Kapcsolatfelvétel

Zöld Energia

A napelemek lehetnek Donald Trump következő célpontjai?

Már az első hivatali napon bebizonyosodott, hogy az új elnök nem támogatja a megújuló energiát.

Létrehozva:

|

Donald Trump kormánya bejelentette, hogy mindenre kiterjedő módon támogatja az Egyesült Államok energiapolitikáját, ami a gyakorlatban a fosszilisok támogatását jelenti – írja a PV Magazine. Az új elnök hivatalba lépése óta számos, az olaj- és a földgáz kitermelését fellendítő, illetve a tiszta energiák ösztönzését korlátozó rendelkezést jelentett be, többek között az elektromos autók és a szélenergia is háttérbe szorulhat – utóbbiak telepítését például szövetségi vizeken tiltotta be. A jelek alapján rövidesen a napenergia is a szigorítások célpontjává válhat. A szektor adminisztrációtól függetlenül évtizedek óta egyre bővül, Trump első ciklusa alatt 128 százalékos volt a növekedés, a napenergia pedig ma már az Egyesült Államokban a hálózathoz hozzáadott új villamosenergia-termelés legdominánsabb forrása. Az Energia Információs Hivatal szerint a hálózathoz 2024 első három negyedévében hozzáadott új kapacitás több mint 64 százaléka napenergiához fűződött, ezt követte a földgáz. Immár 60 milliárd dolláros iparágról van szó, az előrejelzések alapján pedig 2025-ben a tiszta energiába történő befektetések először fogják meghaladni a fosszilis tüzelőanyagokét. Edurne Zoco, az S&P Global Commodity Insights munkatársa szerint a teljes zöldenergiás beruházások felét a napenergia teheti ki.

Annak ellenére, hogy a napenergia az energiamix központi eleme, és elvileg komoly felfutás vár rá, a második Trump-adminisztráció akadályozhatja a folyamatokat. Mint ismeretes, Trump második elnöksége első napján ismét kiléptette Amerika kilépését a párizsi megállapodásból, emellett a fosszilisokat támogató, illetve a zöld megoldásokat gátló rendeletet hozott. A döntések alapvető változásokat hozhatnak a befektetések területén, emellett nagy a bizonytalanság az ország eddigi legnagyobb éghajlat- és energiaügyi törvénycsomagja, 2022-es inflációcsökkentő törvény (IRA) körül. Az IRA eddig a napelemek terjedését is nagyban segítette, a technológia szempontjából pedig további kulcskérdés az új vámtarifák alkalmazása. Egyelőre nem világos, hogy Trump döntése értelmében milyen árukat és milyen mértékben fognak vámmal sújtani, amennyiben azonban napelem-alkatrészek is érintettek lesznek, az komoly drágulást hozhat a szektorban. Előny lehet ugyanakkor, ha vámok hatására felfut a hazai gyártási kapacitás.

Az iparágat érintő talán legkomolyabb kockázatot a beruházási adójóváírás (ITC) lehetséges hatályon kívül helyezése. Ezen szabály értelmében napenergia- és energiatárolási projektek mérettől függetlenül a telepített rendszer költségének 30 százalékáig adókedvezményt kapnak, hazai gyártású alkatrészek, illetve az alacsony jövedelmű vagy az energetikai átállás által gazdaságilag érintett közösségek esetén még bónusz is jár. A támogatás eddig hatalmas löketet adott, kérdés, hogy milyen jövő vár rá.
A sok bizonytalanság miatt már most tapasztalható némi megtorpanás az amerikai piacon.

Zöld Energia

Jelentős méretű napelempark állt üzembe a királyegyházi cementgyárnál

Mintegy 28,5 megawatt kapacitásra képes napelempark kezdte meg a működését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Spóroljon a villanyszámláján! Kérje ingyenes napelem kalkulációnkat itt! (x)

Az ID Energy Group által létesített erőművel a gyártáshoz szükséges villamos energia közel harmadát képesek fedezni – közölte a társaság az MTI-vel. A Pécs közelében fekvő Királyegyházán cementgyárat üzemeltető Holcim Magyarország Kft. közleményében felhívták a figyelmet: a napelempark egyedülálló Magyarországon, mert ez az első, amelyet villamosenergia-vásárlási megállapodás (PPA – power purchase agreement) keretében létesítettek és rendelkezik közcélú hálózati betáplálási joggal is.

Az előzetes felmérések szerint a gyár teljes működéséhez szükséges energiamennyiség mintegy 30 százalékát tudják majd kiváltani napenergiával, és további zöldenergia-projekteket is terveznek – olvasható a közleményben. A svájci székhelyű Holcim cégcsoport több mint 140 főt foglalkoztató magyarországi leányvállalata az MTI kérdésére közölte: a társaság célja, hogy a jelenlegi gazdasági és iparági változások közepette innovatív megoldásokat kínáljon a hazai hulladékproblémára és 2040-re elérje a karbonsemleges működést.

Ennek érdekében készülnek az építési és bontási hulladékok hasznosítására, a megújuló energiaforrások bővítésére, a bányák biodiverzitásának növelésére, valamint a szén-dioxid megkötését és tárolását szolgáló projektre is. A cementgyár 2011-es indulása óta 4,5 milliárd forintot költött környezetvédelmet beruházásokra.

A Holcim Magyarország az elérhető legmodernebb technológiával működteti egyetlen magyarországi cementgyárát Királyegyházán, de egy agyag- és mészkőbányát is működtet Bükkösdön. Mint írták, a vállalatot jelentős kihívások elé állítja a jelenlegi jogi és gazdasági környezet, amelyek miatt korlátozottak a lehetőségei, ezzel együtt 2025-ben is fontos célkitűzésük a helyi foglalkoztatás, a gazdaság erősítése, a hazai építőipar zöldátállásának elősegítése, az ehhez szükséges alacsony karbonlábnyomú cementeket biztosítása.

Tovább olvasom

Ezeket olvassák