Zöldinfó
Az aszály negyedére zsugorította Kína legnagyobb édes vízi tavát
Negyedére zsugorította az aszály Kína legnagyobb édes vízi tavát, a Csianghszi tartományban fekvő Pojang-tavat – közölték csütörtökön a helyi hatóságok.
A csütörtöki adatok szerint a tó már 737 négyzetkilométerre húzódott vissza, ami a tartomány vízügyi hivatala szerint több mint 2200 négyzetkilométerrel kisebb a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. A Pojang-tó vize a száraz évszakokban rendszerint leapad. 2016-ban teljesen el is tűnt belőle a víz. Idén azonban sokkal korábban, már augusztus 6-án elkezdődött a tó vizének apadása: a hivatal szerint a mérések 1951-es feljegyzése óta ez volt a legkorábbi kezdet, a 2003. és 2021. között megfigyelt átlagot pedig 69 nappal előzte meg. Csianghszi tartományban többfelé is vörös riasztás lépett érvénybe a rekkenő hőség miatt. Tartományszerte több mint 500 meteorológiai állomáson mértek 40 Celsius-fokot. Az előrejelzések szerint a meleg és csapadékszegény időjárás legalább szeptemberig tart majd.
mti
Zöldinfó
A CATL akkumulátorgyára irányt mutat a fenntartható ipar felé
A lítiumion-akkumulátorok legnagyobb gyártója az első az iparágban, amelyet egyszerre ismertek el termelékenység és fenntarthatóság terén.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A Debrecenben is akkumulátorgyárat építő kínai CATL Jipinben található gyára megkapta a Világgazdasági Fórum Sustainability Lighthouse minősítését – tájékoztatta a cég az MTI-t a davosi világkongresszuson tett bejelentésről. Az alternativenergia.hu közleményében azt írta, a világ legnagyobb lítium-ion akkumulátorokat gyártó üzeme az első az iparágban, amelyet iránymutatóként ismertek el fenntarthatósági szempontból, valamint az első és egyetlen a szektorban, amelyet mind a termelékenység, mind a fenntarthatóság terén elismert a Világgazdasági Fórum: a gyár 2022-ben kiemelkedő termelékenységi teljesítményéért már megkapta a “Lighthouse” minősítést, most pedig a fenntarthatóság területén szerzett globális elismerést. A jipini akkumulátorgyár legújabb minősítése azt ismeri el, hogy az üzem az iparágban kiemelkedik az energia- és a vízigény, a károsanyag-kibocsátás, valamint a hulladékmennyiség csökkentésében, emellett a karbonsemlegességi és körforgásos gazdasági célok eléréséhez is hozzájárulnak technológiai megoldásai – ismertették.
A Világgazdasági Fórum legfrissebb elismerésével a CATL gyártási hálózata már négy – Ningtö (2021), Jipin (2022 és 2025) és Lijang (2023) – Lighthouse tanúsítvánnyal rendelkezik, ami a lítiumakkumulátor-iparban a legmagasabb szám. A jövőben a CATL debreceni üzeme is átveszi a vállalat e téren szerzett tapasztalatait – írták.
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaHasznált mobilokkal a természet védelméért, folytatódik a kampány 2026-ban
-
Zöld Energia6 nap telt el a létrehozás óta2,5 millió forint energiatárolóra? Indul a pályázat heteken belül!
-
Zöld Közlekedés3 nap telt el a létrehozás ótaAz elektromos autók erősödő konkurenciája nyomás alá helyezte a Porschét
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaNem pénz kell, hanem technológia – új irányt sürgetnek a klímavédelemben
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaÁtvette a vezetést a BYD a magyar elektromosautó-piacon
