

Zöldinfó
Fenntarthatósági startupokat támogat a Kék Bolygó Alapítvány
Lezárult a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány startupokat támogató fejlesztési programjának második köre, a tevékenységükkel a környezeti fenntarthatóságot előmozdító kezdő vállalkozások hétfőn este Budapesten mutatták be cégüket és piaci megoldásaikat a szakmai zsűri és befektetők előtt.
Az alapítvány az idén indította el .wave elnevezésű üzletfejlesztési programját, hogy segítse a klímaváltozás ellen fellépő, innovatív startupok fejlődését. A program tavasszal öt magyar céget támogatott, a második félévben pedig már nyitottak a Kárpát-medencei régió vállalkozásai felé is – mondta Sódar Gabriella, az alapítvány üzletfejlesztési vezetője az MTI-nek. A program különlegessége, hogy csak olyan kezdő vállalkozások kerülhetnek be, amelyek tevékenysége kapcsolódik a környezeti fenntarthatósághoz. Nem ötletfázisban lévő, hanem annál valamivel már előrébb tartó cégeket keresnek – emelte ki. A háromhónapos intenzív fejlesztést a második körben hét résztvevő fejezte be, köztük energetikával, élelmiszerellátással, hulladék-újrahasznosítással és mikromobilitással foglalkozó vállalkozások. A cégek között öt magyar és két osztrák startup volt – ismertette az üzletfejlesztési vezető.
Hozzátette: a .wawe szeretne regionális központi szerepet betölteni az üzletfejlesztésben a fenntarthatósági témakörben.
Az ingyenes program keretében a résztvevők a vállalkozásra szabott szakmai, üzleti, pénzügyi és jogi tanácsadást, valamint mentorálást kaptak, olyan ismereteket, amelyek támogatják megoldásaik piacra jutását, fejlesztik finanszírozhatóságát, és emellett kapcsolatokat alakíthattak ki szakértőkkel. Sódar Gabriella elmondta: a résztvevők közvetlen pénzügyi támogatáshoz nem jutnak a program keretében, de az alapítvány két kockázati tőkealapot is működtet, hogy pénzügyileg is támogathassa a legjobb innovációk megvalósulását. Emellett a program során a résztvevők kapcsolatba kerültek külföldi és hazai befektetőkkel, így a vállalkozások megtalálhatják a lehetőségeket – hangsúlyozta.

Zöldinfó
AM: elfogadták a 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégiát
A 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégia átfogó keretet biztosít a hazai élővilág, a természeti erőforrások hosszú távú fennmaradásához és meghatározza a 2030-ig elérendő célkitűzéseket, valamint az azok megvalósítását szolgáló intézkedéseket – közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.

Kiemelték: a stratégia olyan témákat helyez előtérbe, mint a védelemben részesülő területek hálózata, a természetes és természetközeli ökoszisztémákat károsító inváziós idegenhonos fajok visszaszorítása, illetve a fenntartható mezőgazdálkodás, erdőgazdálkodás, vad- és halgazdálkodás. A jelenleg elfogadott terv kiemelt feladatai közé tartozik továbbá a beporzók csökkenésének megállítása, az ökoszisztémák klímaváltozással szembeni ellenálló képességének javítása, a zöld infrastruktúra hálózat elemeinek fejlesztése, illetve a biodiverzitást veszélyeztető szennyezések mérséklése – írták a közleményben.
Hangsúlyozták, hogy a biológiai sokféleség az élővilág változatosságát jelenti, Magyarország sokszínű természeti értékeinek hosszú távú megőrzése pedig elengedhetetlen a jelen és a jövő generációk jóllétének biztosításához. Emellett a biodiverzitás az élelmiszertermelés alapja, valamint nélkülözhetetlen a talajtermékenység és a beporzás biztosításában, a víz és a levegő tisztításában, miközben gyógyszer-alapanyagot és faanyagot is nyújt számunkra. Kiemelt szerepet játszik továbbá a katasztrófák, a járványok és betegségek elkerülésében, hatásainak enyhítésében, illetve a globális és a regionális klíma szabályozásában.
Magyarország egyedülálló és gazdag természeti értékei, a változatos adottságú és egyre többek által látogatott nemzeti parkok, a vadon előforduló, védett növény- és állatfajok és ezek természetes és természetközeli élőhelyei, az őshonos haszonállatok és növények, valamint az egyedi magyar táj és a hozzá kapcsolódó természeti és kulturális értékek mind hozzájárulnak Magyarország országimázsához – mutattak rá a közleményben. A természeti erőforrások védelme és a velük való bölcs gazdálkodás követendő elv, hiszen így biztosítható, hogy hosszú távon megmaradjon Magyarország gazdag és értékes természeti környezete és biodiverzitása, amely elengedhetetlen a magyar lakosság minőségi életéhez – tájékoztatott a szaktárca.