Zöldinfó
Szlovéniában népszavazást tartanak a krskói atomerőmű új blokkjának építéséről
Még idén népszavazást tartanak Szlovéniában arról, hogy épüljön-e új atomreaktor a krskói atomerőmű jelenlegi, működését várhatóan 2043-ban befejező blokkjának pótlására – közölte kedden Robert Golob szlovén kormányfő, az általa szervezett nemzeti energiaügyi csúcstalálkozót követően.
A miniszterelnök elmondta: megállapodtak arról, hogy mind az öt parlamenti párt együttműködik a Krsko 2 projekttel kapcsolatos népszavazási kérdés kiírásában. A csúcstalálkozón részt vevő parlamenti pártok vezetői, az olasz és a magyar etnikai kisebbséget képviselő két parlamenti képviselő, az ország elnöke és a házelnök egyetértett abban, hogy a megújuló energiaforrások és az atomenergia a karbonmentes társadalomhoz vezető helyes út – hangsúlyozta Golob. Bejelentette: a kormány hamarosan elfogadja az atomenergia békés célú szlovéniai felhasználásáról szóló határozattervezetet is – és azt a parlament elé terjeszti elfogadásra -, amely a népszavazási kérdés megfogalmazásának alapjául szolgál majd. A népszavazás pontos időpontjáról még nem döntöttek: “Egyelőre az év második fele felé hajlunk. Végleges dátum még nincs”. Úgy vélte: a népszavazás idei megtartásának azért van értelme, hogy fel lehessen gyorsítani az eljárásokat, különösen a helyszín kiválasztását, hogy zöld utat kapjon a több mint 100 millió euró értékű előkészítő tevékenység.
A projektről 2027-ben vagy 2028-ban kell dönteni, amikorra a beruházás költsége és az új reaktor névleges teljesítménye ismertté válik – mondta Golob, megjegyezve, hogy a kész tervről vélhetően újabb népszavazást tartanak majd. A Westinghouse amerikai vállalat közreműködésével épült krskói egyreaktoros, nyomottvizes atomerőmű a szlovén-horvát határ közelében, a magyar határtól 80 kilométerre található, és még a jugoszláv korszakban, 1983-ban kezdte meg működését. Az erőmű tulajdonosai 50-50 százalékban a szlovén Gen Energija és a Horvát Elektromos Művek (HEP). Az erőmű évente 6 ezer gigawattóra áramot termel, a szlovén villamosáram-igény mintegy negyedét, a horváténak pedig mintegy ötödét fedezi. A krskói reaktor működését eredetileg 40 évre tervezték, de tavaly környezetvédelmi engedélyt kapott arra, hogy élettartamát további 20 évvel, 2043-ig meghosszabbíthassák. Amennyiben a döntés az új blokk megépítéséről 2028-ig megszületik, az új reaktor 2038-ban csatlakozhatna a hálózatra. Horvátország már korábban jelezte: ha Szlovénia azt az utat választja, hogy kiépít egy új blokkot, Zágráb tartja magát a kezdeti megállapodáshoz, és 50 százalékban vállalja a költségeket.
Zöldinfó
Ritkán látott szintet ért el a földgázkitermelés Magyarországon
Tavaly mintegy 1,17 millió tonna kőolajat hoztak felszínre a magyarországi mezőkből, a kétezres években ez a legmagasabb mutató.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Földgázból 2 milliárd köbmétert közelítő mennyiséget emeltek ki, ezt meghaladó termelés legutóbb 2013-ban volt – közölte az alternativenergia.hu. A kormány a fogyasztók biztonságos ellátását a lehető legnagyobb arányban igyekszik belföldön elérhető energiahordozókkal megoldani. A további előrelépés érdekében a múlt évben eredményesen lezárt szénhidrogén-bányászati koncessziós pályázatokat újabbak követik majd 2026 elején – jelezték. A magyarországi lelőhelyeken kitermelt kőolaj mennyisége tavaly is nőtt, a 2021-es szinthez képest több mint negyedmillió tonnával. A látványos teljesítménybővülést jól jelzi, hogy 2025 hat hónapjában is meghaladta a százezer tonnát a kitermelés, amire az előző évben egyszer sem volt példa – írták. A belföldi mezők tavaly kis híján 2 milliárd köbméter földgázt adtak, ez az éves országos felhasználás több mint ötöde. A fosszilis energiahordozók magyarországi kitermelésének szinten tartása, fokozása érdekében az Energiaügyi Minisztérium 2024-ben öt év szünet után írt ki újra bányászati koncessziós pályázatokat. A sikeresen jelentkezők hat területre nyertek el húsz évre szóló jogosultságokat szénhidrogének kutatására és kitermelésére. A tárca a kedvező tapasztalatok birtokában hamarosan újabb koncessziókat hirdet meg – áll a közleményben.
Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: az importkitettség csökkentése érdekében az energiaigény minél nagyobb hányadát az országhatárokon belül elérhető forrásokból érdemes kiszolgálni. Az ásványkincsekkel való felelős gazdálkodáson túl a megújuló energiahordozók fokozott hasznosításában is jól halad Magyarország. Az óriási napenergia-kapacitások jóvoltából 2025-ben 20 százalékra csökkent a behozatal részesedése az áramforgalomban. A Jedlik Ányos Energetikai Programban egyebek mellett a nem időjárásfüggő biogázban és földhőben rejlő lehetőségek hatékony kiaknázását is minden eddiginél több támogatással ösztönözi a kormány – közölte.
A politikus felhívta a figyelmet az energiatárolási képesség javítására. Az Otthoni Energiatároló Programban és a vállalatokat támogató Jedlik-pályázaton összesen 150 milliárd forinttal segíti a kormány mintegy 800 megawattnyi új tároló telepítését, ezzel a jelenlegi kapacitás az ötszörösére nő – tette hozzá. Nagy László, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága elnöke hozzátette: a magyarországi szénhidrogén-kitermelés bővülése igazolja az elmúlt évek szisztematikus, a bányászatot segíteni akaró jogalkotás sikerességét. A 2025. évi kitermelési adatok önmagukban is impozánsak, emellett fontos kiemelni, hogy egyben az öt éven át tartó folyamatos növekedés csúcspontját is jelzik – olvasható a közleményben.
-
Zöld Energia1 nap telt el a létrehozás ótaÚj napelemes megoldás biztosít egész évben meleg vizet
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaTéli meglepetés nélkül: így spórolhat az elavult fűtési rendszeren
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaCsúcs közelében a paksi áramtermelés a főjavítások ellenére is
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás ótaÚj lakossági energiatároló-pályázat: gyors beadás és precíz dokumentáció kell
-
Zöld Energia3 nap telt el a létrehozás ótaJogszabályi garancia: az energiatároló-program nem rövidíti a szaldóelszámolást
