Zöldinfó
A Sziget és a VOLT is csatlakozik a klímavédelmi kampányhoz
Gerendai Károly, a Sziget fesztivál és Lobenwein Norbert, a VOLT fesztivál vezetői is részt vesznek az elobolygonk.hu kampányban, és támogatják az éghajlatvédelmi kezdeményezést – jelentette be Áder János köztársasági elnök a Sándor-palotában szombaton.
A köztársasági elnök a sajtótájékoztatón kiemelte: a megállapodásnak köszönhetően a fesztiválok látogatói – összesen mintegy 1,2 millió ember – a klímaváltozás problémájával kézzel foghatóbban, a saját életük szempontjából ismerkedhetnek meg. Áder János hozzátette: felhívásához már megyei jogú városok, a fővárosi közgyűlés és fővárosi kerületi polgármesterek is csatlakoztak, múlt héten pedig az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) is hasonló nyilatkozatot tett.
A két vezető hosszú évek óta szervez sikeres, európai léptékű fesztiválokat Budapesten, Sopronban, valamint a Balatonon több helyszínen – fogalmazott a köztársasági elnök, hozzáfűzve, hogy a klímaváltozás problémája a fesztivállátogató fiatalokat és azok jövendőbeli gyermekeit érinti elsődlegesen. “Ezért is örülök ennek a lehetőségnek és felajánlásnak” – hangsúlyozta Áder János.
Gerendai Károly rámutatott, hogy sok fiatalhoz érnek el a rendezvényeikkel, a fesztiváli közegben pedig könnyebben lehet úgy üzeneteket közvetíteni, hogy a látogatók azokat ne érezzék erőltetettnek, okoskodónak, és nyitottan fogadják a gondolatokat. Kiemelte: fontosnak tartják tudatosítani, hogy rajtunk múlik, lesz-e jövője a Földnek és gyerekeinknek. Rámutatott, rendezvényeiken rendszeresen bemutatnak különféle kezdeményezéseket, civil szervezeteket, hogy a szórakoztatás mellett a fiatalokat nyitottabbá tegyék az új témák iránt. Hozzátette: a csatlakozással olyan nemzetközi kezdeményezés mellé álltak, amely a politikai csatározások fölött áll.
Lobenwein Norbert kiemelte: bár nagyon megválogatják azokat az ügyeket, amelyek mellé odaállnak, amikor arról olvastak, hogy Áder János elsőként csatlakozott a Live Earth: Road to Paris! kampányhoz, azt gondolták, hogy a klímavédelem ügyét ők is szívesen zászlajukra tűzik. Az általuk szervezett fesztiválok megfelelő alkalmak arra, hogy hitelesen tudjanak üzenetet eljuttatni a látogatóknak – fogalmazott. A tervek szerint többek között a fesztiváli kivetítőkön ismertetik majd a klímavédelem fontosságát, valamint a kampányhoz való csatlakozás részleteit.
Magyarországon május elején kezdte meg működését Áder János államfő kezdeményezésére az a honlap, amelyen keresztül a klímaváltozás elleni összefogást támogathatják a magyarok. A www.elobolygonk.hu oldalon felhívás fogadja az oldalra látogatókat: “Közösen felemelve a hangunkat küldjük el egyértelmű üzenetünket a világ vezetőinek: haladéktalanul cselekedjenek az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés ellen.” A honlapon regisztrálók csatlakoznak az Al Gore volt amerikai alelnök által indított kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy egymilliárd támogatót szerezzen a párizsi klímacsúcs előtt. A honlap amerikai “anyaoldala” a www.liveearth.org.
Zöldinfó
Kiemelt fajvédelmi program indul a kácsi patakcsiga és a fekete bödöncsiga megőrzésére
Megkezdődött Magyarország legértékesebb vízicsiga-élőhelyének fejlesztése.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Mintegy 610 millió forint európai uniós forrásból indul el az a fejlesztés, amely jelentősen javítja a világon kizárólag Kácson előforduló kácsi patakcsiga természetes élőhelyének állapotát – írja az alternativenergia.hu. Tállai András, az agrártárca parlamenti államtitkára, aki egyben a térség országgyűlési képviselője felidézte Kács gazdag múltját, amely már a honfoglalás idején – a krónikák szerint Örs vezér révén – is szerepet kapott, és fontos része hazánk korai történetének. A bencés szerzetesek az 1200-as években monostort építettek a településen, valamint ők hozták létre a kácsi fürdőt, Magyarország legrégebbi fürdőjét, amely 1931-ben ünnepelte fennállásának 500 éves jubileumát – írták.
Jelentős előrelépésnek nevezte, hogy a volt fürdő területe a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság tulajdonába kerülhetett, ahol felfedezték az ország legértékesebb vízicsiga-élőhelyét. Ez a most induló fejlesztés nemcsak a ritka fajok megőrzését szolgálja, hanem Kács település fellendülését is elősegíti – tették hozzá. “A fokozottan védett fekete bödöncsiga kácsi élőhelyének védelme, hosszú távú megőrzésének megalapozása” elnevezésű KEHOP Plusz átfogó célja a források és a patak medrében felhalmozódott iszapborítás csökkentése és iszapbemosódás bekövetkeztének megakadályozása – emelte ki Rácz András.
Kifejtette, hogy Kács hidrológiai, hidrogeológiai szempontból is kiemelkedő jelentőségű területe ad otthont a hideg- és langyos forrásokból táplálkozó Kácsi-patak egyedülálló csigafaunájának. A patak langyos vizű ágában él az egyedülálló kácsi patakcsiga mellett a fokozottan védett fekete bödöncsiga, amely ősei már a pleisztocén idején jelen voltak a mai Kárpát-medence területén. A faj a mainál melegebb klíma utáni jégkorszakokat a bővízű, állandóan langyos forrásokban élte túl. A településen kívül csupán két osztrák és egy szlovén előfordulása van a világon, élőhelyének megőrzése ezért kiemelt feladat, csakúgy, mint a védett, bennszülött tornai patakcsiga és a fekete bödöncsiga egy jellegzetes kísérőfaja, a szintén védett folyamcsiga is – áll a közleményben.
A 2028. december 31-ig tartó programnak köszönhetően a területen a hordalékfogó műtárgyat és a hordalékfogó rácsot is felújítják, mely segít megelőzni a meder feliszapolódásához vezető korábbi havária helyzeteket. A csatorna aljának tisztításával helyreáll az élőhely egy részének iszapmentes állapota. A volt kácsi fürdő épülete egy langyos vizű forrás, a Tükör-forrás fölé épült. A felújítás során megvalósul a létesítmény alatt futó alagút falának stabilizálása és az iszap eltávolítása is. Az ingatlan területén található kisebb romos, balesetveszélyes épület bontására, valamint a terület bemutathatóságának megalapozására, továbbá a Tükör-forrást magába foglaló épület ajtóinak zárhatóvá tételére, az épület lekerítésére is sor kerül. A felújítás során felszámolják az inváziós strucctoll-süllőhínár-állományt is – tudatta az AM. A természetvédelmi fejlesztéseket csak a helyiek egyetértésével lehet sikeresen megvalósítani, ezért elengedhetetlen a helyi közösségek bevonása – zárta beszédét Rácz András a közlemény szerint.
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaHároméves az energiaválság: a magyar lakosság jelentős része hőszivattyús fűtésre állt át
-
Zöld Közlekedés2 nap telt el a létrehozás ótaElektromos autós áttörés: a Leapmotor a miniautóktól a C-SUV kategóriáig hódít
-
Zöld Közlekedés6 nap telt el a létrehozás ótaMagyarországon is bővült az autópiac: robbanásszerűen nőtt az elektromos és plug-in hibrid értékesítés
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaTuristalátványosság lett a velencei delfinből, de a hatóságok óva intenek a közeledéstől
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaVízvisszatartással és modern technológiával mentik a dél-alföldi szikes tavakat

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés