll.
Magyarországon a szolgáltatás 2013 óta működik, és azóta több alkalommal frissítették az adatokat, legutóbb 2025-ben. Idén a főváros mellett többek között Debrecenben, Kecskeméten, Pécsen, Veszprémben, Siófokon, Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen is találkozhatnak az autókkal a közlekedők. Az Utcakép adatbázisa részben felhasználók által feltöltött tartalmakból, részben a Google saját gyűjtéséből épül fel. A szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a felhasználók virtuálisan fedezzék fel a világ különböző pontjait, városokat, turisztikai helyszíneket vagy természeti látnivalókat. A Street View felületén keresztül olyan ikonikus vagy nehezen megközelíthető helyszínek is bejárhatók virtuálisan, mint az Amazonas-medence, az Antarktisz, a Machu Picchu, a Grand Canyon, Velence, az Eiffel-torony, a Burdzs Kalifa vagy a Nemzetközi Űrállomás.
Magyarországon számos magyar város sétálóutcái és különleges, autóval nem megközelíthető helyei is felfedezhetők otthonról, köztük a Balaton partja vagy az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark környezete. A Google közleménye szerint a felvételek készítésekor és közzétételekor kiemelt figyelmet fordítanak az adatvédelemre: a rendszer automatikusan elhomályosítja az arcokat és a rendszámokat, és a felhasználók külön kérhetik további részletek – például ingatlanok vagy járművek – elhomályosítását is a “Hiba bejelentése” funkción keresztül – áll a közleményben.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaPostán érkeznek a rezsistop-nyilatkozatok az áramfogyasztóknak
-
Zöldinfó5 óra telt el a létrehozás ótaÚj 360 fokos felvételek készülnek Magyarországon a Google Mapshez
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaÚj lehetőség a zártkertek megőrzésére és fejlesztésére
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaEgyre keresettebbek a zártkerti ingatlanok a vásárlók körében
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaÜzemanyagválság sújtja Kubát: az Air France is felfüggeszti járatait
