Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Guterres: szolidaritás vagy kollektív öngyilkosság közül választhatunk

A globális felmelegedéssel, illetve annak egyre fokozódó hatásaival szemben az emberiség két dolog közül választhat: együttműködik vagy elpusztul – jelentette ki António Guterres ENSZ-főtitkár hétfőn Sarm-es-Sejkben az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményének 27. éves ülésének (COP27) megnyitóján.

Létrehozva:

|

“Szolidaritás vagy kollektív öngyilkosság” – vázolta fel a lehetőségeket beszédében az ENSZ-főtitkár. Ismételten arra szólított fel, hogy a fejlett és a fejlődő országok kössenek kollektív szolidaritási megállapodást annak érdekében, hogy véget tudjanak vetni a szénerőművek építésének és a fosszilisenergia-függőségnek, illetve hogy mindenki hozzájusson megfizethető és fenntartható energiaforrásokhoz. Guterres kiemelte, hogy elfogadhatatlannak, botrányosnak és rombolónak tartja azt, hogy más válságok, például az ukrajnai háború a “második helyre” szorította vissza az éghajlatváltozás elleni küzdelmet. “A pillanatnyi válságok nem lehetnek kifogások arra, hogy visszaforduljunk” – hangoztatta, megjegyezve, hogy a Föld éghajlata szempontjából még mindig “a pokolba vezető autópályán robogunk, és a lábunk változatlanul a gázpedálon van”. “Éppen elveszítjük az életünkért folytatott küzdelmet” – mondta az ENSZ-főtitkár.

A klímacsúcs megnyitóján António Guterres kiemelten felhívta a figyelmet arra is, hogy sokkal többet kellene segíteni a legsebezhetőbb országoknak, amelyek már súlyos károkat szenvedtek el a klímaváltozás okozta szélsőséges viharok, áradások és szárazságok miatt.

 

mti

Zöldinfó

AM: elfogadták a 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégiát

A 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégia átfogó keretet biztosít a hazai élővilág, a természeti erőforrások hosszú távú fennmaradásához és meghatározza a 2030-ig elérendő célkitűzéseket, valamint az azok megvalósítását szolgáló intézkedéseket – közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.

Létrehozva:

|

Szerző:

Kiemelték: a stratégia olyan témákat helyez előtérbe, mint a védelemben részesülő területek hálózata, a természetes és természetközeli ökoszisztémákat károsító inváziós idegenhonos fajok visszaszorítása, illetve a fenntartható mezőgazdálkodás, erdőgazdálkodás, vad- és halgazdálkodás. A jelenleg elfogadott terv kiemelt feladatai közé tartozik továbbá a beporzók csökkenésének megállítása, az ökoszisztémák klímaváltozással szembeni ellenálló képességének javítása, a zöld infrastruktúra hálózat elemeinek fejlesztése, illetve a biodiverzitást veszélyeztető szennyezések mérséklése – írták a közleményben.

Hangsúlyozták, hogy a biológiai sokféleség az élővilág változatosságát jelenti, Magyarország sokszínű természeti értékeinek hosszú távú megőrzése pedig elengedhetetlen a jelen és a jövő generációk  jóllétének biztosításához. Emellett a biodiverzitás az élelmiszertermelés alapja, valamint nélkülözhetetlen a talajtermékenység és a beporzás biztosításában, a víz és a levegő tisztításában, miközben gyógyszer-alapanyagot és faanyagot is nyújt számunkra. Kiemelt szerepet játszik továbbá a katasztrófák, a járványok és betegségek elkerülésében, hatásainak enyhítésében, illetve a globális és a regionális klíma szabályozásában.

Magyarország egyedülálló és gazdag természeti értékei, a változatos adottságú és egyre többek által látogatott nemzeti parkok, a vadon előforduló, védett növény- és állatfajok és ezek természetes és természetközeli élőhelyei, az őshonos haszonállatok és növények, valamint az egyedi magyar táj és a hozzá kapcsolódó természeti és kulturális értékek mind hozzájárulnak Magyarország országimázsához – mutattak rá a közleményben. A természeti erőforrások védelme és a velük való bölcs gazdálkodás követendő elv, hiszen így biztosítható, hogy hosszú távon megmaradjon Magyarország gazdag és értékes természeti környezete és biodiverzitása, amely elengedhetetlen a magyar lakosság minőségi életéhez – tájékoztatott a szaktárca.

Tovább olvasom

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!