Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

Ennél jobb elektromos SUV-ot most keresve sem találni

Létrehozva:

|

A Rivian R1S utakra és terepre egyaránt tökéletes választás.

A Rivian R1S elektromos utcai terepjárójáról (SUV) írt ismertetőt az Inside EVs. A lap összességében nagyon megelégedett a kocsival, amely városi környezetben és terepen egyaránt jól szerepelt a teszteken. Mint írják, az autó egy Range Rover, a Mercedes G osztály és egy Lamborghini Urus legjobb tulajdonságait ötvözi. A SUV 135 kilowattórás lítium-ion akkumulátorral készül, hatótávja 508 kilométer. Az R1S a kezdetekben testvéréhez, az R1T-éhez hasonló 835 lóerős, négymotoros, összkerékhajtású rendszerrel lesz kapható. Ahogy az R1T esetében, úgy a gyártó a SUV-nál is 2024-ben egy olcsóbb, kétmotoros, 600 lóerős verziót is be akar vezetni.

Az Inside EVs a hosszú tesztelést követően arra jutott, hogy az új R1S még az R1T-nél is jobb választás a terepre. Ennek fő oka a rövidebb tengelytáv és teljes hossz, miközben a hajtáslánc és teljesítmény azonos. Az R1S könnyebben irányítható, ami off-road környezetben mindenképp komoly előny. A modellhez különböző vezetési módok is tartoznak, amelyek optimalizálják az egyes tényezőket, például a lengéscsillapítást. A vezetési élmény a tesztek alapján inkább egy sporszedánéra emlékeztet.

A Rivian szerint az R1S idővel kisebb akkumulátorcsomaggal is elérhető lesz, ennek teljes kapacitása 105 kilowattóra, ami 418 kilométeres hatótávot tesz lehetővé. Emellett ugyanakkor egy maxi típust is be akarnak vezetni, itt 180 kilowattórás, 643 kilométer feletti hatótávú akkumulátoros rendszerről beszélhetünk. Minden Rivian modell 32 amperes, hordozható töltőkábellel érkezik, ezzel töltve, 240 volt adapterrel óránként 24 kilométer hatótáv érhető el, de persze egyéb módszerek is adottak az akkumulátor töltésére.

Az Inside EVs szerint a teljesítménybeli tulajdonságok mellett az autó megjelenése és a kényelemérzete is kimagasló. A kezelőfelület, a saját operációs rendszer, a vakfoltokra néző kamerák, illetve a fejlett vezetősegítő rendszerek (ADAS) tovább fokozzák a vezetési élményt. A modell az Egyesült Államokban 84 500 dolláros (mintegy 34 millió forintos) ártól érhető el. Később az R1S olcsóbb, kisebb teljesítményű verzióit is bevezetik majd a piacra.

Advertisement

Zöld Közlekedés

A BYD bemutatta az eddigi leggyorsabb elektromosjármű-töltő platformját

A kínai BYD hétfőn bemutatta az elektromos járművek (EV) továbbfejlesztett, 1000 voltos nagyfeszültségű platformját, amely olyan gyorsan tölti majd az autókat, mintha benzinnel tankolnának – közölte a vállalat elnöke.

Létrehozva:

|

Szerző:

0 forintos villanyszámla? Napelemes rendszerrel lehetséges! Kalkuláljon itt ingyenesen. (x) 

Vang Csuan-fu, a BYD elnöke egy élőben közvetített eseményen ismertette az új platformot, amely elmondása szerint az első olyan technológia az iparban, amely 1000 voltos nagyfeszültséget és ultragyors töltést tesz lehetővé. A szuper e-platform 1000 kilowatt (kW) csúcs töltési sebességre lesz képes: egy másodperc alatt 2 kilométerhez elegendő maximális töltést biztosít.

Az iparágban korábban öt perc töltéssel lehetett elérni a 255 kilométernyi hatótávot, de az új technológiával ugyanennyi ideig tartó töltéssel már több mint 400 kilométernyi hatótávot képes felvenni a szuper e-platformmal működő autók akkumulátora – magyarázta Vang Csuan-fu.

A vállalat közlése szerint az új platform várhatóan először a Tang L és a Hang L prémium modellekben jelenik meg. A tervek szerint több mint 4000 ultragyors töltőállomást építenek Kínában, hogy a technológiát országszerte elérhetővé tegyék – fűzték hozzá.

Tovább olvasom

Ezeket olvassák