Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

Több mint kétszáz cet vetődött partra Ausztráliában

Mintegy 230 cet vetődött partra az ausztráliai Tasmania nyugati partjainál található Macquarie közelében, néhány nappal azután, hogy több nagy ámbráscet tetemére bukkantak rá az állam délkeleti részén.

Létrehozva:

|

A csapat vélhetőleg gömbölyűfejű delfinekből áll, és úgy tűnik, hogy az állatok fele még életben van – mondta el a helyi környezetvédelmi minisztérium szerdán. Mentésükre szakértőket küldtek a térségbe. A helyi lakosokat felszólították, hogy maradjanak távol a szerencsétlenül járt cetektől. A minisztérium hangsúlyozta: védelem alatt álló fajról van szó. Egyelőre nem tudni, hogy az állatok miért merészkedtek a sekély vízbe. Olaf Meynecke, a Griffith Egyetem kutatója elmondta, hogy a melegebb hőmérséklet miatt megváltozhatnak az áramlatok, és módosulhat a táplálékforrások fellelhetősége. A szakértő szerint az éhező cetek többet kockáztathatnak, és a kelleténél közelebb merészkedhetnek a partokhoz, csak hogy végre táplálékoz jussanak. Hozzátette: a gömbölyűfejű delfinek más ceteknél gyakrabban vetődnek partra, mert nagy csoportokban élnek, és rendkívül szociális lények. Ha egyikük sekély vízbe merészkedik, a többiek is követik. A BBC brit műsorszolgáltató kedden beszámolt róla, hogy tizennégy fiatal nagy ámbráscet vetődött partra és pusztult el Tasmaniában. Egyelőre nem tudni, hogy miért vetődtek partra a hatalmas állatok, de szakértők vizsgálatot indítottak az ügyben. Az államban nem ritkák a hasonló esetek. 2020 szeptemberében 470 hosszúszárnyú gömbölyűfejű delfin vetődött partra ugyancsak Tasmania partjainál. Az állatok közül 111-et sikerült megmenteni, a többi elpusztult. Ez volt a legsúlyosabb ilyen eset Ausztráliában.

 

mti

 

Zöldinfó

Milyen környezetbarát alternatívák léteznek a sztreccsfólia gyártásban?

A sztreccsfóliák mindennapjaink és ipari folyamatok nélkülözhetetlen részévé váltak, és ennek jó oka van. A nagy mértékű felhasználás nem feltétlen kell, hogy környezetvédelmi szempontból aggodalomra adjon okot. Kitűnő megoldások léteznek a sztreccsfólia gyártás ökológiai lábnyomának csökkentésére.

Létrehozva:

|

Szerző:

A sztreccsfóliák környezetbarát innovációja

sztreccsfóliák alapanyagát adó kissűrűségű polietilén (LLDPE) rugalmassága és tartóssága miatt közkedvelt. A gyártási folyamatok fenntarthatóság felé történő elmozdítása például történhet regranulátum használatával, ami a műanyag hulladék mechanikai és kémiai feldolgozásából ered. Az újrahasznosított anyagok használata és az energiatakarékos technológiák alkalmazása mind a környezeti terhek csökkentése felé mozdítja el az iparágat.

Csévével vagy cséve nélkül? Melyik a környezetbarátabb?

Az Iparifóliák kétféle sztreccsfóliát kínál: csévés és cséve nélküli változatokat. A csévés sztreccsfóliák speciális, ragasztóval dúsított papírmasszából készült csévék segítségével készülnek, amelyek rendkívül tartósak. Habár nem alapvető, de opcionálisan akár többször is felhasználhatók, ezáltal csökkentve a hulladék mennyiségét.

A cséve nélküli sztreccsfóliák még inkább környezetbarát megoldást nyújtanak, hiszen a csévék eltávolításával csökkentik a hulladék mennyiségét és a logisztikai költségeket is. Ezek a sztreccsfóliák könnyen kezelhetők kézi húzóval vagy speciális fóliázó gépekkel, így a csomagolás során nem keletkezik felesleges hulladék.

Széleskörű felhasználás és környezetvédelmi előnyök

Az Iparifóliák sztreccsfóliái számos iparágban bizonyítják hasznosságukat, beleértve az élelmiszeripart, az agráripart és a szállítmányozást. A sztreccsfóliák rugalmasak, vízállók és védik az árut a szállítás és raktározás során felmerülő sérülésektől, minimalizálva ezzel az árukiesést és a környezetterhelést.

Az Iparifóliák kínálatában megtalálhatók a víztiszta, színes, mini roll, gépi és előnyújtott sztreccsfóliák, amelyek különböző felhasználási területekre specializálódtak. A környezetvédelem szempontjából különösen előnyös a sötét színű sztreccsfólia, amely UV-sugárzás ellen is véd és elrejti az árut a kíváncsi szemek elől.

Advertisement

Az Iparifóliák elkötelezettsége a fenntarthatóság mellett

Az Iparifóliák 2004 óta nyújt megbízható megoldásokat a csomagolástechnika területén. Az ipari sztreccsfóliák gyártása és forgalmazása során szerzett tapasztalataik lehetővé teszik, hogy minden iparági igénynek megfeleljenek. A vállalat elkötelezett a fenntarthatóság és a környezetvédelem mellett, folyamatosan keresve az innovatív megoldásokat, amelyek csökkentik a környezeti lábnyomot.

Forduljon bizalommal az Iparifóliákhoz, ahol szakértő csapatuk készséggel nyújt tájékoztatást a sztreccsfóliák felhasználásával kapcsolatban, biztosítva a legjobb minőséget és a környezetbarát megoldásokat.

Tovább olvasom

Ezeket olvassák

© 2022 zoldtrend.hu | Minden jog fenntartva!