

Zöld Közlekedés
Vitézy: zöldebb lesz a közösségi közlekedés Miskolcon is
Tíz új, hazai gyártmányú járművet pénteken adták át a társaság telephelyén.
Az eseményen Vitézy Dávid, a technológiai és ipari tárca közlekedésért felelős államtitkára az átadáson hangsúlyozta, hogy a környezetkímélő, elektromos meghajtású, fenntartható, komfortos buszok forgalomba állítása Budapesten és a vidék számos városában megkezdődött, a Zöld Busz Program keretében pedig az önkormányzatokkal közösen folytatódik. A most üzembe helyezett tíz elektromos autóbusznak köszönhetően évente 658 tonnával csökken a szennyezőanyagok kibocsátása Miskolcon, és az éves üzemanyag-megtakarítás is sokmillió forintot jelent. Vitézy Dávid elmondta azt is: a programban országszerte 127 ilyen autóbusz állt forgalomba eddig, erre 18,3 milliárd forintot biztosított a kormány pályázat keretében. Óriási jelentősége van annak, hogy a régi dízelmeghajtású buszokat ilyenekre cseréljék ki – fűzte hozzá. Kijelentette: a tömegközlekedés egyszerre lesz zöldebb, olcsóbb, és kényelmesebb az utasoknak.
Veres Pál (Velünk a város) polgármester arról beszélt: jelentős lépést tesz a város abba az irányba, hogy a település élhetőbb, jobb környezetű legyen mindenkinek. Ehhez hozzátartozik a levegő tisztasága, a légszennyeződés mérséklése, a korábban elindított zöld program – mondta. Közölte: a villamoshálózat fejlesztése, a járműpark cseréje befejeződött, vásároltak hetvenöt gázüzemű buszt, és most folytatódik a korszerűtlen, környezetszennyező, dízelüzemű autóbuszok cseréje. A most forgalomba álló környezetkímélő elektromos buszok 2,1 milliárd forintba kerültek, erre az összegre pályáztak. A kormányzat 1,5 milliárd, az önkormányzat pedig 600 millió forintot biztosított a beruházásra a Zöld Busz Program keretében. Szeretnék bővíteni ezt a járműparkot, csuklós buszokkal is – mondta a polgármester. A környezetkímélő, kényelmes, biztonságos és intelligens autóbuszokon 35 ülés található, és a kerekesszékeseknek is van hely.
Fotó: MTI/Vajda János

Zöld Közlekedés
Hatalmas akkumulátorgyár létesítését tervezi a Porsche
A Porsche, a Volkswagen konszern sportkocsikat gyártó leányvállalata jelentősen növelné kapacitását az elektromos autókban használatos akkumulátorok gyártásában.

A Porsche évi 10-20 gigawattóra áramtároló kapacitással rendelkező akkumulátorcellák előállítására alkalmas üzemberuházást tervez a következő években – jelentette be Lutz Meschke, a Porsche pénzügyi igazgatója szerdán a stuttgarti vállalat féléves eredménybeszámolója alkalmából tartott telefonos konferenciabeszélgetésen. A Porsche befektetőket is toboroz beruházási terve megvalósításához. “Egy 20 gigawattórás akkumulátorcella-üzem 2-3 milliárd eurós beruházást igényel” – mondta Meschke, hozzátéve, hogy a cég számára ez túl nagy pénzügyi terhet jelentene, ezért külső befektetőket is be kíván vonni.
A Porsche májusban teljes egészében átvette a korábban a Customcells vállalattal üzemeltetett Cellforce akkumulátorcellás közös vállalatot. A közös vállalat eredetileg 100 megawattóra kapacitást tervezett létesíteni egy Reutlingen és Kirchentellinsfurt közös ipari területén fekvő üzemben. A Porsche a nagyteljesítményű cellákkal kapcsolatos terveit a Volkswagen konszern akkumulátoros leányvállalatával, a Powerco-val együttműködésben valósítaná meg. A Cellforce és a Powerco együttműködése szinergikus előnyöket kínál – mutatott rá Meschke. Egyrészt a Powerco úgynevezett “egységcellát” tervez a konszern tömegmárkái számára kialakítani, másrészt a Volkswagen konszernnek részesedése van a svéd Northvolt akkumulátorgyártó vállalatban is, amellyel együtt nagyteljesítményű cellákat akarnak gyártani Észak-Svédországban. A Porsche akkumulátorcellákat gyártó üzemének a helyszínéről még nem született döntés – mondta Meschke. Megfogalmazása szerint ehhez “szépségversenyt” rendeznek majd európai országok, valamint az Egyesült Államok és Kanada bevonásával.