Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Erre a napelemes tetőcserépre várt a szakma

Létrehozva:

|

A napelemes tetőcserepeket hőszivattyúval kombinálták Németországban.

Egy hőszivattyús rendszerrel ellátott létesítményben tesztelte napelemes cserepeit a német Paxos – számol be a PV Magazine. A napelemes tető hőt és áramot is képes biztosítani, és a hőszivattyú hatékonyságát is növeli, mintegy 25 százalékkal. A vállalat a Kölni Alkalmazott Tudományok Egyetemével kezdett kutatásba, hogy létrehozzák a hő és áram generálására egyaránt alkalmas eszközt. A fotovoltaikus-termál (PVT) termék első ránézésre nem sokban különbözik egy hagyományos cseréptől, emiatt még inkább vonzó lehet az ingatlantulajdonosok számára. A csapat egy prototípust hozott létre, hogy felmérje a termék hőmérsékletét, ellenállóságát és biztonságosságát.

A felhasznált üveget is elemezték, ezzel szűrve ki a visszaverődés vagy szóródás okozta fényveszteséget. A cserepet egy olyan létesítményben próbálták ki, amelyhez egy hőszivattyú és mikroinverterek tartoznak. „A tényleges tetőcserép módosításainak köszönhetően a fizikai tulajdonságok és az energiahozam is jelentősen javult. A rendszer így készen állt a folyamatos, valós körülmények közötti használatra” – magyarázta Christian Dick, a Kölni Alkalmazott Tudományok Egyetem projektmenedzsere.

A teljesítménytesztek valós körülmények között, októberben kezdődtek meg, a referenciarendszer hagyományos, megemelt modulos napelemeken alapul. „A napelemes tetőcserépbe a napelemek hűtését szolgáló légcsatorna lett beépítve, ami javítja a munkapontot, akárcsak a hátsó szellőzés a hagyományos rendszerekben” – nyilatkozta Dick. A szakértő szerint az eddigi adatok alapján a hőigénytől és az időjárási körülményektől függően közel negyedével javítható a hőszivattyú hatásfoka a megoldással.

Kép forrása: Costa Belibasakis/TH Köln

A csempe az ingatlan hőellátásához is hozzájárul, így növeli a rendszer összhatékonyságát.„Németországban sok tetőfelületet nem használnak energiatermelésre – ez pedig fontos elem lenne az energetikai átállás sikerében” – mondta Julian Münzberg, a Paxos munkatársa. A vállalat már el is adta a szabadalmat egy meg nem nevezett gyártónak, amely elkezdi majd a sorozatgyártást.

Advertisement

Zöld Energia

Már nem csak a tetőre telepíthetünk napelemet

A finn Rauli fejlesztésének köszönhetően immár a falakon is könnyedén helyet kaphatnak a
napelemek, elősegítve az olcsó, tiszta energia előállítását.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az elmúlt időszakban világszerte elképesztő felfutást tapasztalt az otthoni napelemek piaca, ami nem csoda: a panelek révén a háztartások megbízhatóan, olcsón és környezetbarát módon termelhetik az energiát. Csakhogy egyes otthonok számára korlátozottak a lehetőségek a hagyományos telepítésre, hiszen nem minden család számára adott a megfelelő tetőfelület.

Szerencsére ma már van az alternatíva, hiszen a napelemek a homlokzaton, a falakon is helyet kaphatnak. Bár elsőre úgy tűnhet, egy ilyen telepítés kivitelezése bonyolult, akadnak olyan eszközök, amelyek megkönnyítik a beruházást.

Ilyen a finn Rauli cég egyik újabb, Rauli Wall nevű terméke, amely hazánkban is elérhető. A vállalat kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy egyszerűen használható, esztétikus és strapabíró eszközökkel könnyítse meg a napelem-telepítéseket, és ez a törekvés a falra szerelhető rendszer esetében is tükröződik.

RAULI WALL

Rauli Wall rendszerében a telepítés igen egyszerű. A panelek felső és alsó elemek közé rögzíthetőek, gyakorlatilag „lebegnek”, oly módon, hogy a szakemberek erőfeszítés nélkül is könnyedén mozgathassák azokat. A termék anyaga skandináv acél. Az alkatrészek jellemzően fekete árnyalatban érkeznek, az ilyen elemek igen elegáns megjelenést kölcsönöznek az egész berendezésnek. A termék tartós, stílusos, illetve hatékony.

„A Rauli minden alkatrészét Finnországban tervezik finn telepítési szakértők. Az alkatrészekeinket is Finnországban, Orimattilában gyártják, és 30 éves garanciát vállalunk rájuk” – nyilatkozta Ville Tiainen, a vállalat vezérigazgatója, az idei németországi Intersolar fesztiválon.

A beruházások tervezését a Rauli App nevű szoftver is segíti. A projekt elrendezése, az alkatrészek listája és a rendszer fizikai méretei néhány perc alatt generálhatóak a programban.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!