Zöldinfó
Új olajmezőt fedezett fel a Mol a Dunántúlon
A Mol új kőolajmezőt talált a Dunántúlon, Somogysámson határában. A múlt év decemberében elvégzett kutatófúrás során 1250 méteres mélységben találtak az olajkincsre. A vizsgálatok alapján a Somogysámson-kőolajmezőn lévő kút napi 1200 hordó termelésre képes – jelentette be az olajcég kedden.
0 forintos villanyszámla? Napelemes rendszerrel lehetséges! Kalkuláljon itt ingyenesen. (x)
Az új, Som-8 elnevezésű kút fúrását a Somogysámson kőolajmezőn 2024. november 25-én kezdték el és 33 nap után karácsonykor fejezték be. A 2025 márciusáig folytatott rétegvizsgálatok alapján a kút jelenleg bizonyítottan napi 1200 hordó olaj termelésére képes, amelyet tartálykocsival a százhalombattai Dunai Finomítóba szállítanak. Az MTI-nek megküldött közlemény idézte Marton Zsombort, a Mol-csoport kutatás-termelés ügyvezető igazgatóját, aki bejelentette, hogy az elmúlt évek kutatási sikerei után ismét egy új olajmezőt fedeztek fel, ezúttal a Dunántúlon, ahol több mint egy évtizede volt utoljára kőolajtalálatuk. A tény, hogy ezt a sikert a csaknem 100 éves olajipari hagyományokkal rendelkező Bázakerettyéhez tartozó koncesszióban érték el, ékes bizonyítéka annak, hogy még mindig van potenciál a magyarországi szénhidrogén-kutatásban.
Mint mondta, “sorra fedezzük fel az eddig ismeretlen szénhidrogén-lelőhelyeket, és tovább erősítjük az ország ellátásbiztonságát: a vecsési és turai kőolajlelőhelyekkel, illetve a kelet-magyarországi földgázmezőkkel 5 éves csúcsot értünk el a hazai termelésben.” Bacsa György, a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy “a tengertől elzárt országként nagyrészt csővezetékes szállítással, közvetítőkön keresztül jutunk kőolajhoz. Egyértelmű, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel csökkentenünk kell Magyarország import-kiszolgáltatottságát. Folytatjuk a beruházásainkat, és a jövőben is mindent megteszünk annak érdekében, hogy a termelést szinten tartsuk, sőt lehetőség szerint növeljük is” – mondta.
Mint hozzáfűzték, az elkövetkező öt évben a Mol mintegy 150 milliárd forintot tervez beruházni Magyarországon a kőolaj- és földgázkitermelésbe. A közleményben beszámolnak arról is, hogy a Mol Magyarországon csaknem 1300 kőolaj és földgázkúton termel. 2024-ben a hazai termelésből a kőolaj 47 százalékát (csaknem 600 ezer tonna) és a földgáz közel 90 százalékát (csaknem 1,5 milliárd köbmétert) a Mol biztosította. A Mol-csoport teljes kőolaj-és földgázkitermelésének 39 százalékát Magyarország adja. A Som-8 kút napi 1200 hordó körüli olajkitermelése a Mol- csoport teljes szénhidrogén-kitermelésének egy százalékát jelenti. Kitértek arra is, hogy a Mol-csoport nemzetközi portfóliójának részeként kilenc országban rendelkezik olaj- és gázipari kutatási és termelési eszközökkel, melyek közül nyolc országban folytat termelést, és 2024-ben átlagosan napi 93,8 ezer hordó olajegyenértéknek megfelelő szénhidrogént termelt.
A vállalat annak érdekében, hogy a frissített stratégiájában kitűzött napi legalább 90 ezer hordó termelési szintet a következő 5 évben fenntartsa, tovább kívánja erősíteni nemzetközi portfólióját és további stratégiai partnerkapcsolatok kialakítására törekszik. Ennek érdekében a közelmúltban együttműködési megállapodásokat kötött a kazahsztáni nemzeti olajvállalattal (KazMunayGas), az azerbajdzsáni nemzeti olajvállalattal (SOCAR), illetve a török nemzeti olajvállalattal (Turkish Petroleum) – idézte föl az olajipari vállalat.
Zöldinfó
Új 360 fokos felvételek készülnek Magyarországon a Google Mapshez
Ismét útra kelnek Magyarországon a Google Street View autói.
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
Március 19-étől ismét útnak indulnak a Google Street View autói Magyarországon, hogy új, 360 fokos panorámaképekkel frissítsék a Google Maps magyarországi adatbázisát – közölte a Google az MTI-vel. Az alternativenergia.hu tájékoztatása szerint az idei adatgyűjtési időszakban az Utcakép járművei több mint 50 településen készítenek felvételeket speciális kamerarendszerrel. A frissítések célja, hogy a térképszolgáltatás minél pontosabban tükrözze a folyamatosan változó környezetet, ezáltal segítve a tájékozódást és az utazástervezést. A közlemény szerint a Google térképszolgáltatásának világszerte több mint kétmilliárd havi aktív felhasználója van, és mintegy 250 millió vállalkozásról és helyről tartalmaz információkat, értékeléseket és véleményeket. A Google Street View több mint 100 országban és területen érhető el, adatbázisa pedig mintegy 280 milliárd képből áll.
Magyarországon a szolgáltatás 2013 óta működik, és azóta több alkalommal frissítették az adatokat, legutóbb 2025-ben. Idén a főváros mellett többek között Debrecenben, Kecskeméten, Pécsen, Veszprémben, Siófokon, Zalaegerszegen, Nagykanizsán és Keszthelyen is találkozhatnak az autókkal a közlekedők. Az Utcakép adatbázisa részben felhasználók által feltöltött tartalmakból, részben a Google saját gyűjtéséből épül fel. A szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a felhasználók virtuálisan fedezzék fel a világ különböző pontjait, városokat, turisztikai helyszíneket vagy természeti látnivalókat. A Street View felületén keresztül olyan ikonikus vagy nehezen megközelíthető helyszínek is bejárhatók virtuálisan, mint az Amazonas-medence, az Antarktisz, a Machu Picchu, a Grand Canyon, Velence, az Eiffel-torony, a Burdzs Kalifa vagy a Nemzetközi Űrállomás.
Magyarországon számos magyar város sétálóutcái és különleges, autóval nem megközelíthető helyei is felfedezhetők otthonról, köztük a Balaton partja vagy az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark környezete. A Google közleménye szerint a felvételek készítésekor és közzétételekor kiemelt figyelmet fordítanak az adatvédelemre: a rendszer automatikusan elhomályosítja az arcokat és a rendszámokat, és a felhasználók külön kérhetik további részletek – például ingatlanok vagy járművek – elhomályosítását is a “Hiba bejelentése” funkción keresztül – áll a közleményben.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaPostán érkeznek a rezsistop-nyilatkozatok az áramfogyasztóknak
-
Zöldinfó11 óra telt el a létrehozás ótaÚj 360 fokos felvételek készülnek Magyarországon a Google Mapshez
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaÚj lehetőség a zártkertek megőrzésére és fejlesztésére
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaEgyre keresettebbek a zártkerti ingatlanok a vásárlók körében
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaÜzemanyagválság sújtja Kubát: az Air France is felfüggeszti járatait
