Zöld Energia
Szélenergiából termelt árammal működik a Microsoft szerverközpontja
Az Amszterdamtól északra lévő middenmeeri centrum a jövőben 100 százalékban zöldenergia segítségével üzemel.
A Microsoft szerződést kötött a Vattenfall céggel, amelynek lényege, hogy a szerverközpont ezentúl a Wieringermeerben lévő onshore szélerőműparkból kap majd áramot a következő 10 évben. A Vattenfall adatai alapján ez a legnagyobb ilyen jellegű szerződés, amelyet a vállalat a Microsofttal kötött. Jelentősen megkönnyítette a megállapodás megkötését, hogy a wieringermeeri szélerőműpark és a Middenmeer egymás szomszédságában van, így lehetőség van közvetlen áramellátásra.
Wieringermeerben – a projekt jövőre kezdődő első szakaszában – a Vattenfall 50 új, nagy teljesítményű berendezést fog felépíteni. A 50 berendezés teljes teljesítménye 180 megawatt lesz és várhatóan 2019-től kezdődhet el az áramtermelés. A Microsoft szerverközpontja már 2015 óta működik, s az európai, a közel-keleti és az afrikai ügyfeleknek kínál felhőkörnyezeti szolgáltatásokat. Brian Janous, a Microsoft energiaügyekért felelős ügyvezetője kijelentette, hogy elkötelezték magukat amellett, hogy a jövőben több megújuló energiát használnak majd a számítógépcentrumaikban és ezáltal elősegítik ebben a szegmensben az új létesítmények építését. Azzal, hogy helyi projektekre összpontosítanak, hozzájárulhatnak a regionális gazdaság fejlődéséhez és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez. Ráadásul egy lépéssel közelebb kerülhetnek ahhoz a globális kötelezettségvállalásukhoz, hogy növelni tudják a Microsoft Cloud kapcsán a zöldenergia arányát. A Microsoft egyébként együttműködik a General Electric szakembereivel az írországi Tullahennelben (Kerry megye) létrehozandó szélerőműpark kapcsán. Ott szintén megújuló forrásból származó árammal biztosítanák a helyi felhőkörnyezeti szolgáltatások működését.
forrás: alternativenergia.hu
Zöld Energia
Megújuló kapacitásrekord: 9 gigawatt fölött a hazai zöldáram-termelők teljesítménye
A tárolói kapacitás bővítése lehet a következő évtized legnagyobb energetikai kihívása.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot – írja az alternativenergia.hu. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva – jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM). A minisztérium felidézte, hogy a tavaly januárban indult, egy teljes éves át elérhető program a napelemes rendszer és energiatároló beszerzési és felszerelési költségeinek kétharmadát vállalta át a nyertes háztartásoktól. A népszerű pályázat összesen tehát 130 milliárd forint értékben teszi lehetővé korszerű és energiahatékony beruházások megvalósítását.
A Napenergia Plusz Program hozzájárult ahhoz, hogy idén tavasszal túlnőtte a 300 ezret a Magyarországon működő háztartási naperőművek száma. A már befejezett fejlesztésekben 88 megawatt teljesítményű napelemet telepítettek a családok 141 megawattóra kapacitású tárolókkal, összegezte a bejegyzés. Magyarországon 2025 őszére 9 gigawattnál több megújuló áramtermelőt kapcsoltak rendszerbe. A zöldenergia még hatékonyabb hasznosításához meg kell erősíteni a tárolói képességeket, ez lesz a következő évtized legfontosabb kihívása az energetikában – emelte ki a minisztérium.
A kormány eddig összesen 180 milliárd forinttal segítette a családok és vállalkozások fejlesztéseit. Hamarosan érkezik a folytatás: a Jedlik Ányos Energetikai Program januárban élesedő felhívása 50 milliárd forintot kínál ipari energiatárolók létesítéséhez – jelezte bejegyzésében az EM.
-
Zöld Közlekedés5 nap telt el a létrehozás ótaElektromos autós áttörés: a Leapmotor a miniautóktól a C-SUV kategóriáig hódít
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaMagyarországon is bővült az autópiac: robbanásszerűen nőtt az elektromos és plug-in hibrid értékesítés
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás ótaVízvisszatartással és modern technológiával mentik a dél-alföldi szikes tavakat
-
Otthon1 hét telt el a létrehozás ótaEsküvői álmok okosan – így tervezzetek a nagy napra pénzügyileg is
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaÚjrahasznosítás felsőfokon: milliárdos támogatással erősítik a körforgásos átállást

A hozzászólás írásához bejelentkezés szükséges Bejelentkezés