Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Szeméthegyeket hagynak maguk után az áradó folyók a Nyugat-Balkánon

Szeméthegyeket hagynak maguk után az áradó folyók Szerbiában, Bosznia-Hercegovinában, Koszovóban és Montenegróban – közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) vasárnap.

Létrehozva:

|

A beszámoló szerint az áradások a térség jelentős részén gondokat okoztak, ám azon felül, hogy utakat, házakat földeket árasztottak el a vizek, felszínre hozták azt a több tonnányi szemetet is, amely rendszeresen a folyókba, vagy a folyók menti illegális hulladéklerakókba kerül a Nyugat-Balkán országaiban.  Az Albánia, Montenegró, Szerbia és Bosznia-Hercegovina területén áthaladó Lim folyó, a Drina jobb oldali mellékfolyója rendszeresen “úszó szemétteleppé” változik – hangzott el az RTS beszámolójában. A délnyugat-szerbiai Pribojnál található gátnál naponta akár 25 teherautónyi szemetet is kihalásznak.

Nemcsak a térség, de a világ tévécsatornái is felvételeket közöltek a napokban a Drina folyó kelet-boszniai szakaszáról, ahol a világörökség részét képező hídjáról ismert Visegrad is fekszik. Ám a híd – amelyről Ivo Andric irodalmi Nobel-díjat érő regénye, a Híd a Drinán is szól – most nem a szépsége miatt került be a híradásokba. A légi felvételek tanúsága szerint a festői folyószakaszon a napokban csak hulladékot látni, az ár műanyagpalackokat, autógumikat, hordókat, háztartási gépeket, köztük hűtőszekrényeket is a felszínre hozott. Szakértők szerint mintegy tízezer köbméter szemét halmozódott itt fel, amelynek eltakarítása akár fél évet is igénybe vehet. A dél-szerbiai Novi Pazarnál az áradás két embert sodort el, egyik holtestét már megtalálták, a másik férfi keresése még folyik.

Zöldinfó

AM: elfogadták a 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégiát

A 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégia átfogó keretet biztosít a hazai élővilág, a természeti erőforrások hosszú távú fennmaradásához és meghatározza a 2030-ig elérendő célkitűzéseket, valamint az azok megvalósítását szolgáló intézkedéseket – közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.

Létrehozva:

|

Szerző:

Kiemelték: a stratégia olyan témákat helyez előtérbe, mint a védelemben részesülő területek hálózata, a természetes és természetközeli ökoszisztémákat károsító inváziós idegenhonos fajok visszaszorítása, illetve a fenntartható mezőgazdálkodás, erdőgazdálkodás, vad- és halgazdálkodás. A jelenleg elfogadott terv kiemelt feladatai közé tartozik továbbá a beporzók csökkenésének megállítása, az ökoszisztémák klímaváltozással szembeni ellenálló képességének javítása, a zöld infrastruktúra hálózat elemeinek fejlesztése, illetve a biodiverzitást veszélyeztető szennyezések mérséklése – írták a közleményben.

Hangsúlyozták, hogy a biológiai sokféleség az élővilág változatosságát jelenti, Magyarország sokszínű természeti értékeinek hosszú távú megőrzése pedig elengedhetetlen a jelen és a jövő generációk  jóllétének biztosításához. Emellett a biodiverzitás az élelmiszertermelés alapja, valamint nélkülözhetetlen a talajtermékenység és a beporzás biztosításában, a víz és a levegő tisztításában, miközben gyógyszer-alapanyagot és faanyagot is nyújt számunkra. Kiemelt szerepet játszik továbbá a katasztrófák, a járványok és betegségek elkerülésében, hatásainak enyhítésében, illetve a globális és a regionális klíma szabályozásában.

Magyarország egyedülálló és gazdag természeti értékei, a változatos adottságú és egyre többek által látogatott nemzeti parkok, a vadon előforduló, védett növény- és állatfajok és ezek természetes és természetközeli élőhelyei, az őshonos haszonállatok és növények, valamint az egyedi magyar táj és a hozzá kapcsolódó természeti és kulturális értékek mind hozzájárulnak Magyarország országimázsához – mutattak rá a közleményben. A természeti erőforrások védelme és a velük való bölcs gazdálkodás követendő elv, hiszen így biztosítható, hogy hosszú távon megmaradjon Magyarország gazdag és értékes természeti környezete és biodiverzitása, amely elengedhetetlen a magyar lakosság minőségi életéhez – tájékoztatott a szaktárca.

Tovább olvasom

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!