Zöldinfó
Újranyitnak az energiaárak emelkedése miatt bezárt uszodák Franciaországban
Újranyit Franciaországban az a harminc nyilvános uszoda, amelyeket két héttel ezelőtt azért zárt be az üzemeltető vállalat, mert nem tudta kifizetni a többszörösére emelkedett energiaárakat.
“Hétfőtől kezdve és a következő napokban valamennyi nyilvános sportlétesítmény, amely átmeneti időre bezárt, újra látogatható” – tudatta az állami fenntartási vállalat, a Vert Marine az AFP hírügynökséggel. A szeptember 5-i bejelentés az uszodák másnapi hirtelen bezárásról hatalmas értetlenséget váltott ki az érintett önkormányzatok részéről, amelyeket az üzemeltető előzetesen nem tájékoztatott a döntésről. A települések vezetői akkor azzal vádolták meg a Vert Marine-t, hogy “túszul ejti őket” az iskolakezdéskor. A francia úszószövetség pedig az uszodák azonnali megnyitását követelte. A múlt héten több uszoda már újranyitott, mégpedig a közép-franciaországi Limoges-ban, vagy a Párizshoz közeli Versailles-ban és Clichy-sous-Bois-ban, miután az önkormányzatok és az uszodaüzemeltető vállalat megegyeztek az energiaszámlák fizetéséről. Versailles-ban például a polgármesteri hivatal vállalata át a költségeket, miután a piacinál kedvezőbb áron jut gázhoz és villamosenergiához is.
“A döntésünk óta, amelynek váratlanságát elismeri a Vert Marine, s amelyre magyarázatot tudott adni az önkormányzatoknak a sürgős helyzetre való tekintettel, a konstruktív tárgyalások lehetővé tették, hogy az esetek nagytöbbségében olyan megoldás szülessen, amely lehetővé teszi, hogy az energia terén jelentkező többletköltségekre átmenetileg jobban felkészüljünk” – írta közleményében az üzemeltető. A cég jelezte, hogy tárgyalások folynak a tartósabb megoldásokról arra az időszakra, amikor az energia nagyon sokba kerül. Az országban működő négyezer nyilvános uszoda 10 százalékát nem közvetlenül az önkormányzatok, hanem egy állami fenntartási vállalat, a Vert Marine működteti. A földgázzal fűtött létesítmények nagy energiafogyasztók, s rájuk nem vonatkozik a kormánynak a lakossági, illetve a kis- és középvállalatok, valamint a kisebb települések energiaáraira egy évvel ezelőtt bevezetett korlátozás.
mti
Zöldinfó
Vízre hangolt jövő: Debrecen átfogó fejlesztésekkel válaszol a klímaváltozás kihívásaira
A hangsúlyokat és a forrásokat is át kell helyezni a vízgazdálkodásban – jelentette ki az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A klímaváltozást mindannyian érezzük, főképp a vízgazdálkodáson keresztül, amely az alkalmazkodásnak is a legjobb eszköze – írja az alternativenergia.hu. Hangsúlyozta, hogy a “sok víz” problémájához nemcsak azzal a tudással tudtak idomulni, amellyel a 70 éves vízügyi igazgatás rendelkezik, hanem azzal a 450 milliárd forintos fejlesztésekben felépült védművekkel is, amelyekkel Európa élvonalába került az ország. “Azonban látnunk kell, hogy új korszak kezdődik, és másfajta fejlesztésekre van szükség” – mondta. V. Németh Zsolt kitért arra is: létrehozták a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottságot, amely azonosítja és ütközteti a különböző ágazatok érdekeit. Megjegyezte, hogy a klímaváltozás nem csak az agrárium gondja. Az államtitkár közölte, hogy az idén 288 milliárd forint szolgálta a vízvisszatartást, és összesen 363 milliárd forintból gazdálkodhatott a vízügyi ágazat.
A fejlesztéseken belül számos projekt már zajlik, hat programban már elindult a közbeszerzés, kivitelezés, és ezek közül a legnagyobb a Debrecent érintő Civaqua második üteme, 40 milliárd forint európai uniós forrás felhasználásával – ismertette V. Németh Zsolt. Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester szerint az a legfontosabb, hogy jövőre folytatódhat a Civaqua, ami lehetővé teszi, hogy a Keleti-főcsatorna vizét Debrecen északi és keleti területeire is eljuttassák. Ehhez meg kell építeni egy 13,5 kilométer hosszú gravitációs vezetékrendszert, amely a vizet a 2023-ban megépült magasponti kiegyenlítő tározótól Debrecen-Pallag térségébe, a Pallagi-csatornába juttatja. A program megvalósulásával az ország első természetvédelmi területére, a Nagyerdőre juthat víz, valamint a város melletti tavakba, így a Vekeribe, az Erdőspusztai-tavakhoz és a Fancsikai-tározóhoz. Elmondta: mivel magasabb területre kell a vizet eljuttatni, a városnak van egy megállapodása a kormánnyal, ami hálózatfejlesztést irányoz elő a TIVIZIG és az OPUS TITÁSZ beruházásában; egy napelempark is részét képezi a távlati terveknek, erre kormánydöntés született, amelynek összege 3 575 000 000 forint.
Kifejtette, hogy a jövő héten ülésező városi közgyűlés dönt arról, hogy beadja-e a pályázatát egy 5 milliárd forintos fejlesztésre Civaqua Plusz néven, KEHOP Plusz pályázat keretében. A projekt konkrét célja, hogy a települések kezeljék a vízgazdálkodási kihívásokat, mint az egyenetlen csapadékeloszlás, a hirtelen lezúduló esők okozta károk, vagy aszály idején a vízhiány. Ebben a projektben valósulhatna meg a Vekeri-tó rehabilitációja és a Tócóvölgyi Ökopark is. Ez utóbbinak a megvalósulásáról jövőre születhet döntés, de mindkét projekt, vagyis a Civaqua második üteme és a Civaqua Plusz is 2029 decemberéig be kell, hogy fejeződjön. Barcsa Lajos (Fidesz-KDNP) alpolgármester arról beszélt, hogy Debrecen folyamatosan fejlődik, több mint 20 ezer új munkahely jött létre az elmúlt években. A fejlesztések látszanak a városban, azonban a gazdasági növekedés mellé élhető környezetet, közösségi tereket és természetközeli infrastruktúrát is kell építeni – fűzte hozzá.
Balázs Ákos (Fidesz-KDNP) alpolgármester kijelentette, hogy a projekt folytatása minden debreceninek fontos. Amikor a város zöld kódexét készítették és megkérdezték a helyieket, hogy a megjelölt 50 intézkedés közül melyiket tartják a legfontosabbnak, a Civaqua program folytatását nevezték meg – közölte.
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaElektromos autós áttörés: a Leapmotor a miniautóktól a C-SUV kategóriáig hódít
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaIngyenes hőszigetelés és bónuszrendszer: új lendületben a hazai épületfelújítás
-
Zöld Energia4 nap telt el a létrehozás ótaA napenergia mellé tárolók kellenek: új irányt jelöltek ki
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaKiemelt fajvédelmi program indul a kácsi patakcsiga és a fekete bödöncsiga megőrzésére
-
Zöld Közlekedés6 nap telt el a létrehozás ótaTöltőkábelek elektromos autókhoz: biztonság, gyorsaság és megbízhatóság
