Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

Villanyszámlát lenullázó napelemes pályázat indul

Létrehozva:

|

Kevesebb, mint 2 hónap és a napelemes pályázat ismét beadható.

Hosszú várakozást követően régiótól függően tavaly decemberben, illetve idén januárban indult el az a napelemes és fűtéskorszerűsítési pályázat, amelyben 100 százalékos támogatást biztosítanak az alacsonyabb jövedelmű háztartások számára. Az első ütem év elején ért véget. A program szabályzatát az indulás óta többször is módosították, így a második fordulóra bővült a potenciális résztvevők köre. Ettől függetlenül, a rezsiszabályok átírása miatt eleve minden korábbinál többen akarnak napelemet telepíteni, hogy ezzel csökkentsék energiafogyasztásukat.

Feltételezhető tehát, hogy a második, egyben utolsó szakaszba is sokan terveznek bekapcsolódni, ezért érdemes levonni az első ütem tanulságait. Az újabb forduló a Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyei térségben, illetve a Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megyei csoportban november 28-án, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben, valamint Budapest és Pest megyében december 5-én nyílik meg.

Advertisement

Ami egészen biztos: a program iránt óriási az érdeklődés, az első ütemben több mint 43 ezer támogatási igényt nyújtottak be. Ez két jelentős következménnyel is járt. Először is: a döntéshozatal a sok beérkező pályázat hatására nagyon lassú, a nyerteseket csak nyár végén kezdték el értesíteni az eredményekről. Ez az elszálló rezsiárak, valamint a dráguló beruházások miatt sokakat kellemetlenül érinthet, fontos lenne, hogy a háztartások minél előbb belevághassanak a rendszerek kiépítésébe. Másodsorban: a leterheltség nemcsak a döntéshozatalban, hanem a piacon is elakadásokhoz vezetett.

A hazai cégek gőzerővel dolgoznak, hogy minden ügyfél igényeit kielégítsék, de elképesztő érdeklődési hullámmal kell megküzdeniük. Ezt a pályázati résztvevők mellett azok is fokozzák, akik az új rezsiszabályok miatt, akár önerőből is belevágnának a napelem-telepítésbe. A globális ellátási problémák, a drága alapanyagok tovább bonyolítják a helyzetet. Ha valamit megtanulhattunk az első ütemből, az az, hogy a résztvevőknek nagyon türelmesnek kell lenniük. Nem árt felkészülni arra, hogy a pályázást követően hosszú hónapok is eltelhetnek, mire megkezdődhet maga a beruházás.

Advertisement

Zöld Energia

Napelemesek figyelem: adatküldésre kéri a lakosságot a minisztérium

A háztartási méretű naperőművek száma ugrásszerűen nőtt, mégis hiányoznak a pontos termelési adatok.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Tömeges elterjedésük ellenére jelenleg még sehol nem állnak rendelkezésre teljes körű adatok a háztartási méretű kiserőművek termeléséről. Az áramhálózat zavartalan működtetése, az ellátásbiztonság garantálása érdekében pontos információkkal kell rendelkezni a kisebb rendszerekkel előállított zöldenergia mennyiségéről is – tudatta az alternativenergia.hu. Idén tavasszal meghaladta a 300 ezer darabot a háztartási méretű naperőművek száma Magyarországon. Beépített teljesítményük a mintegy 8000 megawatt összes hazai napelemes kapacitás több mint harmadát teszi ki, együttesen nagyobb, mint bármelyik hagyományos nagyerőmű teljesítménye. A gyors térnyerés ellenére ma még senki nem rendelkezik megbízható adattal a naperőműves háztartások teljes termeléséről és fogyasztásáról. Még az okos mérőórák is csak a termelés és a fogyasztás különbségét képesek megmutatni, amiből nem derül ki, hogy a napelemes felhasználó azért táplál-e fel a hálózatra, mert éppen kevesebb áramot használ, vagy azért, mert pillanatnyilag többet állít elő – részletezte a minisztérium. A villamosenergia-rendszerben az üzembiztonság megtartása érdekében minden időpillanatban biztosítani kell az elfogyasztott és a megtermelt áram egyensúlyát. Míg egy hagyományos erőmű teljesítménye pontosan ismert, tervezhető és szabályozható, addig az időjárásfüggő megújulók esetében nagymértékű a kiszámíthatatlanság.

A mindenkori kereslet és kínálat kiegyensúlyozása költséges és összetett feladat. Ha pontatlan az előzetes becslés, az többletkiadást jelent a villamosenergia-rendszer számára. Az egyensúly fenntartásához, az ellátásbiztonság megőrzéséhez, a rendszerszintű költségek csökkentéséhez tényleges termelési adatokra van szükség – magyarázta a közlemény. Az Energiaügyi Minisztérium e megfontolások miatt számít a lakossági naperőmű tulajdonosok együttműködésére a termelési adatok szolgáltatásában. Az adatszolgáltatás bevezetése a meglévő rendszerek tulajdonosai számára semmiféle fejlesztési kötelezettséggel vagy többletkiadással nem jár. Az inverterek egyértelmű beazonosíthatósága érdekében a https://feak.hu/hmkeinverteradatszolgaltatas/ oldalon mindössze néhány adatot szükséges megadni, ilyen például a minden áramszámlán megtalálható felhasználási hely azonosító (ún. POD szám) vagy az inverter gyártója, típusa, gyári száma (ezek a készülékről leolvashatók). A termelési adatok szolgáltatása azon inverterek esetében teljesíthető, amelyek jelenlegi állapotukban képesek adatkapcsolatra, és amelyeknél ehhez minden további technikai feltétel is adott. Ennek megítélése nem a tulajdonosok feladata, akiknek az azonosítók megadásán túl semmilyen egyéb kötelezettségük nincs. A 2025. július 1. után üzembe helyezendő háztartási kiserőművek azonosításáról már az elosztók gondoskodnak majd. A termelési adatok átadhatósága érdekében innentől kizárólag adatkapcsolattal rendelkező inverter telepíthető, kivéve, ha igazolható, hogy az internet-lefedettség hiányzik vagy minősége nem megfelelő – hívta fel a figyelmet az EM.

Emlékeztettek: Magyarország komoly sikereket ért el a zöldenergia előállításában. A napenergia 25 százalékos tavalyi aránya az áramtermelésben a világon a legmagasabbnak számít. A háztartási méretű naperőművek kiegyensúlyozott rendszerbe illesztése minden magyar közös ügye és alapvető érdeke. A lendületesen növekvő kapacitások hatékonyabb hasznosítása, a biztonságos és megfizethető ellátás fenntartása érdekében kérik minden érintett együttműködését – hangsúlyozta az EM.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák