Zöldinfó

Urbanizált állatok – Valóban károsak?

Létrehozva:

12 év telt el a létrehozás óta

2014-11-27

Szerző:

Hell

Legalább egyszer már mindenki találkozott sünnel, denevérrel, vagy dolmányos varjúval a lakóhelyén. Elgondolkodott már azon, hogy ezek az állatok miért élnek a városban? Sok esetben bosszankodunk miattuk, mint például a mindent megrágcsáló nyest, vagy a lakásba települt pókok esetében. De tényleg károsak ezek az állatok?

Szemethy László, a Szent István Egyetem Vadvilágmegőrzési Intézet docense úgy fogalmazott az urbanizálódásról, hogy vannak fajok, amelyek az ember lakta településeken megtalálják ugyanazokat a feltételeket, melyekhez az evolúció során alkalmazkodott. Ha ezek a fajok be tudnak költözni az ember lakta területekre, akkor ember-függővé válnak, és ezt nevezzük urbanizációs folyamatnak. Az urbanizálódásban meg kell különböztetni, hogy az adott faj valójában ember-függő lett-e, vagy ettől függetlenül továbbra is meg tud élni a természetes élőhelyén, mert ha igen, akkor csak terjeszkedésről beszélhetünk. Sok elmélet és vizsgálat létezik, hogy miért költöznek bizonyos állatok a városokba. Egy újabb kutatás azt feszegeti, hogy nem biztos, hogy jó ezeknek az állatoknak, hogy az emberek környezetében élnek, de mivel a természetes élőhelyükhöz képest hasonló körülményeket teremtettek az emberek, ezért képesek városokban, falvakban is megélni.

Szemethy László arra világít rá, hogy ez a fajok esetében mikroevolúciós szinten olyan változásokat idézhet elő, hogy megjelenhet egy az ’eredetitől’ teljesen elválasztható alfaj, mert mások a viszonyok a városi környezetben, így teljesen mások lesznek a szelekciós tényezők, melyek az evolúciójukat irányítják. Az újabb vizsgálatok azt támasztják alá, hogy ezek a mikroevolúciós változások rendkívül gyorsan, csupán néhány tíz generáció alatt zajlanak le a genetikai változások. Czirák Zoltán, a Földművelési Minisztérium Természetmegőrzési Főosztály szakmai tanácsadója azt mondta, hogy az állatok körében urbanizáció azóta van, amióta megjelentek a városok. Az, hogy éppen milyen faj terjedt el a városban, az nagyban függ a városok fizikai megjelenésétől, az ott élő emberek szokásaitól, de a városokban mindig éltek állatok. Amikor az autók helyett lovaskocsikkal jártak, akkor a városban a búbos pacsirta egy teljesen közönséges városi madárnak számított, mert könnyen talált táplálékforrásokat. Arra hívja fel a figyelmet, hogy azt kell észben tartanunk, hogy a város és a természet nem létezik külön egymástól, csupán az ember jelentősen átalakít egy közeget, és azok az állatok, akik alkalmazkodnak ehhez a környezethez, valamint nem zavarja az ember által okozott stresszhatás, képes lesz a városokban is élni.

Czirák Zoltán azt hangsúlyozta, hogy az állatokkal való együttélés nem feltétlenül káros, hiszen sok faj az emberek hasznára van. A pókoktól nagyon sok ember viszolyog, viszont megfogják a betegségeket terjesztő rovarokat. Károsnak szokták megítélni a nyestet is, pedig a kisméretű gerinces állat megfogja a betegséget terjesztő vándorpatkányt. Tévhitek közé tartozik, hogy a sünöket tejjel kell megitatni, pedig nem szabad, mert az állat nem tudja megemészteni a tejet, és belehal az emberi gondoskodásba. Hagyni kell a sünöket, hogy had éljenek például a komposztáló körül, ha a kertünkbe költözik, akkor ne bolygassuk meg, hiába gondoljuk aranyosnak és simogatni valónak.

Kapcsolódó tartalom:állatvédelem

Hozzászólás küldése

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés

Hozzászólás

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.

Zöldinfó

Vízhiány és rekordalacsony Duna: szemléletváltást sürgetnek a magyar vízgazdálkodásban

Új vízgazdálkodást sürget a szakember a változó klímában.

Létrehozva:

15 óra telt el a létrehozás óta

2026-09-18

Szerző:

Vanessza

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Új, a víz elvezetése helyett annak megtartására épülő, a helyi adottságokat figyelembe vevő vízgazdálkodásra és szemléletváltásra van szükség Magyarországon a klímaváltozás miatt – hangsúlyozta Timár Gábor geofizikus, az ELTE TTK Geofizikai és Űrtudományi Tanszékének vezetője a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Biztos hang című podcastjének új adásában – írja az alternativenergia.hu. A szakember rámutatott: az idei nyári hőhullámok és a Duna rekordalacsony vízállása Magyarországon egyértelműen jelzik a klímaváltozás hatásait. Timár Gábor szerint az extrém kisvíz a folyó felső vízgyűjtő területén tapasztalható tartós hőség és csapadékhiány következménye, ugyanakkor a másik véglet sem tűnt el, továbbra is érkezhetnek nagy árhullámok, ahogy azt a 2024-es árvíz is megmutatta. Timár Gábor kifejtette: a dunai hajózást és a Paksi Atomerőmű hűtési rendszerét is egy korábbi, másfajta vízjáráshoz alakították ki. A jövőben az eddig megszokottnál gyakoribb és tartósabb kisvizekkel kell számolni, ezért Paks esetében hosszabb távon indokolt lenne hűtést kevésbé függővé tenni a Duna pillanatnyi vízhozamától.

A geofizikus szerint az Alföldön is szemléletváltásra van szükség. A 19–20. századi vízgazdálkodás célja az árvizek és belvizek gyors elvezetése volt, a melegebbé és szárazabbá váló éghajlaton azonban ez a rendszer éppen azt a vizet vezeti el, amelyre később szükség lenne. A tartós kiszáradás már a légkört is megváltoztatja: a száraz, felmelegedett levegőben a csapadék egy része elpárolog, mielőtt elérné a felszínt. A felszínközeli nedvesség hiánya pedig a zivatarok fennmaradását is nehezíti. 2022-ben még nagyjából a Duna térségében gyengültek el az Alföld felé tartó zivatarok, idén azonban már a Dunántúl középső részén is előfordult, hogy feloszlottak – magyarázta a szakember.

Timár Gábor tévesnek nevezte azt a magyarázatot, amely a csapadékhiányt a jégkármérséklő rendszer működésének tulajdonítja. A szakember szerint sokkal alapvetőbb folyamatról van szó: a kiszáradt táj egyre kevésbé képes vizet visszajuttatni a légkörbe. Timár Gábor úgy vélte, a megoldás ezért nem merülhet ki abban, hogy az aszály idején megpróbálják öntözővízzel pótolni a hiányt. A tájat kell ismét nedvesebbé tenni. Ha a növények gyökérzónájában rendelkezésre áll a víz, párologtatni tudnak, ezzel hűtik és nedvesítik a felszín közeli levegőt. Ezen keresztül meg lehet kísérelni annak a természetes körforgásnak a helyreállítását is, amely kedvezőbb feltételeket teremt a csapadék számára.

A szakértő kiemelte: a megoldást nem az aszály idején alkalmazott öntözés kiterjesztése vagy néhány hatalmas felszíni tározó jelenti, mivel a szükséges vízmennyiség meghaladja ezek kapacitását. A vizet magában a tájban, leginkább a talajvízbe juttatva kell tárolni. A cél tehát az lenne, hogy akkor fogjuk meg a vizet, amikor rendelkezésre áll – hangsúlyozta Timár Gábor.

A szakember szerint a Tiszán érkező nagyobb vízhozamok egy részét ki kellene vezetni a tájba, a meglévő csatornahálózatot pedig nemcsak a belvíz elvezetésére, hanem ellenkező irányban, vízpótlásra is lehetne használni. Az alacsonyan fekvő területeken a vizet hagyni kellene beszivárogni a talajba, ahol hónapokkal később is segíthetné a növényzet vízellátását.

Ez azonban nem jelentheti azt, hogy mindenütt ugyanazt kell csinálni. A szakember egy sokkal kifinomultabb, a helyi adottságokra épülő vízgazdálkodást sürget. Meg kell ismerni, hol érdemes vizet kivezetni, milyen talajokon tud az valóban beszivárogni, hol emeli kedvezően a talajvíz szintjét, és hol okozhatna például szikesedést. Más megoldásra lehet szükség egyik és másik tájegységen, sőt akár egymáshoz közeli területeken is – magyarázta.

A professzor szerint a folyók mentén is többféle helyi beavatkozásra van szükség: a Tiszán egyes helyeken szélesebb teret lehetne adni az árvíznek, a töltéseket távolabb vinni a folyóktól, hosszabb távon pedig akár a korábbi kanyarulatok egy részének helyreállítása is segíthetne lassítani a víz lefolyását és a meder bevágódását. Máshol pedig kisebb műtárgyak, zsilipek és vízkivezetések alkalmazása indokolt. “Nem egyetlen nagy beruházás oldaná meg tehát a problémát, hanem sok, egymáshoz kapcsolódó helyi beavatkozás” – hangsúlyozta a szakember, aki a technikai megoldások mellett a szabályok átírását is sürgette.

Javaslata szerint a mezőgazdasági támogatási rendszert hozzá kellene igazítani ahhoz, hogy a gyenge termőképességű területeken gazdaságilag is megérje vizet visszatartani, amely akár új művelési kategóriaként is megjelenhetne. A változáshoz emellett szükség lenne egy olyan erős tudományos háttérintézményre, amely összegyűjti a különböző vízvisszatartási kísérletek tapasztalatait, modellezi az eredményeket, és segít eldönteni, hogy a következő évben hol és hogyan érdemes beavatkozni.

Timár Gábor zárásként elmondta: a feladat léptéke a 19. századi nagy folyószabályozásokéhoz mérhető, ám most a korábbi vízelvezetéssel ellentétben a víz megtartását kell elsajátítani.

Tovább olvasom