Algákban termelődő fényérzékeny fehérjék segítségével sikerült részlegesen visszaadni egy korábban teljesen vak férfi látását.

A Bretagne-ban élő páciensnél, akinek személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra, úgynevezett optogenetikai terápiát alkalmaztak a párizsi Látás Intézet szakemberei – írja a BBC News. A férfinál retinitis pigmentosát – festékes szemideghártya-gyulladást – diagnosztizáltak 40 évvel ezelőtt. Ez a betegség több mint kétmillió embert érint világszerte és bár a teljes megvakulás ritka, a férfi elvesztette a látását két évtizeddel ezelőtt. A terápiának köszönhetően azonban ma már képes érzékelni a fényt az egyik szemével.
A szakemberek által alkalmazott módszer az algák által termelt proteinekre – a retina fényérzékenységét biztosító rodopszinok egyik alcsaládjára – épül, amelyek fény hatására megváltoztatják a viselkedésüket. A mikrobák ezek segítségével mozognak a fény felé.

A kezelés első lépése a génterápia volt. Az algáktól származó, a rodopszinok létrehozására irányuló genetikai instrukciót “átadták” a retina még megmaradt mélyen lévő rétegeiben lévő sejteknek a szem hátsó részében.
Amikor ezeket fény éri, elektromos jelet küldenek az agynak. Mivel azonban csak sárga fényre reagálnak, ezért a páciens egy speciális szemüveget visel, amely a megfelelő hullámhosszon közvetíti a való világot a szeme hátsó részébe. Hónapokba telt, mire megfelelő mennyiségű rodopszin halmozódott fel a szemben, és mire az agy megtanult egy új nyelvet a látás visszanyeréséhez. A Nature Medicine című folyóiratban publikált eredmények szerint a páciens akkor tudta, hogy a kezelés működik, amikor az utcán sétálva észrevette, hogy látja a gyalogátkelőhely csíkjait. A férfi ma már képes megfogni és megszámolni a tárgyakat egy asztalon.

mti

A növényvilágban egyedülálló módon a lebomló rovartetemek szagát megidézve csalogatja magához a beporzókat egy Görögországban honos növény virágja.

“Az Aristolochia microstoma virágjai különböző illékony anyagok, köztük a zárvatermők által ritkán termelt alkil-pirazinok szokatlan elegyét bocsátják ki. Az eredményeink azt sugallják, hogy ez az elsőként azonosított virág, amely nem elhullott gerincesek, hanem rothadó rovarok szagát árasztva csalogatja magához a beporzókat” – mondta Stefan Dötterl, a Salzburgi Egyetem munkatársa. A Frontiers in Ecology and Evolution című folyóiratban megjelent tanulmány szerint a zárvatermők 4-6 százaléka alkalmaz valamilyen “megtévesztő beporzási stratégiát”.

Szaggal, színnel vagy érintéssel hirdetik a beporzóknak, hogy nektárral, pollennel, párzási és költési hellyel várják őket, valójában aztán nem adnak semmit. A megtévesztés működik, mert a beporzók nehezen tesznek különbséget a valódi jutalom és az utánzat között. Számos orchideaféle alkalmazza a megtévesztés gyakorlatát, amely más növényeknél, köztük az Aristolochia nemzetség tagjainál is kifejlődött – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

“Az Aristolochia nemzetségnek több mint 550 faja él világszerte, különösen a trópusi és szubtrópusi területeken” – magyarázta Christoph Neinhuis, a tanulmány társszerzője, hozzátéve, hogy a nemzetség tagjainak többsége látványos, összetett virággal rendelkezik. A kutatók három görögországi helyszínről gyűjtöttek be Aristolochia microstoma-mintákat és a virágokban talált ízeltlábúak elemzése alapján arra jutottak, hogy a Megaselia nemzetségbe tartozó legyek a növény elsődleges beporzói, mivel csak ezek juttattak be pollent a virágjaiba. Amikor ezek a legyek behatolnak a növénybe, amely ideiglenesen fogságba ejti őket, amíg “begyűjti” a rovarokon lévő pollent, majd újra beborítja virágporral és szabadon engedi őket.

A nemzetség többi fajától eltérően az Aristolochia microstoma virágjai alig észrevehetők, barna színűek, vízszintes állásúak, közel vannak a talajhoz, elvegyülve a levelek vagy kövek között. A virág különös elhelyezkedése összefügghet a megtévesztési stratégiájával, ugyanis a beporzását végző legyek a talajhoz közel repülve kutatnak táplálék vagy a petéik számára megfelelő rovartetemek után.

A Harvard Egyetem kutatói szerint az eddigi kutatások jelentősen alábecsülték a nyugat-antarktiszi jégmező összeomlásával járó globális tengerszint-emelkedés mértékét.

A Science Advances című tudományos folyóiratban az úgynevezett vízexpulzió mechanizmus (water expulsion mechanism) nevű folyamatot vizsgáló mérések eredményeit mutatták be. Ez akkor következik be, amikor a szilárd kőzetalap, amelyen a nyugat-antarktiszi jégmező fekszik, felfelé emelkedik annak hatására, hogy csökken a jégtakaró súlya az olvadás miatt. Mivel a kőzet a tengerszint alatt van, amikor megemelkedik, a vizet a környező területekről is az óceánba nyomja, ezzel még jobban megemeli a globális tengerszintet – olvasható az egyetem közleményében, amelyet a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő portál ismertetett. Az eddigi becslések szerint ha a nyugat-antarktiszi jégmező összeomlik, a globális tengerszint-emelkedés mértéke 3,2 méter is lehet.

“Kimutattuk, hogy a mechanizmus további egy métert, vagyis 30 százalékot ad ehhez” – mondta Evelyn Powell, a vizsgálatban részt vevő kutató. “A hatás nagysága sokkolt minket” – mondta Linda Pan, a Harvard Egyetem kutató-hallgatója. A kutató szerint a korábbi tanulmányok, amelyek figyelembe vették a mechanizmust, következmények nélkülinek értékelték azt. Az egyméteres plusz emelkedés a kutatók szerint ezer éven belül következhet be, az első hatások azonban nem csak évszázadok múltán lesznek érezhetők. Pan és Powell szimulációi szerint már a mostani évszázad végére 20 centiméterrel emelheti a mechanizmus a jégtakaró olvadásával már emelkedő vízszintet.

mti