

Zöld Energia
Mitől alakulhat ki a napelemes tűz? Szakértő válaszol!
Egy új vizsgálat alapján a tetőszerkezetek meglepően ellenállóak lehetnek a napelemes rendszerek okozta tüzekkel szemben.
Szakértők egy csoportja azt vizsgálta, hogy miként terjed a tűz a tetőkre telepített napelemes rendszerekben – számol be a PV Magazine. Az eredmények alapján a panelek és a tetők közötti hézagtávolság, valamint a gyújtóforrás mérete kulcsfontosságú. „Munkánk az Underwriters Laboratories (UL) több mint tíz évvel ezelőtti kísérleteiből származó korábbi ismeretekre épül” – mondta a csapat tagja, Reidar Stølen. „A fő különbség az ő munkájukhoz képest az, hogy mi a gyújtóforrást a fotovoltaikus modulok alá helyeztük, hogy olyan tüzet hozzunk létre, amelyet a berendezés elektromos hibája okoz” – tette hozzá. Az adatok alapján ahhoz, hogy a rendszer alatti térben tűz keletkezzen és az továbbterjedjen, bizonyos mennyiségű energiára van szükség. „A szükséges energia mennyisége függ a geometriától, például az üreg távolságától, de az üregben lévő anyagoktól is” – mondta Stølen. A kutatók a hézagtávolságot variálták, de minden vizsgálatban ugyanazt a lejtést és anyagokat használták. A kísérletben acélból készült modulokat használtak, az üregben nem helyeztek el kábeleket vagy más anyagokat, a bitumenes tetőfedő membrán alatt pedig faforgácslap alapot helyeztek el. A tető dőlésszöge 30 fok volt.
A tűz időtartamát a tető egyes részein körülbelül 20 percre korlátozták, a kutatócsoport szerint a 22 mm-es forgácslapból készült tetőszerkezet elegendő tűzállósággal rendelkezett ahhoz, hogy megakadályozza a tűz átterjedését a padlásra. „Ez azt mutatja, hogy nem feltétlenül kell nagyon robusztus szerkezet ahhoz, hogy a tüzet az épületen kívül tartsuk” – emelte ki Stølen. „Ha azonban több tüzelőanyag van az építményben, akkor a tűz időtartamának és a tűzállóságnak hosszabbnak kell lennie” – világított rá.
A szakértők a tűz terjedésének egy másik mechanizmusát is megfigyelték az olvadt és égő bitumenen keresztül. Stølen szerint a lapos tetőkön végzett korábbi kutatásokhoz képest ugyanolyan típusú hatásokat láttak az üregtávolságnál, a fő különbség az, hogy a ferde tetőnél sokkal gyorsabban terjednek a lángok.
Kép: Journal of Physics, Common License CC BY 4.0

Zöld Energia
Betáplálási lehetőség nyílik meg a napelemes háztartásoknak!
A MEKH 2025. április 1-től további körzetekben engedélyezi a HMKE-k betáplálását, így már a telepített rendszerek 99,2%-a csatlakozhat a hálózatra.

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
A villamos energia elosztói engedélyesek adatszolgáltatásai alapján a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2025. április 1-jétől újabb körzetekben engedélyezi a háztartási méretű kiserőművek (HMKE) hálózati betáplálását, és frissítette a betáplálási lehetőség ellenőrzésére szolgáló adatbázisát. A vonatkozó kormányrendelet* értelmében 2024. január elsejétől egyes, 2022. november 1-jét követően zárolt körzetekben ismét lehetőség nyílt a HMKE-k hálózati betáplálására. Az áramkörök feloldásáról a MEKH az elosztói engedélyesek adatszolgáltatásai alapján hoz döntést, melynek során elsődleges szempont a feszültségingadozások megelőzése, garantálva ezzel a villamosenergia-fogyasztók személy- és vagyonvédelmét, ellátásbiztonságukat, illetve berendezéseik biztonságát. Az elosztók az elmúlt időszakban elvégzett hálózatinfrastruktúra-fejlesztések eredményeként további 2 540 áramkör zárolás alóli feloldását javasolták, ami újabb HMKE-üzemeltető felhasználók számára teszi lehetővé a megtermelt és az adott pillanatban nem elfogyasztott villamos energia hálózati betáplálását.
Az újonnan megnyitásra kerülő áramkörökkel együtt országszerte az áramkörök több mint 93 százalékát nem érintik a zárolások, tehát az összes telepített HMKE 99,2 százaléka már feltáplálhat a villamosenergia-hálózatra.
A MEKH által üzemeltetett honlapon (https://napeleminfo.mekh.hu) a felhasználók a mérési pont azonosítójuk (POD azonosító) megadásával egyszerűen és gyorsan lekérdezhetik, hogy április 1-jétől esetükben van-e lehetőség a betáplálásra.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Komplett napelemes szettet dobtak piacra, magunk is telepíthetjük!
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás óta
Az energiatárolás jövőjét hozza el egy brit fejlesztés
-
Zöld Energia4 nap telt el a létrehozás óta
Nem erre számítottak a napelemek vizsgálatakor a kutatók!
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Új olajmezőt fedezett fel a Mol a Dunántúlon
-
Zöld Energia12 óra telt el a létrehozás óta
Betáplálási lehetőség nyílik meg a napelemes háztartásoknak!