

Zöld Közlekedés
A Ford visszatér a Forma-1-be: Újabb korszak kezdődik a motorsport történetében!
A Ford motorjait fogja használni a Red Bull Racing és az AlphaTauri 2026 és 2030 között, miután a Honda kivonul a versenysorozatból.
A Ford közel 20 év motorsporttól való távollét után tér vissza a Forma-1-be, rögtön két csapat számára is biztosítva technológiáját – számol be az Engadget. Az autógyártó a Red Bullal együttműködve egy következő generációs hibrid berendezést fejleszt a Red Bull Racing és az AlphaTauri testvércsapat számára. A csapatok 2026 és legalább 2030 között használják majd a Ford motorjait, a gyártó közleménye szerint olyan területeken biztosítanak majd szakértelmet, mint amilyen az akkumulátorcellák és az elektromos motorok technológiája, valamint a hajtómű vezérlőszoftvere és analitikája.
A Fordnak nagy múltja van a Forma-1-ben, amely egészen az 1960-as évekig nyúlik vissza. Motorgyártóként 13 versenyzői és 10 konstruktőri bajnokságban játszott szerepet, mielőtt 2004-ben visszavonult a sportágtól. A motorok fokozott villamosítására és a teljesen fenntartható üzemanyagokra vonatkozó közelgő szabályváltozások most arra ösztönözték a vállalatot, hogy visszatérjen.
„A Ford visszatérése a Forma-1-be a Red Bull Racinggel együtt arról szól, hogy vállalatként merre tartunk – egyre inkább elektromos, szoftveresen meghatározott, modern járművek és élmények felé” – nyilatkozta Jim Farley, a cég elnök-vezérigazgatója. Mint hozzátette, az F1 hihetetlenül költséghatékony platform lesz az innováció, az ötletek és technológiák megosztása, valamint az új ügyfelek tízmillióival való kapcsolatfelvétel számára.
A Red Bull azért kezdett el először saját F1-es motort létrehozni, mert a Honda, a jelenlegi partnere hamarosan elhagyja a sportágat, hogy nagyobb figyelmet fordítson az üzemanyagcellás és elektromosautó-technológiára. Bár a Honda hivatalosan 2021 végén távozott az F1-ből, az új motorszabályok 2026-os életbe lépéséig továbbra is támogatni fogja a Red Bullt. Várható volt, hogy a Red Bullnak némi segítségre lesz szüksége a hibrid rendszer kiépítésében, itt jött képbe a Ford.

Zöld Közlekedés
EU célok a tisztább közlekedés felé – energiahatékonysági fejlesztések
A Modernizációs Alap legújabb kifizetésében Magyarország is komoly forráshoz jut.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az Európai Bizottság bejelentette , hogy az Európai Beruházási Bankkal közösen 3,66 milliárd eurót folyósított a Modernizációs Alapból 34 energiával kapcsolatos projekt támogatására kilenc uniós tagállamban, köztük Magyarországon – írja az alternativenergia.hu. A brüsszeli közlemény szerint a finanszírozás forrását az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerből (EU ETS) származó bevételek jelentik. A csütörtökön bejelentett beruházásokra fordított pénz a Modernizációs Alapból valaha folyósított legmagasabb összeg, ezzel a 2021 januárja óta kifizetett teljes finanszírozás jelenleg 19,1 milliárd eurót tesz ki – írták. A csütörtöki kifizetés kedvezményezettje Horvátország (170 millió euró), Csehország (1,05 milliárd euró), Görögország (113,6 millió euró), Magyarország (181,3 millió euró), Lettország (40 millió euró), Litvánia (37 millió euró), Lengyelország (1,33 milliárd euró), Románia (712,3 millió euró) és Szlovénia (19,7 millió euró). Most első alkalommal részesül ilyen támogatásban Görögország, amely 2024 januárjában vált a Modernizációs Alap kedvezményezettjévé – tájékoztattak. A támogatásban részesült 34 projekt a megújuló villamosenergia-termelésre, a megújuló energiaforrások használatára és bevezetésére, az energiahálózatok korszerűsítésére és az energiahatékonyságra összpontosít. A támogatott projektek közé tartozik a középületek energiahatékonyságának javítása Magyarországon.
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Mit kell tennie, ha van otthon napeleme? Új kötelezettséget vezetnek be!
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Miért tiltják Magyarországon, ami egész Európában hódít? – Erkélynapelem-botrány
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Napelemes rendszerük van, de horrorvillanyszámlát fizetnek! Mi történt Budakeszin?
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás óta
Csendesebb ünnep várható: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték Cegléden
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Ingyenes támogatás társasházaknak: jön az okos mérés a távhőnél!