

Zöldinfó
2 év alatt megtérülhet a napelemes rendszerünk?
A jelenlegi energiárak kellett nem elképzelhetetlen, hogy két év alatt is megtérülhet a napelemes beruházás állítja egy hazai napelem telpítőcég.
Lendületet kapott a napelemes rendszerek iránti kereslet Magyarországon a rezsicsökkentés módosításának hatására – állapította meg az Optimum Solar Home System Kft. A forgalmazó cég eljuttatta az MTI-hez féléves értékelését, amelyben megállapítja: még a magasabb euróárfolyam következtében tapasztalható árnövekedés és a meghosszabbodó várakozási idő mellett is érdemes belevágni a napelemes beruházásba, amelynek megtérülése támogatások nélkül is kedvező.
Közleményében a cég emlékeztet arra, hogy Magyarországon a napenergia-hasznosítás lakossági szegmense eddig is kiemelkedően teljesített az elmúlt években: míg 10 évvel ezelőtt a beépített lakossági kapacitás (hmke – háztartási méretű kiserőmű) 8 megawatt volt, addig 2021 utolsó negyedévében már elérte a 689 megawattot. Már az Otthonfelújítási támogatás is jelentős mértékben járult hozzá a napelemek terjedéséhez, a kormány múlt heti bejelentése azonban újabb erős ösztönző – jegyezték meg.
Azóta a cég az előző év ugyanezen időszakához képest húszszoros érdeklődést tapasztal. A tájékoztatás szerint jelenleg 1,5 millió háztartás lehet érintett napelemes beruházásban, míg tavaly egész évben 75 ezer napelemes rendszer került a családi házak tetejére. A közleményben rámutatnak: a napelemekkel kapcsolatos egyik fő motiváló erő a költségcsökkentés. Akinek az áramfogyasztása meghaladja a havi 210 kilowattórát, annak önerőből is megéri a befektetés, amely a jelenlegi energiaárak mellett már két év alatt is visszahozhatja az árát – állítja a cég. Hozzáfűzi: a megtérülési idő nemrég még elérhette a 10 évet.
A cég tapasztalatai szerint a vásárlók egyre inkább a saját szükségletüknél akár négyszer nagyobb, 10 kilowatt körüli rendszereket vásárolnak. Ez arra utal, hogy a családok a későbbiekben elektromos fűtésre átállást (például hőszivattyú), egyre többen pedig elektromosautó-vásárlást is terveznek.

Zöldinfó
Muzsikál az erdő – Május közepén Kecskeméten és térségében várják a közönséget
Május 17-én a kecskeméti Nyíri erdőben, május 18-án pedig Lakitelek-Tőserdőn folytatódik a programsorozat.

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)
A Muzsikál az Erdő Alapítvány tájékoztatása szerint május 17-én, szombaton a Nyíri erdőben, a Vackor Vár Erdei Iskola területén a gyermekeket kézművesfoglalkozások, akvarellfestés, a Kecskeméti Vadaskert interaktív állatbemutatója, a Leskowsky Hangszergyűjtemény bemutatója, kencekészítés, valamint a Görbetükör Színház előadása várja.
Az érdeklődők megnézhetik az 1848-49-es múzeum és a Muzsikál az erdő 2024-es fotó- és gyerekrajz pályázatára érkezett alkotásokból, képekből válogatott kiállítást. A millenniumi hársfakör és a szilfakör ezen a napon erdei rendezvényterekké alakul át. Itt lesznek a Kecskeméti Szimfonikusok és a Bohém Jazz Quartet, de bemutatkozhatnak a kecskeméti Kodály Iskola növendékei és a Mátyás Király Citerazenekar tagjai is. Az erdei élménysétát Madácsi Sándor erdészetvezető és Szabó Lajos erdőmérnök vezeti, a téma a fenntartható erdőgazdálkodás és az erdő szerepe a fenntarthatóságra nevelésben lesz.
Másnap, május 18-án, vasárnap a programok Lakitelek-Tőserdőn folytatódnak. A legkisebbeket játszóházzal és kézműves programokkal várják, de lesz Vitéz László bábelőadás, TőserdőLelke és erdőismereti élményséta is. Kiállítás keretében ismerhetik meg a látogatók a 950 éves Tiszaalpárt, és Rokonlelkek címmel a Kapocs Kistérségi Kulturális Egyesület kézműveseit. Zenei programként bemutatkoznak a Lakiteleki Eötvös Loránd Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tehetséges növendékei és tanárai, énekel az Aurin Leánykar Durányik László vezetésével, de fellép a Three Roses Trió és Hot Jazz Band is.
A Muzsikál az erdő 2024-es gyermekrajz pályázatának eredményei is kiderülnek, hiszen a legjobb alkotásokból készült kiállítás egész nap megnézhető. Mint írják, a Muzsikál az erdő a Hírös Városban rendezvény összefogás, együttműködés eredményeként jöhet létre, ezt jelképezi az erdei koncerthelyszíneken felállított Összetartás dombormű, Józsa Judit kerámiaszobrász alkotása. Létrehozásának 22. évfordulóját ünnepli idén a Muzsikál az erdő rendezvénysorozat. Fennállása alatt a fő célja nem változott: az erdő és a zene, a művészet erejével a környezettudatos, fenntartható életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Megnyílt a Fertő tó északi kikötője
-
Zöldinfó5 nap telt el a létrehozás óta
Feleannyi idő alatt kelnek el a fővárosi panelek
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Állatokról szóló választható tantárgy bevezetését tervezik Romániában
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás óta
Az amerikai vámok negatívan hatnak a német járműipar üzleti hangulatára
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
A költési időszakban végzett települési fa- és bokroskivágások különösen károsak