

Zöldinfó
GMO-mentes takarmánykiegészítőt fejlesztett a Hód-Mezőgazda Zrt.
Több 760 millió forint támogatásból fejlesztett ki hazai alapanyagból is készíthető, GMO-mentes takarmánykiegészítőt a Hód-Mezőgazda Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem konzorcium – közölte a társaság az MTI-vel.
A közlemény szerint a Hód-Mezőgazda Zrt. konzorciumi projektje a fejlesztéshez a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFI Hivatal) 760,6 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott. Ezzel a társaság magas agrotechnikával előállított, GMO mentes alapanyagot állít elő, amely a “nagytejű” szervasmarhák takarmányozásában a repcét állítja alternatívaként a pálmazsírral szemben. A hódmezővásárhelyi vállalat – honlapja szerint – 1992-ben alakult. Évente 8-9 ezer tonna kalászos és 7-8 ezer tonna kukorica vetőmagot, valamint saját felhasználásra és partnereinek takarmányt állít elő, sertéstelepet működtet és 1600 tejelő Holstein-fríz tehenet tart szaporulatával együtt.
A támogatott projekt több elemből állt, melynek része volt a termékek hatásának vizsgálata a metabolikus és szaporodásbiológiai folyamatokra, amelyből képet kaptak a termelésre és a reprodukcióra gyakorolt hatásokról is. A projekt végső célja annak bizonyítása volt, hogy a klasszikus pálmazsír kiváltása lehetséges a termelési eredmények romlása és a tehenekre jutó költségek emelkedése nélkül – tették hozzá.
A közlemény szerint a kutatás eredménye nem csak a hazai holstein-fríz állományok takarmányozásában játszhat kiemelt szerepet, hanem mindenhol, ahol értéknek számít a környezettudatos, hatékony, magas hozzáadott értékkel rendelkező takarmányozás és funkcionális élelmiszer-előállítás. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Hód-Mezőgazda Zrt. 2021-es nettó árbevétele 8,2 milliárd forint volt, egy évvel korábban pedig ez a szám 9,1 milliárd forintot tett ki. A cég 2021-ben 260 millió forint, míg 2020-ban 286,8 millió forint nyereséggel zárt.

Zöldinfó
Nagy értékű számítógépes eszközparkkal szerelhetik fel az ELTE okoslaboratóriumát
A Lenovo Magyarország felajánlásának köszönhetően összesen 10 millió forint értékben, 150 darab számítástechnikai eszközzel bővül a befejezés előtt álló Super Smart Lab projekt az ELTE Kémiai Intézetében. Az épülő okoslaboratórium a tervek szerint a következő tanévtől segítheti a vegyészek új generációinak digitális oktatásfejlesztéssel összhangban lévő képzését. A Super Smart Lab a Digitális Kémiai Központ fontos részét képezi, amely 2025. februárjában megkapta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) „Ígéretesen Fejlődő Kutatási Infrastruktúra” tanúsítványát.

0 forintos villanyszámla? Napelemes rendszerrel lehetséges! Kalkuláljon itt ingyenesen. (x)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2022-ben indította el a „Gyakorlatorientált felsőfokú képzés infrastrukturális és készségfejlesztés az ELTE-n” című projektet, amelynek egyik legfontosabb eleme a TTK Kémia Intézetében épülő Super Smart Lab. A legmodernebb technológiákkal felszerelt oktató laboratórium az elmúlt évtized legnagyobb kémiai beruházása az egyetemen, melynek célja, hogy a hallgatók a világ bármelyik vegyipari tudományos műhelyében vagy vállalatában hasznosítható tudással gyarapodjanak. Napjaink egyik komoly kihívása a természettudományos képzésben, hogy az egyre nagyobb hiánynak számító vegyész utánpótlás képzést minél magasabb színvonalon lehessen biztosítani, ezzel is motiválva a fiatalokat, hogy ezt a szép pályát válasszák.
Ahogy Kacskovics Imre, az ELTE Természettudományi Kar dékánja korábban megfogalmazta, a Kémiai Intézetben olyan szakemberek képzése a cél, akik a modern kémia elveit a smart technológiákkal ötvözve képesek lesznek innovatív megoldásokat találni korunk tudományos és vegyipari kihívásaira. A Super Smart Lab projekt az elmúlt évtized legnagyobb kémiai beruházása az egyetemen, mely kapcsán az Intézet örömmel működik együtt vállalati partnerekkel is, melyre a mostani együttműködés is remek példa: a Lenovo Magyarország 10 millió forint értékű laptoppal és egyéb informatikai eszközzel támogatja a labor megvalósítását.
A gépeket március 19-én, szerdán ünnepélyes keretek között adta át az ELTE Természettudományi Karán Lukács Anita, a Lenovo Magyarország ügyvezető igazgatója, aki kiemelte: „A Lenovo, mint legnagyobb globális és hazai számítógép gyártó, évekre visszanyúló partnerkapcsolatot ápol az ELTE-vel. A Super Smart Lab projektet kiemelten szeretnénk támogatni, hiszen itt okoseszközeink hozzájárulnak a tudósok új generációinak képzéséhez.”
Az egyetem képviseletében Scheuer Gyula kancellár, Kacskovics Imre, a Kar dékánja, Szalai István és Tarczay György, a Kémiai Intézet igazgatója és igazgatóhelyettese, valamint Ritter Dávid, az ELTE Informatikai Igazgatóság vezetője, egyben a megvalósítást lehetővé tevő EU Helyreállítási és Rezilienciaépítési Alapból (RRF) finanszírozott, központi koordinációval megvalósuló projekt felelőse vette át a gépeket. Az új eszközök beépítése az épülő laboratóriumba hamarosan megkezdődik, és a közeljövőben használatba is vehetik a hallgatók.
Az új eszközpark egy fontos mérföldkő a Digitális Kémiai Központ fejlesztésében, amely magában foglalja az elméleti kémiai kutatócsoportok jelenlegi tudományos kompetenciáját és infrastruktúráját, valamint az építés alatt álló Super Smart Lab létesítményt is. Az épülő laboratórium és közösségi tér tehát nem csak a legkorszerűbb felszereléssel, de komoly szakmai háttértudással is rendelkezik, ami garanciát jelent az egyetemre érkező hallgatóknak, hogy képzésük valóban a lehető legmagasabb színvonalon valósul meg.
Forrás: Eötvös Loránd Tudományegyetem
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás óta
Komplett napelemes szettet dobtak piacra, magunk is telepíthetjük!
-
Zöld Energia16 óra telt el a létrehozás óta
Az energiatárolás jövőjét hozza el egy brit fejlesztés
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás óta
Új olajmezőt fedezett fel a Mol a Dunántúlon
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Emberre és háziállatokra is veszélyes méreg okozott tömeges madármérgezést Pest vármegyében
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás óta
Nyugdíjasok is pályázhatnak a 3 milliós állami ingyenpénzre, ha napelemet telepítenének