Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

HM: megtisztítják az egykori taszári repülőtér területét

Megtisztítják az egykori taszári repülőtér területét – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn az MTI-vel.

Létrehozva:

|

A közleményben hangsúlyozták: a környezet védelme és a környezettudatosság elválaszthatatlan a mai modern haderő képétől, így a HM irányításával – a haderő fejlesztésével párhuzamosan – környezetvédelmi programok gondoskodnak az egykori honvédségi területek kármentesítéséről. Ezekben a napokban a Somogy vármegyei Taszáron folyó munka került előtérbe – tették hozzá. “A katonai repülőtér területén két üzemanyagtelep szolgálta ki a közúti és vasúti üzemanyag beszállítását, lefejtését, szétosztását, ugyanitt föld alatti tartályokban tároltak benzint, gázolajat és kerozint. A tárolótartályok műszaki állapota az idők során leromlott, a bennük tárolt szénhidrogén pedig szennyezte a talajt és a talajvizet” – írták.

A környezeti szennyeződés megszüntetésének alapfeltétele a szennyező források – a tartályok – felszámolása volt, melyet a szennyezett talaj és talajvíz megtisztítása követett. A projekt a tervezéssel és az előkészítő munkákkal még 2019-ben kezdődött, majd 2021 közepétől kezdetét vette a szennyezett terület kármentesítése – ismertették. A tartálybontás után a szénhidrogénnel átitatott talajt kitermelték és a repülőtér kifutópályájára terítették, ahol a későbbiekben mikrobiológiai lebontással tisztítják meg. A nyitott munkagödrökből a szennyezett talajvíz tisztítása mobil víztisztító berendezéssel történik, a vizet megtisztítás után a Taszári-vízfolyásba vezetik. Ezután a megtisztított talajt visszatöltik, humuszt terítenek rá és füvesítik a területet.

A kármentesítési munkák lezárását követően talajvízfigyelő-kutakat alakítanak ki, melyek célja a kármentesítés hatékonyságának nyomon követése szabályos időközönként vízmintavétellel és laboratóriumi vizsgálattal. Kiemelték: a szennyezett területeken a kedvezőtlen környezeti hatások megszüntetését és a kármentesítést a rendeletek előírásai és a Somogy Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztály, illetve a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hatósági kötelezései alapján végzik a szakemberek. A taszári repülőtér üzemanyagtelepeinek kármentesítési beavatkozási programja várhatóan 2023 végén zárul – jelezték. A kármentesítési beavatkozást a Terra-Log Mélyépítő Kft. és a Dél-Alföldi Környezettechnika Kft. alkotta konzorcium végzi közbeszerzési eljárást követően kötött szerződés alapján.

Advertisement

A taszári kármentesítési munkák az Európai Unió és Magyarország kormánya támogatásával valósulhatnak meg, összesen 4,1 milliárd forint vissza nem térítendő forrásból. A Környezeti- és Energiahatékonysági Operatív Program keretében megvalósuló projekt a Honvédelmi Minisztérium gyakorlatában nem egyedülálló. A tárca Taszár mellett jelenleg további három kármentesítési KEHOP-programot is koordinál országszerte, valamint a 2007 és 2015 közötti időszakban öt helyszínen zárt sikeres kármentesítési munkálatokat, hozzájárulva a felszíni és felszín alatti vizeink állapotának javításához – áll a közleményben.

Advertisement

Zöldinfó

Ingyenes öntözővíz, milliárdos védekezés – így küzdenek az aszály ellen

A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Hubai Imre elmondta: a vízgyűjtőn tapasztalható csapadékhiány a Tisza vízhozamának csökkenését okozza. Az érintett vízügyi igazgatóságok felkészültek a nyaranta szűkös készletek pótlására – írja az alternativenergia.hu. A Felső-Tiszán, a Tisza-tóban, és a Tisza-Körös-völgyi Együttműködő Vízgazdálkodási Rendszerben, az állami főművekben és öntöző csatornákban márciustól napjainkig felhalmozott és betárolt 650 millió köbméter vízkészletnek köszönhetően, a lakossági és az ökológiai vízigények kielégítése mellett a gazdálkodók mezőgazdasági célú vízigényét is menetrend szerint, maradéktalanul ki tudják elégíteni – jelentette ki. A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme – közölte. Hozzátette, tovább tart a forró, csapadékmenetes és száraz időjárás, aminek következtében a Tisza vízhozama és a Tisza-tó vízmérlege jelenleg csökkenő tendenciát mutat. A korábbi kormányzati intézkedések által, a március óta tartó vízmegtartásnak, valamint az Aszályvédelmi akcióterv végrehajtásának köszönhetően 178 millió köbméter többlettel lehet számolni, így a rendkívüli aszály ellenére a tározók terében, a főművi csatornák és a holtágak medrében 650 millió köbméter, egyharmad Balatonnak megfelelő vízkészlet áll rendelkezésre- mondta. Ebből a mennyiségből bőven jut a lakossági vízigények kielégítésére, valamint az ökológiai és a mezőgazdasági vízkivitelre is- jegyezte meg. Hubai Imre szólt arról, hogy a készletek megőrzése és az igények menetrend szerinti kielégítése tovább folytatódik a Tisza-tónál és a Felső-Tiszán egyaránt. Bizakodásra ad okot a hidrometeorológia által előre jelzett lehűlés és a csapadékot hozó időjárás, amely várhatóan a jövő hét első felétől enyhíteni fog a kínzó vízhiányon – közölte.

Az agrártárca célja, hogy Magyarországon idén ősszel és télen is folytatódjon a vízvisszatartás, így 2026 nyárra elérjék a 1,5 milliárd, míg 2026 végére már a 3 milliárd köbméter tájban és talajban tárolt vízkészletet – közölte, megjegyezve: a hiányzó csapadék mennyiségének pótlására fogják azt felhasználni, ami már másfél Balatonnak megfelelő víztömeg megtartását fogja jelenteni. Hubai Imre kiemelte: a kormány minden segítséget megad a gazdáknak, hogy a klímaváltozás jelentette kihívásokra megfelelő választ tudjanak adni. Ezer ember és kettőszáznál is több gép dolgozik ma is megszakítás nélkül az aszály elleni védekezésben- számolt be. Hangsúlyozta: a kormány 4,7 milliárd forint gyorsforrást különített el az Aszályvédelmi akcióterv végrehajtására, tározók, holtágak és csatornák feltöltésére, víztározási képességük helyreállítására, és többszáz beavatkozási ponton végeznek gravitációs és gszívattyús vízpótlást – tájékoztatott. Idén is ingyenes lett az állami művekből vételezett víz díja, 10 milliárd forint áll rendelkezésre ennek fedezetére – közölte. Hubai Imre felháborítónak nevezte, hogy az idei rendkívüli aszályhelyzet alatt Brüsszel és a Tisza Párt “suttyomban” az ingyenes vízdíj ellen szavazott, ezzel a klímaváltozással küzdő magyar gazdákat sanyargatná az aszálynál is kegyetlenebbül.

Magyarország kormánya ezt nem nézi tétlenül, és ezen túl is, minden eszközzel segítik a gazdákat abban, hogy hozamaik biztonságban legyenek, jövedelmük stabilizálódjon és az állami beavatkozásoknak, az öntözésfejlesztési pályázatoknak, az ingyenes vízszolgáltatási díjaknak és a felhalmozott vízkészleteknek is köszönhetően, eredményesen tudjanak védekezni a szélsőséges időjárás által okozott kártételekkel szemben – szögezte le az államtitkár. Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi igazgatóság (Kötivizig) igazgatója azt mondta, hogy nagy odafigyeléssel zajlik a vízkészletgazdálkodás, megpróbálják a vízkészleteket a legigazságosabb szétosztani, hogy mindenkinek jusson. Kiemelte az együttműködés fontosságát minden egyes résztvevővel, vízhasználóval.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák