Zöldinfó
Nagy István: technológiai modernizáció zajlik a magyar mezőgazdaságban
Technológiai modernizáció zajlik a magyar mezőgazdaságban, ezt bizonyítja, hogy évek óta dinamikusan nő a magyarországi mezőgazdasági gépek értékesítése – mondta az agrárminiszter a 41. AGROmashEXPO és Agrárgép Show kiállítás megnyitóján szerdán Budapesten a Hungexpón.
Nagy István kiemelte, 2021-ben átlépte a 300 milliárd forintot a mezőgazdasági gépek és alkatrészek forgalma. A növekedés 2022-ben is folytatódott: csak új mezőgazdasági gépekre és eszközökre a gazdálkodók tavaly az év első kilenc hónapjában 269 milliárd forintot költöttek. Kitért azokra a kormányzati döntésekre is, amelyek 2023-ban komoly segítséget jelentenek a magyar gazdálkodóknak. Példaként említette a kizárólag a mezőgazdaság számára biztosított hitelmoratórium lehetőségét, a 2022 utolsó három hónapjában kifizetett több mint 320 milliárd forint jövedelempótló agrártámogatást, és az idei évre tervezett 1400 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési támogatás kifizetésének lehetőségét is.
A miniszter emlékeztett, hogy tavaly novemberben az Európai Bizottság elfogadta Magyarországnak a Közös Agrárpolitikához (KAP) kapcsolódó stratégiai tervét, amely történelmi lehetőség a magyar vidék és az egész agrárium számára. Az uniós források kiemelkedő, 80 százalékos nemzeti költségvetési hozzájárulással együtt minden eddiginél nagyobb segítséget jelentenek a gazdálkodók és az élelmiszerfeldolgozók számára. A stratégiai terv 2485 milliárd forint közvetlen és ágazati agrártámogatás, valamint 2891 milliárd forint vidékfejlesztési forrás felhasználási feltételeit tartalmazza. Ez utóbbinak több mint felét gazdasági fejlesztésre fordítják, így meghatározó lesz a hatékonyságot, versenyképességet növelő beruházások támogatása, ezen belül pedig a digitális technológiákra átállás ösztönzése.
Hozzátette, továbbra is fenntartják az agrárvállalkozások energetikai célú fejlesztésének kiemelt támogatását. A cél a mezőgazdasági üzemek energia önellátásának növelése, az energiahatékonyság javítása és a megújuló energiaforrások felhasználásának támogatása. “A közép- és hosszú távú versenyben maradáshoz a jelenlegi rendkívüli körülmények között is nélkülözhetetlen az, hogy előre meneküljünk, és modernizáljuk az ágazatot” – fogalmazott Nagy István. Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója elmondta, az AGROmashEXPO és Agrárgép Show kiállítás Magyarország legjelentősebb agrárgépipari rendezvénye, az idén 7 pavilonban csaknem 300 kiállító várja a látogatókat. Az eseményen átadták az AGROmashEXPO nagydíját, amelyet a Fliegl Abda Gépgyártó Kft., az Agrotec Magyarország Kft. és az Axiál Kft. kapott meg.
A helyszínen kiadott közlemény szerint a rendezvény a mezőgépek, a precíziós gazdálkodás digitális megoldásainak legjelentősebb hazai fóruma, amelyen a magyar cégek mellett 12 ország, köztük Ausztria, Csehország, Németország kiállítói is bemutatkoznak. A négynapos kiállításra az érdeklődők január 25-28. között látogathatnak ki.
Zöldinfó
Több százezer gazda nyert: történelmi támogatási ciklus a magyar mezőgazdaságban
A magyar agrárium tavaly is bizonyította a kitartását: a gazdálkodók minden nehézség ellenére folyamatosan helytálltak.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A 2023-tól induló új agártámogatási ciklusban a beruházási típusú támogatásokra rendelkezésre álló 3150 milliárd forintos keretösszegből már csaknem 2900 milliárd forintnyi támogatást ítéltünk meg, 102 ezer támogatói okirattal – jelentette be Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán. Az Agrárminisztérium által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a tárcavezető közölte, hogy Magyarország a tavalyi év végén záruló Vidékfejlesztési Program teljes, mintegy 3000 milliárd forintos keretét forrásvesztés nélkül használta fel – írja az alternativenergia.hu. Ennek köszönhetően 393 ezer támogatói okirat jutott el a kedvezményezettekhez. A program jelentőségét a megvalósult beruházások mutatják, amelyek alapvetően járultak hozzá a magyar vidék élhetőségéhez és fejlődéséhez, valamint az élelmezésbiztonság erősítéséhez. Ennek az időszaknak a stratégiai célja a vidéki életkörülmények javítása volt a népesség megtartó képességének erősítése érdekében, ezen túlmenően az agrárium szerkezete is jelentősen elmozdult, ugyanis nagyobb hangsúlyt kapott a magasabb hozzáadott értékű termékek előállítása.
2021 és 2023 között példátlan mértékű forrás jutott a vidékfejlesztési felhívásokhoz, soha nem látott számú nyertes pályázattal. Ezek a támogatások jelentősen erősítették az agrárvállalkozások hatékonyságát és ellenálló képességét a változó természeti és gazdasági környezetben – tette hozzá az agrárminiszter. Nagy István ismertette, hogy a termelők számára a jelenlegi uniós ciklus ugyancsak egyedülálló lehetőségeket kínál fejlesztéseik és beruházásaik megvalósításához, miközben a termelői likviditás erősítése sem marad el.
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaHasznált mobilokkal a természet védelméért, folytatódik a kampány 2026-ban
-
Zöld Energia4 nap telt el a létrehozás óta2,5 millió forint energiatárolóra? Indul a pályázat heteken belül!
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaNem pénz kell, hanem technológia – új irányt sürgetnek a klímavédelemben
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaÁtvette a vezetést a BYD a magyar elektromosautó-piacon
-
Zöld Közlekedés1 nap telt el a létrehozás ótaAz elektromos autók erősödő konkurenciája nyomás alá helyezte a Porschét
