Zöld Energia
Napelemes kutakból öntöznek a Máltai Szeretetszolgálat támogatásával Szíriában
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével a Külgazdasági és Külügyminisztérium Hungary Helps programjának támogatásával napelemekkel is működő kútrendszert építettek ki Szíria szárazsággal sújtott déli részén – közölte a szeretetszolgálat.
A közlemény szerint a mintagazdaság teljes kiépülése után 300 hektáros terület mezőgazdasági hasznosítását teszi lehetővé, ami közvetett módon az egyházmegye fejlesztését és a keresztények jelenlétének erősítését is elősegíti. A szárazságtól sújtott területek vízellátásához 5 kútrendszert építettek ki, ezeket részben napelemekkel üzemeltetik. Az öntözéshez szivattyúkat vásároltak, a program folytatásában pedig négy víztározó tavat is létesítenek. A program első részében 100 hektáron végeztek előkészítő munkálatokat, valamint 66 tonna vetőmagot vásároltak, borsot, fokhagymát, árpát, burgonyát, paradicsomot és uborkát ültettek.
Az állattenyésztés újraindítására többszáz állatot befogadni képes istállót építettek, az állomány 10 tehénnel, 35 borjúval és 100 báránnyal indult, majd további 200 birkával bővült tovább. A takarmányozásra 50 hektáron termelnek lucernát, a hozamot öntözéssel növelik – írták. A közleményben arról is beszámoltak, hogy egy másik, a háború utáni újrakezdést támogató programban kétszáz lakást építettek újra Homszban, együttműködve a görögkatolikus egyházzal és a Hungary Helps Programmal. A hazatérő menekültek visszailleszkedését egy ideiglenes gyógyszertár felállítása is segíti – tették hozzá.
mti
Zöld Energia
Magyarország világelső lett a napelemes áramtermelés arányában
A naperőművek beépített teljesítménye először 2022-ben nőtt legalább 1000 megawattal Magyarországon.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az idei első kilenc hónapban 997 megawatt volt a gyarapodás. Még hátra van egy teljes negyedév, így biztosra vehető, hogy zsinórban a negyedik esztendőben is megugorjuk az 1 gigawattot – írta meg az alternativenergia.hu. Mint írták, 2025 erős év a zöldenergia termelésében. A megújulók beépített teljesítménye őszre elérte a 9 gigawattot. A 300 ezredik naperőművet tavasszal helyezték üzembe hazánkban. Magyarország világelső a napelemek arányával a belföldi áramtermelésben.
A kormány a Jedlik Ányos Energetikai Programban támogatja a további megújulók (földhő és biogáz) fokozott hasznosítását, az ipari energiatárolók telepítését. A zöldenergia termelésében és tárolásában élen járva az ellátás biztonsága erősíthető, az importkitettségek csökkennek – olvasható.
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaÉletveszély és milliós károk: barnamedvék uralják a közép-erdélyi térséget
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaÍgy verik át az MVM ügyfeleit hamis számlákkal és fenyegető levelekkel
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás ótaAranysakálok jelzik a környezet mikotoxinszennyezését a dél-magyarországi térségben
-
Zöld Energia15 óra telt el a létrehozás ótaMagyarország világelső lett a napelemes áramtermelés arányában
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaEgyszerű ügyintézéssel kínál korszerű klímát az MVM
