Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Energiaigényes anyagokat helyettesíthet a fa

Létrehozva:

|

A fa az egyetlen megújuló, természetes erőforrás, amely energiaigényes anyagokat helyettesíthet – olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) honlapján hétfőn közzétett összefoglalóban, amely a EP Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságának (AGRI) jelentéséből készült.

A testület a faalapú helyettesítő anyagok minél szélesebb körű alkalmazását, hatékony felhasználását, és ezek uniós támogatását javasolja. Állásfoglalásuk szerint a gazdasági előnyök mellett a társadalmi hatások, valamint az ökoszisztéma-szolgáltatások előnyei is indokolják az erdők megőrzését, amely a biológiai sokféleségben, a szénmegkötésben, az édesvízellátásban egyaránt nélkülözhetetlen – írták.
Nehezményezték ugyanakkor, hogy az erdőgazdálkodók és a tulajdonosok a rendelkezésükre álló uniós források felét sem használják föl. A képviselők felszólítják az uniós tagállamokat, hogy könnyítsék meg a támogatások hozzáférését, egyszerűsítsék az adminisztrációt. Az EU-nak figyelembe kell vennie azt is, hogy a több fajból álló erdők jobban ellenállnak az éghajlati hatásoknak, ezért nem szabad monokultúrákat támogatni – tették hozzá.

Mind az éghajlatváltozás, mind az emberi tevékenység terheli az erdőket, és minden terhelés csökkenti a kártevőkkel és betegségekkel szembeni ellenállóképességüket – olvasható az EP honlapján közzétett állásfoglalás-tervezetben. Hozzátették, hogy az erdei élőhelyeknek csupán 49 százaléka van jó védettségi helyzetben, bár azt nem lehet kijelenteni, hogy rossz állapotúak volnának az EU erdői. A fenntartható erdőgazdálkodás nagy múltra, sok tapasztalatra és szakértelemre támaszkodhat Európában, a 2030-ig szóló uniós erdőgazdálkodási stratégia pedig biztosíthatja a kontinens erdőinek jövőjét, hogy azok továbbra is elláthassák a funkcióikat, segítve többek között a klímacélok teljesítését – hangsúlyozta az AGRI.

Zöld Energia

Betáplálási lehetőség nyílik meg a napelemes háztartásoknak!

A MEKH 2025. április 1-től további körzetekben engedélyezi a HMKE-k betáplálását, így már a telepített rendszerek 99,2%-a csatlakozhat a hálózatra.

Létrehozva:

|

Szerző:

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)

A villamos energia elosztói engedélyesek adatszolgáltatásai alapján a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2025. április 1-jétől újabb körzetekben engedélyezi a háztartási méretű kiserőművek (HMKE) hálózati betáplálását, és frissítette a betáplálási lehetőség ellenőrzésére szolgáló adatbázisát. A vonatkozó kormányrendelet* értelmében 2024. január elsejétől egyes, 2022. november 1-jét követően zárolt körzetekben ismét lehetőség nyílt a HMKE-k hálózati betáplálására. Az áramkörök feloldásáról a MEKH az elosztói engedélyesek adatszolgáltatásai alapján hoz döntést, melynek során elsődleges szempont a feszültségingadozások megelőzése, garantálva ezzel a villamosenergia-fogyasztók személy- és vagyonvédelmét, ellátásbiztonságukat, illetve berendezéseik biztonságát. Az elosztók az elmúlt időszakban elvégzett hálózatinfrastruktúra-fejlesztések eredményeként további 2 540 áramkör zárolás alóli feloldását javasolták, ami újabb HMKE-üzemeltető felhasználók számára teszi lehetővé a megtermelt és az adott pillanatban nem elfogyasztott villamos energia hálózati betáplálását.

Az újonnan megnyitásra kerülő áramkörökkel együtt országszerte az áramkörök több mint 93 százalékát nem érintik a zárolások, tehát az összes telepített HMKE 99,2 százaléka már feltáplálhat a villamosenergia-hálózatra.

A MEKH által üzemeltetett honlapon (https://napeleminfo.mekh.hu) a felhasználók a mérési pont azonosítójuk (POD azonosító) megadásával egyszerűen és gyorsan lekérdezhetik, hogy április 1-jétől esetükben van-e lehetőség a betáplálásra.

Tovább olvasom

Ezeket olvassák