Zöldinfó
Minden korábbinál jobban fogy az egyik legnagyobb tiroli gleccser
Minden korábbinál gyorsabban olvad az egyik legnagyobb tiroli gleccser, a már több mint 100 éve módszeres megfigyelés alatt álló Hintereisferner.
Az Ötz-völgyi jégmező idén tömegének öt százalékát veszítette el, ami 20 millió köbméter vizet, Innsbruck város húszhavi ivóvízfogyasztásával egyenlő mennyiséget jelent. Az Alpok egyik legbehatóbban vizsgált gleccserére az elmúlt télen mindössze két méter hó hullott a szokásos három méter helyett, nyáron pedig minden idők második legmagasabb hőmérsékletét jegyezték fel a térségben – közölte pénteken az Innsbrucki Egyetem. A gleccser tömegére vonatkozóan 1952 óta állnak rendelkezésre részletes adatok, 2016 óta pedig naponta szárazföldi lézerszkennerrel világítják át, ami a világon egyedülálló módon valós időben mutatja a változásokat. A gleccser idén mért rekordszintű olvadása az ember okozta klímaváltozás egyértelmű jele – mondta Rainer Prinz, az Atmoszféra- és Krioszfératudományi Intézet jég és klíma munkacsoportjának tagja. A kutatók azt jósolják, hogy a jövőben egyre gyakoribbak lesznek az ötszázalékos jégtömegvesztések, és 10-20 év múlva már csak fele lesz meg a Hintereisfernernek, amely jelenleg mintegy hét négyzetkilométernyi területet fed le. Ausztriában 900 gleccsert tartanak számon.
mti
Zöldinfó
Bővült a hazai erdővagyon: új adatok érkeztek Magyarország erdőiről
Csaknem 4 millió köbméterrel nőtt tavaly Magyarország élőfakészlete.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Csaknem 4 millió köbméterrel nőtt Magyarország élőfakészlete 2025-ben: 419 055 552 köbméterről 423 012 239 köbméterre változott az Élő Környezetért Felelős Minisztérium Erdőrendezési Főosztályának tájékoztatása szerint – írja az alternativenergia.hu. A tavalyi adatok alapján az erdőrészletek összterülete 1 960 936 hektárról 1 962 043 hektárra, ezen belül az őshonos fafajok területe 1 115 020 hektárról 1 117 574 hektárra nőtt. A kitermelt fatérfogat 2024-ben elérte a 6 946 532 köbmétert, 2025-ben a 7 546 205 köbmétert – írták. Rendeltetésük szerint a belföldi erdőkből 1 151 964 hektár gazdasági, 14 464 hektár közjóléti, 795 614 hektár különféle védelmi célokat szolgált. A védett erdőrészletek területe 428 563 hektár, a Natura 2000 erdőrészletek területe 773 672 hektár.
Fafajok szerinti megoszlásban az akác vezet 463 235 hektárral, majd a tölgy a második legelterjedtebb fafaj 395 560 hektárral, utána a cser 219 988 hektárral. A fakitermelésben az akác, a fenyő és a nemes nyár állt az élen tavaly. A teljes magyarországi erdőterületből a 19 erdőgazdasági zrt. 970 356 hektárt birtokol, 32 813 magánszemélynek összesen 422 421 hektárja van, az erdőbirtokossági társulásoknak 98 787 hektárja, a 3 HM vagyonkezelőnek 96 332 hektárja, egyéb gazdasági társulásoknak 83 487 hektárja. A nemzeti parkok igazgatóságaihoz 52 593 hektár tartozik, a fennmaradó erdőterület pedig más szervezetekhez, egyesületekhez, alapítványokhoz, szövetkezetekhez, vízügyi szervekhez tartozik, illetve önkormányzati vagy egyházi tulajdon. A gazdálkodó nélküli erdőterület nagysága 287 302 hektár volt 2025-ben.
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaMegszelídített vadállatnak minősítették a nílusi krokodilokat Izraelben
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás óta2027-től minden autósnak digitális matrica kell Belgiumban
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA tengervíz már visszaáramlik a Pó medrébe, veszélyben a mezőgazdaság
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaTengerbe került az üzemanyag Szlovéniában, lezárták a népszerű üdülőhely strandját
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaÜzemanyag-tartalékok: a Mol cáfolja, hogy ellátási kockázat fenyegetne
