Kapcsolatfelvétel

Otthon

Beköltöztek az első lakók az új bécsi városnegyedbe

Létrehozva:

|

Beköltözött az első ötven lakó Bécs új városnegyedébe, Aspernbe. Európa legnagyobb városfejlesztési projektje 2030-ig készül el.

Az összesen négy milliárd eurós (csaknem 1200 milliárd forint) beruházás a Bécs keleti részén található 22. kerületben zajlik. A tervek szerint az év végéig kilencszáz, 2016-ig hatezer és 2030-ig csaknem húszezer lakos költözhet Aspernbe. 2016-ig 2600 lakás és kétezer munkahely, 2030-ra pedig már több mint tízezer lakás és húszezer munkahely várja majd az ideköltözni szándékozókat. A 240 hektárnyi összterületből száz hektárt beépítenek, száz hektárt közterületként alakítanak ki és negyvenhektárnyi területet pedig zöld részként hagynak. Négyezer négyzetméteren hoznak létre bevásárló negyedeket, Aspern szívébe pedig egy 14 hektáron elterülő tavat terveztek. Az infrastruktúra és a zöld felületek kialakítása háromszáz millió eurós (csaknem száz milliárd forint) befektetéssel készült, 2015-ig 23 millió eurót (mintegy hét milliárd forint) fordítanak óvodák és iskolák építésére.

A városterület tervezéséért, a beruházásért és az értékesítésért a Wien 3420 AG a felelős, amely a 26,6 százalékban az osztrák szövetségi ingatlankezelő (Bundesimmobiliengesellschaft), 73,4 százalékban pedig a Gallup GmbH, vagyis a Bécsi Gazdasági Ügynökség (Wirtschaftsagentur Wien), a bécsi központú Vienna Insurance Group (VIG) biztosító és az osztrák takarékpénztár tulajdonában van.
Az első, hivatalosan átadott tizennyolc lakást a lakók maguk tervezhették, ezért nincsen közöttük két egyforma. Az év végéig további 420 lakás készül el, amelyek azonban már mind elkeltek.

A lakások kialakítása követi a 21. századi kihívásokat. Aspern lakásai és irodái energiatakarékos felügyeleti rendszerrel rendelkező épületek, amelyek környezettudatos és gazdaságos energiaellátást biztosítanak. A hivatalos átadón Michael Ludwig városi tanácsos kiemelte: Aspern akkora, mint Bécs 8. és 9. kerülete együttvéve, ezért az infrastruktúráról is gondoskodni kell. Az új városrész jelenleg nyolc perc sétára van az U2-es metróvonal Seestadt megállójától. A tervek szerint a városrészben további metrómegállót, busz, villamos, helyi vasút és vonat összeköttetést építenek ki. De előnyt élveznek a környezettudatos megoldások, ezért a gyalogos útvonalakra, illetve a bicikli utakra külön figyelmet fordítanak. A tervek szerint 2017-ig megépül a bécsi A23-as autópálya felhajtója is.
Irodákat, tudományos, kutató és képzési központokat létesítenek és a tervek között szerepel egy ötvenezer négyzetméteren elterülő hotel megnyitása 2017-ig. A Hoerbiger német alkatrészgyártó cég 45 milliós beruházással 2013-ig csaknem hatszáz munkahelyet teremt az új városrészben.

Advertisement

A területen 1912 óta leszállópálya működött, ami akkor a kor egyik legmodernebb repterének számított. 1957-től autóversenyeket rendeztek itt, majd a nyolcvanas években a General Motors gyára üzemelt a helyen. 1988-tól autóvezetői tanpályaként funkcionált. A területet 2009-ben kezdték el átépíteni, de az ide vonatkozó városfejlesztési terv már a korai kilencvenes években megszületett, ám akkor még tízezer lakóról és hatezer munkahelyről beszéltek.

Advertisement
Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Design

Egységben a bolygónkért: az Eurovision Song Contest a környezettudatos hidratálás mellé áll

A világ egyik legnagyobb zenei eseménye új szintre emeli a tömegrendezvények szerepét a fenntarthatóság és az egészségtudatosság tekintetében. A waterdrop partnerségével, a verseny dizájnjával kiadott, hőtartó és kényelmesen hordozható kulacsokkal az egyszer használatos műanyag palackok kiváltására ösztönöznek.

Létrehozva:

|

Szerző:

A kezdeményezés célja, hogy a fenntartható döntéseket a fesztiválélmény természetes részévé tegye. A program a helyszíni közönség mellett globális szinten is hat: az Eurovision Song Contest közvetítéseit mintegy 160 millió néző követi világszerte televízión és online felületeken keresztül. A bécsi rendezvény során három élő show és a főpróbák több mint 60,000 látogatót érintenek. Emellett a városban zajló kísérő koncertek és tematikus események akár 100-200,000 látogatót is vonzanak a teljes rendezvénysorozat ideje alatt. Ez a nagyságrend egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy a fenntartható hidratálás üzenete széles közönséghez jusson el. A waterdrop Eurovision Song Contest Vienna 2026 Kulacs kiváló hőtartó képességű, kényelmes füllel ellátott rozsdamentes acélkulacs kézenfekvő és stílusos alternatíva az egyszer használatos PET-palackok helyett. Ez a döntés jelentősen csökkenti a keletkező műanyag hulladék mennyiségét, miközben hozzájárul a tudatosabb, egészségesebb folyadékbevitelhez is. 

Az Eurovision Song Contest jó gyakorlatként mutatja be, hogy a környezettudatosság nem lemondást jelent, hanem a modern, felelős életmód része, amely egyre inkább meghatározó trend a nemzetközi rendezvényeken is.

Advertisement
Tovább olvasom

Zöldtrend a Facebookon

Címkék

Ezeket olvassák