Design
Hazai sztárok az erdő védelmében fotózkodtak
Veled újul meg az erdő! Ez a gondolat áll a középpontjában annak a fotósorozatnak, amelyhez a Tetra Pak felkérésére olyan közkedvelt művésznők álltak modellt, mint Gubás Gabi, Palya Bea, Csemer Boglárka (Boggie), Somorjai Enikő, Szalóki Ági vagy Ördög Nóra.
Nánási Pál, az ember és erdő harmonikus kapcsolatát bemutató fotóival a világ vezető csomagolóanyag gyártó vállalata azoknak a hétköznapi fogyasztói döntéseknek a fontosságára kívánja felhívni a figyelmet, amelyek hatással vannak környezetünkre és elősegítik annak védelmét. Az FSC® (Forest Stewardship Council®) környezetvédelmi tanúsítás emblémájával ellátott termékek választásával ugyanis már önmagában hozzájárulunk az erdők és élővilágunk megóvásához. A sorozat az ELLE magazin júniusi számában jelent meg.
Az erdők fontosságával alapvetően mindannyian tisztában vagyunk, azonban mindennapi döntéseinket ritkábban befolyásolják természetvédelmi szempontok. Pedig mi, emberek is részei vagyunk a természetnek, az erdők pedig az alapvető oxigén mellett energiát, alapanyagot, munkát, megélhetést, élelmet, gyógyszert biztosítanak számunkra. A Tetra Pak kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a karton dobozainak nagy részét adó papírhoz felelősen kezelt erdészetből származó alapanyagot használjon, ezért immár 8 éve működik együtt az FSC-vel. A felelős erdőgazdálkodás és az ezt jelölő tanúsítás ismertségének növelése érdekében kért fel a vállalat hazai, környezettudatos sztárokat arra, hogy álljanak modellt az egyedülálló fotósorozatban, felhívva a figyelmet a globális erdőproblémákra, a környezettudatos magatartás és fogyasztói döntés fontosságára.
A Nánási Pál által készített különleges felvételeket Csemer Boglárka (Boggie) énekesnőről, Gubás Gabi színművésznőről, Ördög Nóra műsorvezetőről, Palya Bea énekesnőről, Somorjai Enikő balettművészről és Szalóki Ági énekesnőről az ELLE magazin júniusi lapszámában, három művésznő fotóját pedig a www.megujulocsomagolas.hu/veledujulmegazerdo weboldalon is láthatjuk.
„Fontosnak tartjuk, hogy tudatosítsuk a fogyasztói döntések környezetvédelmi hatásait. Kutatásunk szerint a lakosság 71%-a előnyben részesítené azt a csomagolóanyag típust, amelyről biztosan tudja, hogy környezetbarát. Sokan nem tudják azonban, hogy ahhoz, hogy óvjuk a növény- és állatvilágot, nem mindig kell kompromisszumokat kötnünk, elég egy kis odafigyelés.
Ha tudatosan keressük az FSC védjegyet viselő fa és papírtermékeket, mi is támogatjuk a felelős erdőgazdálkodást. Ráadásul a logóval ellátott kartondobozok egyáltalán nem kerülnek többe” – mondta Posztós Zsuzsanna, a Tetra Pak Hungária Zrt. marketingvezetője. A magazin erdő és ember kapcsolatát bemutató fotóin a hírességek csodás természeti környezetben, virágok és fák ölelésében jelennek meg, teljes harmóniában a természettel.
Design
Egységben a bolygónkért: az Eurovision Song Contest a környezettudatos hidratálás mellé áll
A világ egyik legnagyobb zenei eseménye új szintre emeli a tömegrendezvények szerepét a fenntarthatóság és az egészségtudatosság tekintetében. A waterdrop partnerségével, a verseny dizájnjával kiadott, hőtartó és kényelmesen hordozható kulacsokkal az egyszer használatos műanyag palackok kiváltására ösztönöznek.
A kezdeményezés célja, hogy a fenntartható döntéseket a fesztiválélmény természetes részévé tegye. A program a helyszíni közönség mellett globális szinten is hat: az Eurovision Song Contest közvetítéseit mintegy 160 millió néző követi világszerte televízión és online felületeken keresztül. A bécsi rendezvény során három élő show és a főpróbák több mint 60,000 látogatót érintenek. Emellett a városban zajló kísérő koncertek és tematikus események akár 100-200,000 látogatót is vonzanak a teljes rendezvénysorozat ideje alatt. Ez a nagyságrend egyedülálló lehetőséget teremt arra, hogy a fenntartható hidratálás üzenete széles közönséghez jusson el. A waterdrop Eurovision Song Contest Vienna 2026 Kulacs kiváló hőtartó képességű, kényelmes füllel ellátott rozsdamentes acélkulacs kézenfekvő és stílusos alternatíva az egyszer használatos PET-palackok helyett. Ez a döntés jelentősen csökkenti a keletkező műanyag hulladék mennyiségét, miközben hozzájárul a tudatosabb, egészségesebb folyadékbevitelhez is.
Az Eurovision Song Contest jó gyakorlatként mutatja be, hogy a környezettudatosság nem lemondást jelent, hanem a modern, felelős életmód része, amely egyre inkább meghatározó trend a nemzetközi rendezvényeken is.
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaDrámai fordulat: már a cukrot és a krumplit sem tudjuk megtermelni
-
Zöldinfó2 nap telt el a létrehozás ótaHóvihar és káosz: áram nélkül maradt régiók, késik a mezőgazdasági szezon
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás ótaHárom hónap után fordulat: helyreállt az olajszállítás a Barátság vezetéken
-
Zöldinfó7 nap telt el a létrehozás óta515 ezer ügyfél már lépett, még nem késő nyilatkozni a rezsicsökkentésről
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaKoncertek, autók és lampionos felvonulás: programkavalkád Esztergomban




A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés