Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Megkezdte a kereskedelmi üzemet a MET Hungary Solar Park három naperőműve

A MET Csoport 100 százalékos tulajdonában álló MET Hungary Solar Park (HSP) leányvállalatai november 30. és december 19. között három naperőművet helyeztek üzembe – közölte a társaság a BÉT honlapján csütörtökön.

Létrehozva:

|

A társaság honlapján elérhető tájékoztatás szerint a mintegy 43 megawatt (Mwp) beépített kapacitással rendelkező söjtöri naperőmű december 19-én lépett működésbe, és megkezdte a villamos energia értékesítését a MAVIR KÁT (kötelező átvételi rendszer) mérlegkörben. A MET Buzsák Solar Park Kft. által üzemeltetett buzsáki naperőműpark december 9-én, a MET Gerjen Solar Park Kft. által működtetett gerjeni létesítmény november 30-án kezdte meg működését. A cég novemberi végi közleményében azzal számolt, hogy a három naperőműpark üzembe lépésével a teljes naperőművi kapacitása 237 Mwp-re emelkedik 2022 végére. Ez 100 ezer magyarországi háztartás villamosenergia-ellátásának megfelelő árammennyiség. A BÉT-en megjelent közlés szerint a társaság betartotta a kötvénykibocsátás során a három projekt megvalósítási határidejére vonatkozó kötelezettségvállalását.

Zöld Energia

Már nem csak a tetőre telepíthetünk napelemet

A finn Rauli fejlesztésének köszönhetően immár a falakon is könnyedén helyet kaphatnak a
napelemek, elősegítve az olcsó, tiszta energia előállítását.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az elmúlt időszakban világszerte elképesztő felfutást tapasztalt az otthoni napelemek piaca, ami nem csoda: a panelek révén a háztartások megbízhatóan, olcsón és környezetbarát módon termelhetik az energiát. Csakhogy egyes otthonok számára korlátozottak a lehetőségek a hagyományos telepítésre, hiszen nem minden család számára adott a megfelelő tetőfelület.

Szerencsére ma már van az alternatíva, hiszen a napelemek a homlokzaton, a falakon is helyet kaphatnak. Bár elsőre úgy tűnhet, egy ilyen telepítés kivitelezése bonyolult, akadnak olyan eszközök, amelyek megkönnyítik a beruházást.

Ilyen a finn Rauli cég egyik újabb, Rauli Wall nevű terméke, amely hazánkban is elérhető. A vállalat kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy egyszerűen használható, esztétikus és strapabíró eszközökkel könnyítse meg a napelem-telepítéseket, és ez a törekvés a falra szerelhető rendszer esetében is tükröződik.

RAULI WALL

Rauli Wall rendszerében a telepítés igen egyszerű. A panelek felső és alsó elemek közé rögzíthetőek, gyakorlatilag „lebegnek”, oly módon, hogy a szakemberek erőfeszítés nélkül is könnyedén mozgathassák azokat. A termék anyaga skandináv acél. Az alkatrészek jellemzően fekete árnyalatban érkeznek, az ilyen elemek igen elegáns megjelenést kölcsönöznek az egész berendezésnek. A termék tartós, stílusos, illetve hatékony.

„A Rauli minden alkatrészét Finnországban tervezik finn telepítési szakértők. Az alkatrészekeinket is Finnországban, Orimattilában gyártják, és 30 éves garanciát vállalunk rájuk” – nyilatkozta Ville Tiainen, a vállalat vezérigazgatója, az idei németországi Intersolar fesztiválon.

A beruházások tervezését a Rauli App nevű szoftver is segíti. A projekt elrendezése, az alkatrészek listája és a rendszer fizikai méretei néhány perc alatt generálhatóak a programban.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!