

Zöldinfó
OTP Jelzálog: tavaly a budapesti újlakás-forgalom harmadával esett vissza
A budapesti újlakás-forgalom tavaly harmadával esett vissza – derült ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb, publikus beruházói és értékesítői adatokból összeállított Budapesti újlakás értéktérképéből.
Az MTI-nek küldött hétfői közleményben kiemelték, a lakásárakkal és hitelkamatokkal, a szomszédban zajló háború eszkalációjával, a nehezen tervezhető kivitelezési időkkel és költségekkel leírható makrókörnyezetben a kereslet a múlt év elején még lendületben maradt, de az év végére látványosan befékezett a piac. Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője a közleményben rámutatott arra, hogy az 5900-as összesített forgalom 30 százalékos éves csökkenést jelent. A januártól júniusig eladott mintegy 3800 új társasházi lakás még hozta a megelőző öt év átlagát, az év második felében már csak 2100 fővárosi újlakás talált gazdára, aminél alacsonyabb volumennel csak a Covid megjelenésekor, 2020 első felében, illetve ezt megelőzően 2015 első felében lehetett találkozni.
Az OTP Jelzálogbank adatai szerint 2022-ben 6300 társasházi lakást adtak át Budapesten – ez nem egyenlő a használatba vételi engedélyekkel -, de 2023-ra 7100 megépülésére számítanak. Az idénre tervezett átadások számából toronymagas a XIII. kerület részesedése, az 1700 lakás a budapesti teljes volumen közel negyede. A közlemény szerint negatív hatással volt az eladatlan lakáskészletre, hogy tavaly az új kínálat meghaladta a keresletet.
A 2023. január elején elérhető, azonnal költözhető 640 darabos új lakáskészlet 2014 óta a negyedik legnagyobb féléves volumen. Aki rögtön költözne, továbbra is a XIII., XI. és VIII. kerületben találhat legkönnyebben ingatlant. Építés alatt állóból további 5100 darabos a fővárosi eladatlan készlet, ebből majdnem minden negyedik a XI. kerületben található – írják a közleményben. A kereslet megtorpanása és az összességében bizonytalanná váló piaci környezet ellenére sem látszanak jelek az újépítésű lakások árának mérséklődésére. A beruházók inkább kivárnak az értékesítés indításával, emellett abban bízhatnak, hogy az ősszel a lakáspiac slágertémájává váló rezsiteher-növekedés hatására összességében nagyobb szeletet tudnak majd kihasítani a piaci forgalomból az energiahatékony új lakások – közölte az OTP Jelzálog.

Zöldinfó
Szavazz a bokrok hangjára – elindult a 2026-os év madara-választás
Július 25-ig várja a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a voksokat az év madarára, a lakosság a kis poszáta, az énekes rigó és kerti geze közül választhat.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az MME 1979-óta választja meg az év madarát, ami 2011 óta rendszerint közönségszavazással történik. 2026-ra három, bokorban fészkelő madárfaj, a kis poszáta, az énekes rigó és kerti geze közül választhat a lakosság az egyesület honlapján július 25-e 12 óráig – közölte az alternativenergia.hu. A bokrosok menedéket nyújtanak rengeteg élőlény számára. Sok madár találja meg itt fészkelő- és táplálkozóhelyét, és a vonulás alatt még több használja megállóhelyként, zöld folyosóként ezeket a területeket. Ezért is fontos, hogy ezekre természetbarát szemmel, értékes élőhelyként és ne “rendezetlen bozótként” tekintsünk. A kis poszáta verébnagyságú, de annál karcsúbb madár. Színezete nem feltűnő, jellegzetes “lüktető” éneke alapján azonban könnyű felismerni. Rovarevő, elsősorban lepkehernyókkal, levéltetvekkel táplálkozik. Hazánkban gyakori fészkelő, tavasztól őszig találkozhatunk vele ártéri erdőkben, bokrosokban, de akár városi parkokban is. A telet Afrikában tölti.
Az énekes rigó a fekete rigó után a második leggyakoribb települési fészkelő rigónk. A rokon fajnál kisebb, attól teljesen eltérő színezetű, így könnyű elkülöníteni attól. Életmódja és táplálkozása a fekete rigóéhoz hasonló, de jobban kedveli az üdébb, párásabb parkokat, kerteket, ahol bőven talál kisebb házas csigákat. Fészke igazi remekmű, belsejét nyálával kevert korhadó faanyaggal simára tapasztja. A telet főként a mediterráneumban tölti, de vannak áttelelő példányai is. A kerti geze verébnagyságú, ritkán megfigyelhető madár. Hasoldala világos sárgás, hátoldala sötétebb barnás, esetleg olajzöldbe hajló, lábai kékesszürkék. Fészkeléshez sűrű növényzetet igényel, ezért leginkább nedves területeken, ártéri erdőkben fordul elő. A telet Afrika déli, szubtrópusi részén tölti, hozzánk csak késő tavasszal érkezik, és a költés befejezése után, nyár derekán megkezdi a vonulást a telelőterületek felé.
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Mit kell tennie, ha van otthon napeleme? Új kötelezettséget vezetnek be!
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Miért tiltják Magyarországon, ami egész Európában hódít? – Erkélynapelem-botrány
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Napelemes rendszerük van, de horrorvillanyszámlát fizetnek! Mi történt Budakeszin?
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás óta
Csendesebb ünnep várható: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték Cegléden
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Ingyenes támogatás társasházaknak: jön az okos mérés a távhőnél!