Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

A BMW Group müncheni gyárában 2027 végétől kizárólag tisztán elektromos meghajtású modellek készülnek

A müncheni gyárban 75 év után, 2027 végén véget ér a belsőégésű erőforrással szerelt modellek korszaka.

Létrehozva:

|

A BMW Group müncheni gyárában új korszak virrad: 2026-tól itt készül a Neue Klasse limuzin, egy évvel később pedig az üzem kizárólag tisztán elektromos meghajtású modellek gyártására áll át. 2027 végétől ezzel a müncheni létesítmény a BMW Group nemzetközi gyártási hálózatának első olyan képviselőjévé érik, amely sikeresen állt át az elektromos mobilitásra.

A müncheni gyár kiválóan példázza alkalmazkodóképességünket. 650 millió eurót fektetünk be a létesítménybe, ahol 2027 végétől kizárólag tisztán elektromos meghajtású modellek készülnek majd” – jelentette be Milan Nedeljković, a BMW AG igazgatótanácsának gyártásért felelős tagja. „A tavalyi évben hat különböző zéró emissziójú modell sorozatgyártását indítottuk be. Eközben egy gyártási rekordot is felállítottunk, bizonyítva, hogy gyártási hálózatunkkal egyszerre vagyunk képesek előállítani és formálni a jövőt– tette hozzá.

Peter Weber, a BMW Group müncheni gyárának igazgatója így fogalmazott: „München a BMW lüktető szíve. A müncheni gyár innovatív és kiválóan alkalmazkodó. Ahogyan az 1960-as években, úgy a Neue Klasse ismét lefekteti azon alapokat, amelyeken gyárunk újra feltalálja önmagát. Eme átfogó technológiai átállást a naponta elkészülő mintegy 1 000 új autó gyártásával párhuzamosan hajtjuk végre, amely jól bevált gyakorlat itt Münchenben és munkatársaink kimagasló teljesítményének köszönhető. Nagy örömünkre szolgál, hogy bevezethetjük a müncheni gyárat a tisztán elektromos jövőbe – a Neue Klasse limuzinnal az élen“ – mondta.

Zökkenőmentes átállás az elektromos mobilitásra, a müncheni gyárban 2027 végén véget ér a belsőégésű erőforrással szerelt modellek korszaka

A BMW Group müncheni gyára az elektromos mobilitás korszakát előrevetítő zökkenőmentes technológiai átállás iskolapéldája. 2015-ben a létesítmény sikeresen integrálta a BMW 3-as sorozat plug-in hibrid hajtáslánc-technológiával szerelt modellváltozatait a belsőégésű erőforrással szerelt modellváltozatok gyártósorába, amelybe 2021-ben a BMW i4 is becsatlakozott, az első tisztán elektromos meghajtású modellként. A müncheni üzem gyártósoráról ma már minden második autó tisztán elektromos meghajtással gurul le.

2026-ban a müncheni gyár eleinte az aktuális modellekkel párhuzamosan indítja be a Neue Klasse sorozatgyártását. Jó egy évvel később, 2027 végétől a létesítmény a BMW Group nemzetközi gyártási hálózatának első olyan üzemévé érik, amely az addigra végrehajtott technológiai átállás eredményeként kizárólag tisztán elektromos meghajtású modellek sorozatgyártását végzi. A BMW 501 modell sorozatgyártásának 1952-es beindítása után 75 évvel így véget ér a müncheni gyárban a belsőégésű erőforrással szerelt modellek korszaka.

Advertisement

A Neue Klasse modellek sorozatgyártása a BMW Group debreceni gyárában és Münchenben veszi kezdetét, majd a jövőbe vezető modellek gyártása ezt követően a kínai Senjang városában és a mexikói San Luis Potosí városában is megkezdődik.

A müncheni gyár hosszútávú működését átfogó átalakítás garantálja

Az elmúlt több mint 100 esztendőben a BMW Group müncheni gyára számos változáson esett át és időről időre újra feltalálta önmagát. A vállalat sikertörténetét olyan mérföldkövek övezik, mint a repülőgép-hajtóművek gyártása és az autómodellek előállítása közötti technológiai átállás, vagy a Neue Klasse sikeres debütálása az 1960-as években.

Az újabb technológiai átállást jelenleg több nagy építkezés vetíti előre, kikövezve a Neue Klasse 2026-os érkezése felé vezető utat. A 650 millió eurós befektetésnek négy épület is része, amelyek többek között egy logisztikai területekkel kiegészített, új összeszerelő sornak, valamint egy új karosszériaépítő csarnoknak is otthont adnak.

Ahhoz, hogy a München szívében elterülő gyár limitált alapterületén maradéktalanul kielégíthessék a technológiai átállás helyszükségletét, az erőforrásokat gyártó részleget mintegy 70 év után átköltöztették a nagy-britanniai Hams-Hallba és az ausztriai Steyr városába. Münchenben 1 200 munkatársat képeztek tovább különféle gyártási stratégiákhoz vagy kaptak új munkát a gyártási hálózat más létesítményeiben.

Advertisement

Akárcsak az 1960-as években és az azóta lezajlott változások során, a BMW Group müncheni gyárának újabb technológiai átállása is a sorozatgyártással párhuzamosan történik. Az építési munkálatoktól függetlenül Münchenben naponta mintegy 1 000 új modell lát napvilágot, köztük a BMW 3-as sorozat és a BMW i4 modellváltozatai – egyazon összeszerelő soron.

A BMW Group müncheni gyárának átfogó átalakítása garantálja az üzem hosszútávú működését, egyúttal jelentős beruházás is Bajorországba, mint ipari helyszínbe.

Digitalizáció a BMW Group müncheni gyárában a BMW iFACTORY gyártási stratégia alapelvei mentén
A BMW iFACTORY gyártási stratégia alapelvei a BMW Group nemzetközi gyártási hálózatának összes üzemében abszolút rugalmasságot, kivételes hatékonyságot és kimagasló integrálóképességet garantálnak – a Debrecenben épülő új gyártól kezdve a müncheni létesítményig, amely több mint 100 éve működik és gőzerővel készül az újabb technológiai átállásra. A BMW iFACTORY gyártási stratégia egyet jelent a teljes gyártási hálózatot felölelő abszolút gyártási szaktudással. Egyik fontos alappillére a minden részletre kiterjedő digitalizáció, amely holisztikus megközelítés mentén emeli új dimenzióba a szakemberek, a gyártási folyamatok és az intelligens rendszerek közötti interakciót, miközben optimalizálja a sorozatgyártás fázisait és támogatja a szakemberek munkáját. Alkalmazása három területre terjed ki: adattudomány, mesterséges intelligencia és virtualizáció.

Forrás: BMW Magyarország

Advertisement

Zöld Közlekedés

Repülőrajtot vett a tavalyi piacvezető Toyota 2024 első két hónapjában hazánkban

A tavaly globálisan és Magyarországon is minden idők legsikeresebb évét záró Toyotánál 2024-ben is kitart a lendület: a környezettudatos japán autómárka február végéig 3.198 új autót értékesített hazánkban, így 14,3%-is piaci részesedéssel őrzi első helyét a magyarországi új személyautó és kishaszongépjármű piacon.

Létrehozva:

|

Szerző:

A világelső autógyártó prémium márkája, a Lexus pedig valósággal szárnyal: a február végéig Magyarországon gazdára találó 274 új modell 67%-os bővülést jelent az előző év azonos időszakához képest, így a teljes piacon a márka történelmi, 1,5%-os piaci részesedést szerzett (ami egyben ugyancsak rekordszintű, 7,4%-is prémium piaci részesedést jelent).

A tavaly rekordértékesítéssel második egymást követő évben hazánk legkedveltebb autómárkájának bizonyuló Toyota az idei év első két hónapjában legközelebbi versenytársához képest tekintélyes, közel 500 darabos előnnyel, 3.198 új autó értékesítésével őrizte meg első helyét a magyarországi személyautó és kishaszongépjármű piacon. A Toyota a személyautó piacot külön-külön vizsgálva az előbbin 2410 új autó értékesítésével, 12,8%-os részesedéssel, utóbbin pedig 788 új autó értékesítésével, 21,8%-os részesedéssel áll a második helyen. Még látványosabb a Lexus menetelése: a közel 100%-ban elektrifikált autókat értékesítő japán luxusautómárka magyarországi történetében először ért el 7% fölötti (egészen pontosan 7,4%-os) prémium piaci részesedést, miután a tavaly év azonos időszakához képest mintegy 67%-al növelte értékesítéseit. Ezzel totál darabszámban a Lexus számos ismert hagyományos középkategóriás tömegmárka eladásait is túlszárnyalta.

Az év hátralévő részében sosem látott modellinvázió támogatja a két márka további piaci előretörését

A Toyota és a Lexus 2024-ben elképesztő modellinvázióval igyekszik még tovább erősíteni piaci pozícióját és megőrizni szerepét a magyarok kedvenceként: a Toyota 15, a Lexus pedig 5, a két márka tehát összesen 20 vadonatúj vagy frissített modellt mutat be az idei évben Magyarországon.

2024-ben bemutatkozó vadonatúj Toyota modellek:

  • C-HR
  • Camry
  • Land Cruiser
  • Proace MAX (áruszállító és személyszállító kivitelben)
  • új, akkumulátoros elektromos B-SUV (az Urban Crossover Concept sorozatgyártott változata)

2024-ben megújuló Toyota modellek:

  • Yaris
  • GR Yaris
  • Yaris Cross
  • Yaris Van
  • Proace City
  • Proace City Verso
  • Proace
  • Proace Verso
  • Hilux

2024-ben bemutatkozó vadonatúj Lexus modellek:

  • LBX
  • LM

2024-ben megújuló Lexus modellek:

  • UX
  • NX
  • LC

A páratlan modelloffenzíva értékesítési volumen fronton is meghatározó vadonatúj modelljei a Toyota esetében a C-HR és a Camry, valamint a Proace MAX, amely a kishaszongépjármű piac egy olyan meghatározó, a haszongépjármű eladások 33%-át kitevő szegmensbe érkezik, ahol a Toyota eddig nem volt jelen. Izgalmas vadonatúj modell lesz emellett a Yaris Cross méretosztályában érkező vadonatúj akkumulátoros elektromos kompakt crossover, amelynek előfutára a tavaly decemberben leleplezett Urban Crossover Concept.
A Lexus esetében a két legfontosabb újdonságot az LBX és az LM jelenti, előbbivel a környezettudatos japán luxusautómárka belép a prémium kompakt crossover szegmensbe, míg utóbbival gyakorlatilag új kategóriát teremt, léteznek ugyanis a prémium márkák kínálatában több személy szállítására alkalmas buszok, ám az LM-hez fogható, a repülők első osztályát idéző luxus személyszállító nincs a piacon.

Tarolhat az elektromos autó programban a Toyota bZ4X

A vadonatúj modellek mellett kiemelt szerepet kap majd a piaci hódításban a Toyota bZ4X, a márka első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, amely idéntől rendkívül jó rendelkezésre állással, akár készletről elérhető lesz. A modell februártól a vállalatok számára meghirdetett elektromos autó program egyik favoritja lehet a támogatás levonása utáni 12.999.999 Ft-os indulóárral. A programban egyébiránt a Toyota jeleneg 5 (bZ4X, Proace Electric, Proace Verso Electric, Proace City Electric, Proace City Verso Electric, a Lexus pedig 2 (UX 300e és RZ) modellel vesz részt.

Advertisement

Forrás: Toyota Central Europe – Hungary Kft.

Tovább olvasom

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!