Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

MVM Next: november végéig nyilatkozniuk kell a végső menedékes ügyfeleknek

Létrehozva:

|

Az NVM Next megkezdte az augusztus 1. óta egyetemes szolgáltatásra már nem jogosult, úgynevezett végső menedékes ellátás december 31-i megszűnésével kapcsolatos teendőkről szóló tájékoztató levelek kiküldését.

Az érintettek november végéig nyilatkozhatnak az MVM Next online felületén arról, hogy jövő év elejétől milyen módon kívánják energiaellátásukat biztosítani – jelentette be szerdai közleményében a társaság. Annak érdekében, hogy a 2022. augusztus 1-je óta egyetemes szolgáltatásra nem jogosult vállalkozásoknak legyen idejük felkészülni a változásokra, a kormány biztosította a lehetőséget arra, hogy 2022. december 31-ig a világpiaci árakhoz képest jóval kedvezőbb árkörnyezetben, végső menedékes jogintézmény keretében vételezhessenek villamos energiát, emlékeztet a közlemény.

Az érintetteknek arról kell dönteniük, hogy január 1-jét követő földgáz-, illetve villamosenergia-ellátására az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.-vel, vagy más kereskedővel kívánnak-e szerződést kötni. Azon ügyfelek, akik nem tesznek nyilatkozatot, 2023. január 1-jét követően is az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ellátásában maradnak, földgáz esetén a szolgáltatási jogviszony a 2023. január 1. és 2023. október 1., míg villamos energia esetén 2023. január 1. és 2023. december 31. közötti időszakra, határozott időre jön létre. Ebben az esetben az ügyfelek 2022. december 16-át követően meghatározott fix áron vásárolhatnak majd földgázt és villamos energiát. Az NVM Next nyomatékosan felhívta a figyelmet arra, hogy azoknak az ügyfeleknek, akik szeretnék tudatosan kezelni energiabeszerzéseiket, javasolt még november végéig megkötni a versenypiaci szerződést akár az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.-vel, akár más energiaszolgáltatóval.

Advertisement

Zöld Energia

2032-re 4000 MW új szélerőmű épülhet Magyarországon

Már 2030 előtt elkezdhetik a termelést az első új szélerőművek.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Elképzelhető, hogy már 2030 előtt elkezdik az áramtermelést az első új szélerőművek, de a héten kiírt pályázat arra ad lehetőséget a befektetőknek, hogy 2032-ig fejezzék be a projekteket – mondta a Gazdasági és Energetikai Minisztérium (GEM) energetikáért felelős államtitkára sajtóbeszélgetésen. Tótth András jelezte, arra számít, hogy a folyamatosan meghírdetett tenderek eredményeképpen 2032-2034 körül reálisan el lehet érni a 4000 megawatt új szélerőművi kapacitást – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. A kormány programjában hangsúlyos elem a szélenergia szerepének erősítése a magyar energiamixben. Az uniós helyreállítási alap (RRF) forrásainak hazahozatala, illetve elosztása során fontos szempont volt a magyar villamosenergia-hálózat fejlesztése, hogy bővíteni tudják a hálózatra csatlakozó megújuló termelést, elsősorban a szélkapacitásokat – ismertette az államtitkár.

Felidézte, hogy a folyamat gyorsítása érdekében az érintett szervezetekkel és szakértőkkel olyan tervet készítettek, hogy a meglévő hálózati kapacitásokkal hol lehet elindítani projekteket, és hol vannak olyan területek, amelyek környezetvédelmi és honvédelmi szempontból is alkalmasak a megvalósításra. Ennek alapján írta ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) a tendert. Kapacitás-tendert ott lehet meghirdetni, ahol van kapacitás, az pedig a befektetőktől függ, hogy lesznek-e megfelelő projektek – fogalmazott az államtitkár. Kiemelte, hogy a befektetőknek be kell tartaniuk minden távolsági, zajszint- és környezetvédelmi előírást.

A lehetséges 199 méteres magasság a maximum, de alacsonyabb erőművek is építhetők, és az önkormányzatoknak többféle módon is lesz beleszólási lehetőségük a beruházások megvalósításába, helyszínébe – közölte. Tótth András kitért arra, hogy a kiírásban hangsúlyosan megjelennek az önkormányzatok, illetve a lakosság érdekei, hogy a helyi közösségek is részesedjenek a szélerőművek hasznából.

Advertisement

A tárca fontos célnak tartja, hogy a helyi közösségek és a helyi fogyasztók adott esetben minél nagyobb százalékban tulajdonossá is váljanak. Az államtitkár kifejtette: a centralizált energiatermelési rendszertől a decentralizált rendszer felé szeretnének elmozdulni, hogy a fogyasztókhoz minél közelebb jöjjenek létre a megújulóenergia-termelő egységek, és ezek a fogyasztókat közvetlenül szolgálják ki. A termelő egységek hosszú távon kerüljenek a magyar fogyasztók tulajdonába, ennek a formája az energiaközösségi megoldás lehet – hangsúlyozta.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák