

Zöld Energia
Horvátországban egy 39 megawatt teljesítményű naperőmű építését tervezik
Egy 39 megawatt teljesítményű naperőmű építését tervezi a legnagyobb francia zöldenergia-termelő cég horvátországi leányvállalata, a Neoen Renewables Croatia a Zárához (Zadar) közeli Policnik járásban – közölte a Poslovni Dnevnik című horvát gazdasági napilap csütörtökön.
A napenergiát villamos energiává alakító modulokat összesen 83,9 hektáron tervezik elhelyezni. A befektetők becslései szerint az erőmű évente 76,5 gigawattóra áramot termel majd, és 25 ezer háztartás áramszükségletét fedezi. A Horvát Elektromos Művek (HEP) tulajdonában lévő naperőmű a szintén Zára megyei Stankovciban például 1500 háztartást tud ellátni árammal – írta a lap. A cég jelezte: a modulokat állványokon helyezik el, így az állatok és a növények természetes élőhelye nem sérül. A Policnik Naperőmű környezeti elfogadhatóságáról február 21-ig tart a nyilvános vita.
A Horvát Megújuló Energia Szervezetek Szövetsége (OIEH) rámutatott: egyfajta agrofotovoltaikus (termőföld fölé épített) napelemes rendszerről van szó, amely ötvözi az energia- és mezőgazdasági termelést, és amely egyre népszerűbb az EU-ban. A kutatások bebizonyították, hogy a termőföldek fölé épített napelemek alatt a mezőgazdasági kultúrák védettek a szárazság, a túlzott napsütés vagy egyéb környezeti hatások ellen. Kevesebb a vízveszteség, ami hozzájárul a növények növekedéséhez és a nagyobb hozamhoz. A naperőmű megépítése nem csökkenti a megművelhető termőföldek területét – emelte ki az OIEH. A Neoen Renewables Croatia az amerikai Tesla céggel együttműködve a világ legerősebb, 300 megawatt kapacitású akkumulátorának megépítésében is részt vesz. Horvátországban már több projektet is indított, köztük a Pristeg melletti Dobra Voda naperőmű és a Pakostan melletti Vlake napelempark megépítését. Ezek kivitelezésére vonatkozó eljárása tavaly lezárult, míg a most bejelentett még folyik.

Zöld Energia
A megújuló energia egyensúlya: miért van szükség több szélerőműre?
A szélerőművek a hazai energiaátmenet legfontosabb szereplői lehetnek a naperőművek mellett. Olcsó, hazai és tiszta energiaforrást biztosítanak. Segítségükkel csökkenthető az importáram mennyisége, a gázimportigény, és a hazai megújulóenergia-termelés is kiegyensúlyozottabbá válhat.

0 forintos villanyszámla? Napelemes rendszerrel lehetséges! Kalkuláljon itt ingyenesen. (x)
A megújuló energiaforrások egyre nagyobb teret nyernek a villamosenergia- termelésben, azonban a túlzott egyoldalúság komoly rendszerproblémákhoz vezethet. Az Energiaklub szerint a magyar energiarendszer stabilitásának megőrzéséhez elengedhetetlen a szélenergia jelentősebb térnyerése, amely a legolcsóbb és legkönnyebben hozzáférhető hazai energiaforrásunk a napenergia mellett. Jelenleg a napenergia dominálja a hazai megújuló kapacitásokat, de ez az egyoldalú fejlesztés egyre több kihívást okoz. A naperőművek jelentősen ingadozó napi és évszakos termelése egyre gyakoribb túltermelést és energiahiányt eredményez. Az este fellépő fogyasztási csúcsok idején, amikor a napenergia-termelés megszűnik, az ország jelentős mennyiségű villamos energiát kénytelen importálni, gyakran kiugróan magas áron.
Az időjárásfüggő megújuló energiaforrások, vagyis a napenergia és a szélenergia együttes alkalmazása csökkenti a szélsőséges termelési kilengéseket, kiegyensúlyozottabb rendszert eredményez, amely egyszerűbb és olcsóbb szabályozást tesz lehetővé. Míg a naperőművek a tavaszi-nyári időszakban csúcsosodnak, addig a szélerőművek a téli félévben szolgáltatnak több villamos energiát. Ez a kiegészítő hatás a napi termelésre is igaz: a naperőművek a déli órákban, a szélerőművek éjszaka aktívabbak.
Az Energiaklub sürgeti a változást
Az Energiaklub szakértői már több minisztériumi egyeztetésen és szakmai fórumon is hangsúlyozták, hogy a jelenlegi energiapolitika újragondolásra szorul. Az optimális egyensúly érdekében a jelenlegi közel 8000 MW napelem mellett legalább fele annyi, tehát 4000 MW szélerőmű teljesítményre lenne szükség Magyarországon, miközben a kormányzati célkitűzés mindössze 1000 MW szélerőművet enged 2030-ig. Ráadásul az új kapacitások üzembe állítása sem várható 2029 előtt, az új helyszínen felépítendő alállomást ugyanis a MAVIR akkorra tervezi. Ez az arány jelentősen elmarad a tiszta és fenntartható energiaellátáshoz szükséges szinttől. A 2030-as halovány magyar szeles célok mellett a hosszú távú fejlesztési tervek is jelentősen elmaradnak az EU-s átlagtól:
Egy új szélerőmű megfelelő elhelyezéssel éves szinten akár kétszer annyi energiát termelhet, mint egy azonos teljesítményű naperőmű. Az Energiaklub szerint a megfelelő egyensúly eléréséhez minden 1000 MW napelem után legalább 500 MW szélerőmű telepítése lenne szükséges. Ezt tükrözik az EU-s célértékek is. A szélerőművek az elmúlt 15 évben óriási technológiai fejlődésen mentek keresztül. A modern szélerőművek már a kis szélsebességű tartományban is hatékonyan működnek, így a magyarországi szélviszonyok között akár 50%-kal jobb kihasználtságot biztosítanak a korábbi (2000-es években épült) modellekhez képest. Ez a fejlődés jelentősen javította az erőművek gazdaságosságát és piaci versenyképességét, és hozzájárult ahhoz, hogy mára a szárazföldi szélerőművek biztosítják globálisan a legolcsóbb áramtermelési módot. Jelentősen olcsóbbat, mint bármely hagyományos: fosszilis- vagy atomerőmű.
A szélerőművek elsősorban az importarány csökkentésében, másodsorban a földgáz alapú áramtermelés kiváltásában játszanak szerepet, így nemcsak a megújuló energia súlyát növelik a rendszerben, hanem az ország energiafüggetlenségét is elősegítik. Modellezések alapján az energiatárolás jobb és hosszú távon költséghatékonyabb alternatívát kínál a rendszerüzemeltetéshez, mint az új gázerőművek létesítése, ami kiváló szinergiát alkothat a szélenergia fejlesztésével. Magyarországon az utóbbi pár évben rohamosan nőtt a negatív áramáras órák száma, ami komoly gazdasági veszteségeket jelent. A szélenergia lehet az a „joker” megoldás, amely csökkenti az importfüggőséget, mérsékli a fosszilis erőművek szükségességét, és stabil, olcsó, hazai energiát biztosít. A szélerőművek leszabályozásban betöltött szerepe nagyobb költségcsökkenést eredményez a rendszer szempontjából, mint amennyibe a létesítésükhöz szükséges tartalékigény növelése kerül. Emellett, ellentétben a naperőművekkel, a szélerőműveknél alig jelenik meg a kannibalizációs hatás, amely a túlzott napenergia-bővítés esetén a hozamok csökkenését okozza.
A jövő a diverzifikált energiatermelésé
Magyarország adottságai kedvezőek a nap- és szélenergia együttes alkalmazására akár országosan, akár adott termelési pontokon. Olyan nyugat-európai települések is a teljes önellátás felé haladnak ezen források kombinálásával, amelyeknél a magyarországi adottságok hasonlóak vagy egyenesen kedvezőbbek. A szélerőművek ma már nem igényelnek pénzügyi támogatást, önállóan, piaci alapon megállnak. Ez tovább növeli versenyképességüket és indokolja minél nagyobb arányú integrációjukat az energiamixbe. A fenntartható, gazdaságos és biztonságos energiarendszer érdekében a szélenergia fejlesztését nem lehet tovább halogatni. Az Energiaklub és más szakmai szervezetek közösen szorgalmazzák, hogy a döntéshozók módosítsák a jelenlegi
energiapolitikai irányokat, és teremtsék meg a szélerőművek nagyobb arányú telepítésének lehetőségét.
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás óta
Komplett napelemes szettet dobtak piacra, magunk is telepíthetjük!
-
Zöld Energia17 óra telt el a létrehozás óta
Az energiatárolás jövőjét hozza el egy brit fejlesztés
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Új olajmezőt fedezett fel a Mol a Dunántúlon
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Emberre és háziállatokra is veszélyes méreg okozott tömeges madármérgezést Pest vármegyében
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás óta
Nyugdíjasok is pályázhatnak a 3 milliós állami ingyenpénzre, ha napelemet telepítenének