Kapcsolatfelvétel

Zöld Közlekedés

5 év alatt a felére esett a Teslák ára

A Tesla árcsökkentései miatt árháború kezdődhet az elektromos autók piacán.

Létrehozva:

|

Öt év alatt a felére csökkentette elektromos autói árát a Tesla, az új generációs platformjának érkezésével pedig még olcsóbbá válhatnak a járművei – számol be az Electrek. Noha a gyártó modelljei meglehetősen költségesek, az utóbbi időkben már nemcsak a luxusra vágyó ügyfeleket kezdték el csábítani. Egyre többen döntenek úgy, hogy megéri megbízható, jól teljesítő elektromos autót vásárolni.

Persze a Tesla továbbra is prémium márkának számít, olyan riválisai vannak, mint amilyen a BMW, a Mercedes-Benz, az Audi vagy a Lexus. Az ugyanakkor tény, hogy a vállalat járműveinek ára elképesztő csökkenést tapasztalt az utóbbi években – igaz, az elmúlt két évben a belépő modelleknél komoly volt a drágulás.

Januárban a Tesla teljes e-autó-kínálatában jelentős árcsökkentést jelentett be. Elképzelhető, hogy új árháború fog kirobbanni az elektromos járművek piacán, a cég pedig igen kedvező helyzetben van, hiszen a bruttó árrést tekintve piacvezetőnek számít. A gyártónak 2017 óta sikerült felére csökkentenie átlagos eladási árát, miközben működési árrését a negatív 15 százalékról több mint 15 százalékra növelte. Noha az árak 2022-ben enyhén emelkedtek, 2023-ra csökkenés várható.

Advertisement

A Tesla rövidesen új autóplatformot fog bemutatni, a szakértők pedig arra számítanak, hogy a bevezetéssel a következő öt évben akár meg is feleződhet a modellek költsége. Eddig a gyártó két platformot vezetett be: az elsőt a Model S és Model X, a másodikat a Model 3 és Model Y használja. A harmadik generációs platformot március 1-én jelenthetik be, erről egyelőre nem sokat tudni, de feltételezhető, hogy olcsóbb, könnyebben gyártható megoldást kínál majd.

Elon Musk cégének céljai között szerepel, hogy évi 20 millió autót készítsenek el – jelenleg a kapacitás évi 2 millió egységre elegendő. A vállalat ennek érdekében jobban bevonódna az akkumulátor ellátási láncba, és új üzemeket is létrehozna. A következő generációs platform és a stabilabb ellátási lánc miatt megnőhet a Tesla mozgástere a járművek gyártása terén.

Advertisement

Zöld Közlekedés

EU célok a tisztább közlekedés felé – energiahatékonysági fejlesztések

A Modernizációs Alap legújabb kifizetésében Magyarország is komoly forráshoz jut.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Az Európai Bizottság bejelentette , hogy az Európai Beruházási Bankkal közösen 3,66 milliárd eurót folyósított a Modernizációs Alapból 34 energiával kapcsolatos projekt támogatására kilenc uniós tagállamban, köztük Magyarországon – írja az alternativenergia.hu. A brüsszeli közlemény szerint a finanszírozás forrását az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerből (EU ETS) származó bevételek jelentik. A csütörtökön bejelentett beruházásokra fordított pénz a Modernizációs Alapból valaha folyósított legmagasabb összeg, ezzel a 2021 januárja óta kifizetett teljes finanszírozás jelenleg 19,1 milliárd eurót tesz ki – írták. A csütörtöki kifizetés kedvezményezettje Horvátország (170 millió euró), Csehország (1,05 milliárd euró), Görögország (113,6 millió euró), Magyarország (181,3 millió euró), Lettország (40 millió euró), Litvánia (37 millió euró), Lengyelország (1,33 milliárd euró), Románia (712,3 millió euró) és Szlovénia (19,7 millió euró). Most első alkalommal részesül ilyen támogatásban Görögország, amely 2024 januárjában vált a Modernizációs Alap kedvezményezettjévé – tájékoztattak. A támogatásban részesült 34 projekt a megújuló villamosenergia-termelésre, a megújuló energiaforrások használatára és bevezetésére, az energiahálózatok korszerűsítésére és az energiahatékonyságra összpontosít. A támogatott projektek közé tartozik a középületek energiahatékonyságának javítása Magyarországon.

Tovább olvasom

Ezeket olvassák