Zöld Közlekedés
Tovább nőtt a nyilvános elektromos töltőállomásokon felhasznált energiamennyiség
Az elektromos gépjárműtulajdonosok 45 százalékkal több áramot töltöttek járműveikbe nyilvános töltőállomásokon a második negyedévben a tavalyi év hasonló időszakához képest, továbbá 13 százalékkal többet az előző negyedévhez viszonyítva – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) legfrissebb negyedéves beszámolója alapján az MTI-vel.
A közleményükben kiemelték, hogy az engedélyköteles töltőberendezések száma 24,8 százalékkal 2031 darabra nőtt egy év alatt; ezeken a töltőberendezéseken 4094 csatlakozó áll az elektromos gépjárművet használók rendelkezésére. A zöld rendszámmal rendelkező autók száma 67 százalékkal 53 ezerre nőtt az egy évvel korábbi adatokhoz képest – emlékeztettek a Belügyminisztérium adataira hivatkozva. Az előző év azonos időszakához viszonyítva minden megyében nőtt az elfogyasztott energiamennyiség: Tolna megyében megháromszorozódott, míg Győr-Moson-Sopron megyében, Budapesten, Fejér és Jász-Nagykun-Szolnok megyében nőtt a legkisebb mértékben – írták. A publikus töltésű villamosenergia 57,6 százaléka Budapesthez és Pest megyéhez kötődik, 5 százalék feletti részaránya van Győr-Moson-Sopron és Csongrád-Csanád megyének, míg a többi megye 5 százalék alatti részaránnyal rendelkezik. A háztartási és egyéb nem nyilvános töltési lehetőségek nem szerepelnek a beszámolóban. Az országos és megyei e-mobilitás adatok megtalálhatóak a MEKH honlapján – hívta fel a figyelmet a MEKH a közleményben.
mti
Zöld Közlekedés
Új életet kapnak az elektromos motorok ritkaföldfém-mágnesei
Szombathelyi fejlesztésű technológia teszi lehetővé az elektromos motorok mágneseinek újrafelhasználását.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Az elektromos motorok forgórészeiben lévő ritkaföldfém-mágnesek biztonságos visszanyerését és újrahasznosítását teszi lehetővé a Schaeffler szombathelyi üzemében fejlesztett eljárás – közölte a cég az MTI-vel. Az eljárás szakemberek szerint komoly megtakarítást eredményez, miközben csökkenti a selejtet és a szállításból eredő karbonlábnyomot. Az elektromos mobilitás terjedésével az iparág egyik legégetőbb kihívása jelenleg a gyártási folyamatok során felhasznált, nagy értékű nyersanyagok fenntartható és költséghatékony kezelése – írja az alternativenergia.hu. A szombathelyi magyar és német szakemberek együttműködésével megvalósult projekt a körforgásos gazdaság elveit ülteti át a gyakorlatba. A gyártási hibás alkatrészekből egy speciális préstechnológiával szerelik ki a mágneseket, majd tisztítás és vákuumcsomagolás után szigorú tesztelés mellett építik be őket új rotorokba – olvasható a beszámolóban.
Az új technológiai fejlesztés minimális beruházást igénylő, intelligens folyamat komoly költségmegtakarítást jelent. A gazdasági előnyökön túl a megoldás jelentősen csökkenti a keletkező hulladékot, csökkenti a szállításból származó CO2-kibocsátást, és így támogatja a Schaeffler-csoport globális fenntarthatósági stratégiáját. Az eljárás további potenciált rejt magában, valamint más, állandó mágnessel szerelt e-motor gyártási helyszínekre is átültethető – részletezték.
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaA hatóság szerint szabálytalanul kezelték a hulladékot a CATL üzemében
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaRégészeti feltárás hozott új eredményeket a pusztamaróti történelmi emlékhelyen
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaA balatoni turisták üzenete: több nagy fát a strandokra
-
Zöld Energia4 nap telt el a létrehozás ótaInverteres technológiával csökkentenék a lakóautók hűtési energiaigényét
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaKözel 17 százalékkal nőttek az üzemanyagárak egy év alatt az EU-ban
