

Zöldinfó
Ezentúl csak hatékony napelemeket éri meg telepíteni
A Houstoni Egyetemen a jövő, hatékony napelemes fejlesztésein dolgoznak.
A Houstoni Egyetem kutatói egy újfajta rendszert dolgoztak ki, amely képes hasznosítani a napsugárzást – számol be az Interesting Engineering. Az intézmény szerint az eszköz megdöntötte az eddigi fotovoltaikus hatékonysági rekordot, a berendezés pedig akár egész nap használhatja a napenergiát. A napenergia a legnagyobb mennyiségben elérhető megújuló energia, nem véletlen, hogy egyre több helyen alkalmazzák a napelemeket. A technológia folyamatosan fejlődik, a szakértők többek között azon dolgoznak, hogy az eszközök még hatékonyabbá váljanak, ezzel ugyanis csökkenthetik a panelek számára szükséges területek nagyságát, valamint az eszközök költségét.
Napelemes rendszerek elérhető áron. Kalkuláljon itt ingyenesen (x)
A hagyományos napelemes termofotovoltaikus (STPV) szerkezetek olyan módon alakítják ki, hogy fokozzák hatékonyságukat. Az egyik technika egy olyan közbenső réteg alkalmazása, amely a napsugárzást a cellának megfelelően „átszabja”. A réteg elülső része elnyeli a fotonokat, hőenergiává alakítja a sugárzást, felmelegítve a réteget. Az átalakítás korlátja 85,4 százalék, ez azonban még mindig távol áll a 93,3 százalékos Landsberg-határtól, a napenergia hasznosításának abszolút limitjétől.
Bo Zhao, a Houstoni Egyetem munkatársa és kollégái szerint a két határ közti különbségért a közbülső réteg elkerülhetetlen visszasugárzása lehet a felelős. Csapatával arra jutott, hogy egy nem kölcsönös STPV rendszer jelentheti a megoldást. A kutatók bebizonyították, hogy egy ilyen eszköz úgy hozható létre, ha egyedi sugárzási tulajdonságú anyagot használnak a középső réteghez. Ennek köszönhetően a rendszerben több foton jut el a cellához, míg a visszafelé, a nap irányába zajló sugárzás mérséklődik.
A végeredmény egy olyan STPV lett, amely közelebb állt a Landsberg-határhoz, és amely lehetővé tette a hatékonyságot tovább növelő cellák megalkotását. Egy ilyen rendszert hőenergia tárolására alkalmas berendezéssel is kombinálhatnának, így az eszköz egész nap hasznosíthatná a napenergiát. Amennyiben a felfedezés alapján sikerül létrehozni egy, a kereskedelemben is versenyképes technológiát, az komoly előrelépést hozhat az energetika területén.
Képünk illusztráció.

Zöldinfó
Szavazz a bokrok hangjára – elindult a 2026-os év madara-választás
Július 25-ig várja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a voksokat az év madarára, a lakosság a kis poszáta, az énekes rigó és kerti geze közül választhat.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az MME 1979-óta választja meg az év madarát, ami 2011 óta rendszerint közönségszavazással történik. 2026-ra három, bokorban fészkelő madárfaj, a kis poszáta, az énekes rigó és kerti geze közül választhat a lakosság az egyesület honlapján július 25-e 12 óráig – közölte az alternativenergia.hu. A bokrosok menedéket nyújtanak rengeteg élőlény számára. Sok madár találja meg itt fészkelő- és táplálkozóhelyét, és a vonulás alatt még több használja megállóhelyként, zöld folyosóként ezeket a területeket. Ezért is fontos, hogy ezekre természetbarát szemmel, értékes élőhelyként és ne “rendezetlen bozótként” tekintsünk. A kis poszáta verébnagyságú, de annál karcsúbb madár. Színezete nem feltűnő, jellegzetes “lüktető” éneke alapján azonban könnyű felismerni. Rovarevő, elsősorban lepkehernyókkal, levéltetvekkel táplálkozik. Hazánkban gyakori fészkelő, tavasztól őszig találkozhatunk vele ártéri erdőkben, bokrosokban, de akár városi parkokban is. A telet Afrikában tölti.
Az énekes rigó a fekete rigó után a második leggyakoribb települési fészkelő rigónk. A rokon fajnál kisebb, attól teljesen eltérő színezetű, így könnyű elkülöníteni attól. Életmódja és táplálkozása a fekete rigóéhoz hasonló, de jobban kedveli az üdébb, párásabb parkokat, kerteket, ahol bőven talál kisebb házas csigákat. Fészke igazi remekmű, belsejét nyálával kevert korhadó faanyaggal simára tapasztja. A telet főként a mediterráneumban tölti, de vannak áttelelő példányai is. A kerti geze verébnagyságú, ritkán megfigyelhető madár. Hasoldala világos sárgás, hátoldala sötétebb barnás, esetleg olajzöldbe hajló, lábai kékesszürkék. Fészkeléshez sűrű növényzetet igényel, ezért leginkább nedves területeken, ártéri erdőkben fordul elő. A telet Afrika déli, szubtrópusi részén tölti, hozzánk csak késő tavasszal érkezik, és a költés befejezése után, nyár derekán megkezdi a vonulást a telelőterületek felé.
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Mit kell tennie, ha van otthon napeleme? Új kötelezettséget vezetnek be!
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Miért tiltják Magyarországon, ami egész Európában hódít? – Erkélynapelem-botrány
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Napelemes rendszerük van, de horrorvillanyszámlát fizetnek! Mi történt Budakeszin?
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás óta
Csendesebb ünnep várható: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték Cegléden
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Ingyenes támogatás társasházaknak: jön az okos mérés a távhőnél!