Zöldinfó
Tovább drágulhat itthon az áram
Európa-szerte egyre mélyebb az energiaválság, tovább nő az áram ára, ennek hatásai pedig minden bizonnyal Magyarországot sem fogják elkerülni.
Tovább drágult a földgáz, új rekordot döntöttek az európai áramárak – számol be a Napi.hu. Az egyre mélyülő energiaválság kontinens-szerte recesszióval fenyeget, a problémát pedig tovább súlyosbítja, hogy a hőség és az aszály miatt a földrészen sok atomerőművet le kellett állítani. A rezsicsökkentés rendszerének részleges megszüntetése miatt az árak emelkedését már az energiaszámláknál is megérzi a lakosság. Az energiaválság nem teljesen új, hiszen már 2021-ben megkezdődött, Európában viszont az ukrajnai háború kitörése óta, illetve az uniós szankciók hatására tovább mélyült a krízis. Mindezt tetézi a mostani forró, száraz időszak. A következmények nem korlátozódnak az energiaszektorra, az elszálló árak gyakorlatilag minden területen megfigyelhetőek.
A European Energy Exchange AG-nél a 2023-as megawattóránkénti villamosenergia-árak 3,2 százalékkal, 475 euróra (mintegy 190 ezer forintra) emelkedtek Németországban. Ez a tavaly ilyenkor mért szintnek közel hatszorosa, csak az elmúlt két hónapban kétszeres volt a növekedés. Kérdéses, hogy a szűkös gázkészletek felhasználásával elegendő áramot tudnak-e majd előállítani télen. Franciaország alacsony nukleáris kapacitásának hatására az elkövetkező időszakban csökkenni fog az energiaexport lehetősége, a hőhullámok és a szárazság pedig rövid távon terheli meg az infrastruktúrát. Utóbbi probléma a paksi atomerőművet is érinti, a létesítménynél két blokkot is leállítottak karbantartás miatt.
Az emelkedő energiaárak Európa számos országában érzékeltetik hatásukat, sok helyen nőnek a számlák, de rengeteg egyéb területen is tetten érhető a drágulás. Az energia a földrészen mindenhol az infláció mozgatórugója, a fogyasztói árakban kétszámjegyű növekedést tapasztalni. Hazánkban a kilőtt energiaárak hirtelen szakadtak a lakosság nyakába, amikor a kormány júliusban bejelentette, hogy augusztustól részben elengedi a rezsicsökkentés rendszerét. Az intézkedés értelmében az átlagfogyasztási határ felett a háztartásoknak már nem jár a rezsicsökkentett ár. Az egyetemes szolgáltatásban a gáz- és áramárak esetében folyamatosan felülvizsgálják a lakossági piaci árat. Az elszálló európai energiaárak, valamint a hazai energiatermelés szűkös kapacitásai miatt előtérbe került áramimport, ez pedig a mostaninál is magasabb díjakhoz vezethet.
Az európai kormányok jelenleg is vizsgálják, hogy miként lehetne mérsékelni az energiaköltségek növekedésének következményeit. Franciaországban az állam azt tervezi, hogy teljesen államosítja a hőségben bajba került Electricite de France SA atomerőműves céget. A dán Energi Danmark közműszolgáltató elemzése alapján nincs jele annak, hogy a drágulás belátható időn belül véget érne. „A héten további áremelkedésre számítunk, hacsak nem érkezik néhány figyelemre méltó, elsősorban a gázzal kapcsolatos csökkenő jelzés” – írta a közműcég. Eközben a jövő hónapra szóló holland benchmark gáz határidős ügyleteknél még tovább nőttek az árak, miközben azok már a múlt héten is emelkedtek. Amszterdamban 3,9 százalékos napközbeni drágulást is jelentettek a szeptemberi gázszerződéseknél.
Beruházásokkal csökkentenék a rezsit
A drasztikusan emelkedő árak következtében Magyarországon egyre több háztartásban fontolgatják az olyan beruházásokat, amelyeknek köszönhetően mérsékelhetik a rezsit. Az energiahatékonyság növelésével, például a hőszigeteléssel rengeteg energia takarítható meg, de az áram helyi megtermelésével, így a napelemek telepítésével is sokat spórolhatunk. Ezek esetenként igen költséges projektek lehetnek, adottak azonban olyan programok, amelyek segíthetnek a beruházásban. A napelemek telepítését is támogató otthonfelújítási pályázat keretében például akár a költségek 50 százalékát is visszaszerezhetik a résztvevők, a napelemes és fűtéskorszerűsítési programban pedig 100 százalékos vissza nem térítendő támogatás jár az alacsony jövedelmű háztartásoknak. Előbbi pályázat előreláthatóan év végéig fut, utóbbi programba pedig legközelebb valószínűleg jövő tavasszal lehet bekapcsolódni.
Zöldinfó
Egyre több társasház élne a digitális fűtési költségmegosztás lehetőségével
A fejlesztések célja az igazságosabb elszámolás és a tudatosabb energiafelhasználás ösztönzése.
Még nem késő pályázni a 2,5 millió forintos állami energiatároló támogatásra! Kattintson ide! (x)
A keretösszeg megemelésével 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás jut a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelésére, a pályázat első körében az 5 milliárd forintos eredeti forrásmennyiséget teljes egészében lekötötték 612 távhővel ellátott társasház vagy lakásszövetkezet fejlesztésére – írta meg az alternativenergia.hu az Energiaügyi Minisztérium közleményét. A tárca közleményében hangsúlyozta: a keretemeléssel még több helyszínen valósulhatnak meg önerő nélkül az energiatakarékos fűtéshez szükséges beruházások. A radiátorra szerelt, távolról leolvasható költségmegosztók az épület teljes fűtési költségét a hőleadás alapján arányosan osztják szét a lakók között. Az új megoldás a korábbi, alapterület- vagy légköbméter-alapú felosztáshoz képest igazságosabb elszámolást tesz lehetővé. A támogatott fejlesztések tudatosabb energiafelhasználáshoz segíthetik a távfűtött otthonban élőket, akik a pontosabb adatok ismeretében csökkenthetik rezsiterheiket – ismertette az EM.
A kiírást tavaly novemberben az induló keretösszeget meghaladó igények miatt felfüggesztették. Addig több mint 900 társasház jelentkezett együttesen 7,6 milliárd forint támogatást kérve. A program 2026. február 26-án, 10 órakor nyílik újra, a lehetőség a megemelt keret kimerüléséig érhető el. A korábban jelentkezőknek csak akkor kell előző pályázatukat visszavonva, módosítva ismét benyújtaniuk, ha a beruházás paraméterei időközben megváltoztak. A bevont többletforrás alkalmat teremt újonnan csatlakozók bekapcsolódására is – jelezte a tárca.
A közlemény szerint Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős államtitkár elmondta: a lakóközösségek világos jelét adták, hogy szívesen élnek a korszerű technológiák biztosította lehetőségekkel. A megemelt keretösszeg jóvoltából még több társasházat segíthetünk hozzá kiadásaik méltányosabb megosztásához, csökkentéséhez – közölte. A kormány a januári rezsistop részeként 30 százalékos árkedvezménnyel mentesíti a távfűtött otthonokban élőket a nagy hidegben megemelkedett felhasználás többletköltségei alól. A távhőszektor zöldítését, hatékonyságának javítását pedig a Jedlik Ányos Energetikai Program közel 100 milliárd forintos ágazati felhívásaival ösztönözzük – fejtette ki az államtitkár.
-
Zöld Energia6 óra telt el a létrehozás ótaÁprilistól változik a matek: drágább lehet a lakossági energiatárolás
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaÁramszünet, dráguló áram, elektromos autó? Állami támogatással energiatároló!
-
Zöldinfó1 nap telt el a létrehozás ótaEgyre több társasház élne a digitális fűtési költségmegosztás lehetőségével
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaMagyar fejlesztésű, Európában is egyedülálló klímaélmény-program indul Budapesten
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta30%-os kedvezmény a lakossági gáz- és áramfogyasztásra
