

Zöld Közlekedés
Jövőre érkezhet az Audi teljesen elektromos szedánja
A német luxusmárka modellje állítólag nagyon széles kerékívekkel, alacsony fekvéssel és a közelgő A6 e-trontól eltérő teljesítménnyel jelenik majd meg.
Az Audinál a végső szakaszba ért az első RS6-os teljesítményű, teljesen elektromos e-tron szedán tervezése – számol be az InsideEVs. Az Audi főtervezője, Marc Lichte a márka Activesphere koncepciójának bemutatása során a TopGearnek elmondta, hogy a vadonatúj elektromos RS6 e-tront egy belső égésű motoros változat mellett fogják létrehozni. A kocsi kialakításában hasonló lesz a 2021-ben bemutatott A6 e-tronhoz, de sokkal szélesebb nyomtávval és jobb teljesítménnyel tervezik.
A hamarosan megjelenő, teljesen elektromos Audi A6 a márka PPE (Premium Platform Electric) architektúráján alapul, és 100 kilowattórás akkumulátorral működik, amelynek a maximális becsült hatótávja körülbelül 700 kilométer. A sportos RS6 ugyanazon a platformon alapul, de ettől eltekintve a specifikációi továbbra is rejtélyesek, a részletekre tehát még várnunk kell.
„Az RS lényege a teljesítmény és a funkcionalitás kombinációja” – mondta Lichte a TopGearnek. „Szeretem az RS6-ot, mert kerékpárokat, síléceket és annyi mindent tudok belepakolni” – nyilatkozta, hozzátéve, hogy a kocsi mélyen fekvő jellegét, szélességét is kedveli. A 2021-es A6 e-tron koncepcióról a főtervező azt is elárulta, hogy ez a végső autó mintegy 90 százalékát adja. Lichte szerint a korábbi tervet kifejezetten vonzó, nagyon széles, sportos dizájn jellemezte, az RS6 e-tron külseje viszont más lesz, szélességében és kerékátmérőjében is különbözni fog.
A közelgő, teljesen elektromos RS6-ról, valamint az A6 e-tronról, a Q6 e-tronról és más jövőbeli modellekről készült képeket a főtervező egy ezerfős menedzseri csoportnak mutatta meg Berlinben. A tervek kifejezetten pozitív fogadtatásban részesültek.
Az Audi 2026-tól a világpiacra csak teljesen elektromos új modelleket fog bevezetni, 2033-ig pedig fokozatosan leállítja a belsőégésű motoros autók gyártását. A teljesen elektromos RS6 létrehozása így logikus lépésnek mondható.

Zöld Közlekedés
EU célok a tisztább közlekedés felé – energiahatékonysági fejlesztések
A Modernizációs Alap legújabb kifizetésében Magyarország is komoly forráshoz jut.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az Európai Bizottság bejelentette , hogy az Európai Beruházási Bankkal közösen 3,66 milliárd eurót folyósított a Modernizációs Alapból 34 energiával kapcsolatos projekt támogatására kilenc uniós tagállamban, köztük Magyarországon – írja az alternativenergia.hu. A brüsszeli közlemény szerint a finanszírozás forrását az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerből (EU ETS) származó bevételek jelentik. A csütörtökön bejelentett beruházásokra fordított pénz a Modernizációs Alapból valaha folyósított legmagasabb összeg, ezzel a 2021 januárja óta kifizetett teljes finanszírozás jelenleg 19,1 milliárd eurót tesz ki – írták. A csütörtöki kifizetés kedvezményezettje Horvátország (170 millió euró), Csehország (1,05 milliárd euró), Görögország (113,6 millió euró), Magyarország (181,3 millió euró), Lettország (40 millió euró), Litvánia (37 millió euró), Lengyelország (1,33 milliárd euró), Románia (712,3 millió euró) és Szlovénia (19,7 millió euró). Most első alkalommal részesül ilyen támogatásban Görögország, amely 2024 januárjában vált a Modernizációs Alap kedvezményezettjévé – tájékoztattak. A támogatásban részesült 34 projekt a megújuló villamosenergia-termelésre, a megújuló energiaforrások használatára és bevezetésére, az energiahálózatok korszerűsítésére és az energiahatékonyságra összpontosít. A támogatott projektek közé tartozik a középületek energiahatékonyságának javítása Magyarországon.
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Mit kell tennie, ha van otthon napeleme? Új kötelezettséget vezetnek be!
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Miért tiltják Magyarországon, ami egész Európában hódít? – Erkélynapelem-botrány
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Napelemes rendszerük van, de horrorvillanyszámlát fizetnek! Mi történt Budakeszin?
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás óta
Csendesebb ünnep várható: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték Cegléden
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Ingyenes támogatás társasházaknak: jön az okos mérés a távhőnél!