Zöldinfó

Urbanizált állatok – Valóban károsak?

Létrehozva:

12 év telt el a létrehozás óta

2014-11-27

Szerző:

Hell

Legalább egyszer már mindenki találkozott sünnel, denevérrel, vagy dolmányos varjúval a lakóhelyén. Elgondolkodott már azon, hogy ezek az állatok miért élnek a városban? Sok esetben bosszankodunk miattuk, mint például a mindent megrágcsáló nyest, vagy a lakásba települt pókok esetében. De tényleg károsak ezek az állatok?

Szemethy László, a Szent István Egyetem Vadvilágmegőrzési Intézet docense úgy fogalmazott az urbanizálódásról, hogy vannak fajok, amelyek az ember lakta településeken megtalálják ugyanazokat a feltételeket, melyekhez az evolúció során alkalmazkodott. Ha ezek a fajok be tudnak költözni az ember lakta területekre, akkor ember-függővé válnak, és ezt nevezzük urbanizációs folyamatnak. Az urbanizálódásban meg kell különböztetni, hogy az adott faj valójában ember-függő lett-e, vagy ettől függetlenül továbbra is meg tud élni a természetes élőhelyén, mert ha igen, akkor csak terjeszkedésről beszélhetünk. Sok elmélet és vizsgálat létezik, hogy miért költöznek bizonyos állatok a városokba. Egy újabb kutatás azt feszegeti, hogy nem biztos, hogy jó ezeknek az állatoknak, hogy az emberek környezetében élnek, de mivel a természetes élőhelyükhöz képest hasonló körülményeket teremtettek az emberek, ezért képesek városokban, falvakban is megélni.

Szemethy László arra világít rá, hogy ez a fajok esetében mikroevolúciós szinten olyan változásokat idézhet elő, hogy megjelenhet egy az ’eredetitől’ teljesen elválasztható alfaj, mert mások a viszonyok a városi környezetben, így teljesen mások lesznek a szelekciós tényezők, melyek az evolúciójukat irányítják. Az újabb vizsgálatok azt támasztják alá, hogy ezek a mikroevolúciós változások rendkívül gyorsan, csupán néhány tíz generáció alatt zajlanak le a genetikai változások. Czirák Zoltán, a Földművelési Minisztérium Természetmegőrzési Főosztály szakmai tanácsadója azt mondta, hogy az állatok körében urbanizáció azóta van, amióta megjelentek a városok. Az, hogy éppen milyen faj terjedt el a városban, az nagyban függ a városok fizikai megjelenésétől, az ott élő emberek szokásaitól, de a városokban mindig éltek állatok. Amikor az autók helyett lovaskocsikkal jártak, akkor a városban a búbos pacsirta egy teljesen közönséges városi madárnak számított, mert könnyen talált táplálékforrásokat. Arra hívja fel a figyelmet, hogy azt kell észben tartanunk, hogy a város és a természet nem létezik külön egymástól, csupán az ember jelentősen átalakít egy közeget, és azok az állatok, akik alkalmazkodnak ehhez a környezethez, valamint nem zavarja az ember által okozott stresszhatás, képes lesz a városokban is élni.

Czirák Zoltán azt hangsúlyozta, hogy az állatokkal való együttélés nem feltétlenül káros, hiszen sok faj az emberek hasznára van. A pókoktól nagyon sok ember viszolyog, viszont megfogják a betegségeket terjesztő rovarokat. Károsnak szokták megítélni a nyestet is, pedig a kisméretű gerinces állat megfogja a betegséget terjesztő vándorpatkányt. Tévhitek közé tartozik, hogy a sünöket tejjel kell megitatni, pedig nem szabad, mert az állat nem tudja megemészteni a tejet, és belehal az emberi gondoskodásba. Hagyni kell a sünöket, hogy had éljenek például a komposztáló körül, ha a kertünkbe költözik, akkor ne bolygassuk meg, hiába gondoljuk aranyosnak és simogatni valónak.

Kapcsolódó tartalom:állatvédelem

Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Zöldinfó

Új reményt adhat az antibiotikum-rezisztencia elleni küzdelemben egy szegedi felfedezés

Emberi sejtekhez kapcsolódó bakteriofágokat vizsgáltak az SZBK kutatói.

Létrehozva:

17 óra telt el a létrehozás óta

2026-07-25

Szerző:

Vanessza

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Emberi sejtekhez kapcsolódó bakteriofágokat vizsgáltak a Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SZBK) munkatársai, felfedezésük, melyről a Nature Communications folyóiratban számoltak be, új lehetőséget nyithat többek között az antibiotikum-rezisztens baktériumok elleni küzdelemben – tájékoztatta a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézet az MTI-t. A közlemény szerint a bakteriofágok baktériumokat fertőző vírusok, nem emberi kórokozók. Az SZBK kutatói azonban kimutatták, hogy egyes fágok mégis közvetlen fizikai kapcsolatba léphetnek az emberi sejtekkel: felszíni fehérjéik segíthetik a megtapadást, a sejtekbe jutást és a szervezetben való hosszabb jelenlétet. A kutatók olyan tapadást segítő fehérjemodulokat azonosítottak, amelyek molekuláris kapaszkodóként működnek, és segítik a fágokat abban, hogy megtapadjanak az emberi sejtek felszínén. Az azonosított fehérjék szerepét a kutatók kísérletesen is ellenőrizték: génsebészeti módszerekkel áthelyezték a “tapadófehérjéket” kódoló géneket egy olyan fágba, amely eredetileg nem rendelkezett ezzel a képességgel.

A kutatóközpontban széles körű összefogással elért eredmény egyértelmű volt: a módosított fágok hatékonyan kapcsolódtak emberi sejtekhez, bejutottak azokba, és egerek szervezetében is hosszabb ideig maradtak jelen a bélrendszerben. Az eredeti, nem módosított fágok ezzel szemben órákon belül kiürültek. Mint Apjok Gábor, a tanulmány egyik első szerzője kifejtette, a fágokra sokáig baktériumvadász vírusokként tekintettek, viszont úgy tűnik, a fágok ennél összetettebb szereplők: közvetlenül kapcsolódhatnak az emberi sejtek felszínéhez is. Nem emberi vírusokká válnak, hanem olyan molekuláris kapaszkodókat használnak, amelyek később akár célzottabb fágterápiák tervezésében is fontosak lehetnek.

A fágok ugyanakkor nem fertőzik meg az emberi sejteket, hiszen evolúciósan teljesen inkompatibilisek egymással. A folyamat és a kutatás lényege a fizikai kapcsolat. A fág megtapad a sejtfelszínen, majd a sejt saját anyagfelvételi mechanizmusai révén bekerülhet a sejt belsejébe. A sejt ilyenkor apró membránhólyagba csomagolja a hozzá kötődő részecskét, és befelé szállítja.

A sejten belüli útvonal a kutatás egyik legfontosabb megállapítása: sok kívülről felvett anyag a sejt lebontó rendszerébe kerül. A vizsgálatok azonban arra utalnak, hogy a módosított fágok egy része nem kizárólag ilyen útvonalra jut, hanem a Golgi-készülék és az endoplazmatikus retikulum irányába is eljuthat. Ezek a sejt belső szállítási és feldolgozási rendszerei. Ezt a kutatók mikroszkopikus képelemzéssel is bizonyították: nemcsak láthatóvá tették a sejtekbe jutó fágokat, hanem számszerűen is megmérték, milyen arányban kerülnek be a sejtekbe, és mely sejten belüli állomásokhoz jutnak közel.

A felfedezés a baktériumok mellett vírusokban is gazdag mikrobiomról alkotott képet is árnyalja. A mostani eredmények szerint egyes fágok nemcsak a baktériumokkal, hanem közvetlenül a bélhám felszínével is kapcsolatba léphetnek. Az ilyen tapadást segítő géneket hordozó fágok több gyakori bélfágcsoportban is megtalálhatók. Az elemzések alapján egészséges emberek bélvírus-közösségében nagyobb arányban lehetnek jelen. Ez nem azt jelenti, hogy önmagukban egészséget okoznak, hanem azt, hogy egy ép, jól működő bélnyálkahártya környezetében stabilabban fennmaradhatnak akár indikátorként is szolgálva.

Az eredmények a – baktériumok ellen vírusokat használó – fágterápia szempontjából is fontosak. Ezek a vírusok természetes módon képesek felismerni bizonyos baktériumokat, bejutni a baktériumsejtbe, majd elpusztítani azt. Ez az antibiotikum-rezisztencia miatt különösen fontos irány, hiszen egyre több kórokozóval szemben válnak kevésbé hatékonnyá a megszokott antibiotikumok.

Kintses Bálint, a kutatócsoport vezetője hangsúlyozta, a fágterápia célzott baktériumpusztító lehetőséget kínálhat az antibiotikum-rezisztencia korában, de ahhoz, hogy ezeket a vírusokat terápiásan is pontosabban tudják használni, meg kell érteni, hogyan jutnak el a megfelelő helyre, hogyan maradnak ott, és milyen kapcsolatba léphetnek az emberi szövetekkel.

Ha a szakemberek pontosabban megértik, mely fehérjék irányítják a fágok kötődését az emberi szövetekhez, később olyan fágokat tervezhetnek, amelyek célzottabban jutnak el a szervezet különböző pontjaira, és ott hosszabb ideig megmaradnak. Ez különösen fontos lehet olyan fertőzések kezelésében, ahol a baktériumok nehezen hozzáférhető szöveti környezetben, nyálkahártyák közelében vagy akár emberi sejtek belsejében maradnak fenn.

Tovább olvasom