

Zöldinfó
A regionális élelmiszertermelés környezetvédő és növeli a belföldi hozzáadott értéket
Emellett a helyben termesztés növeli a belföldi gazdaságban előállított hozzáadott értéket is – írja az osztrák VCÖ közlekedési környezetvédelmi szervezet honlapján kedden megjelent tanulmány. A “VCÖ – Mobilität mit Zukunft” környezetvédelmi szervezet kimutatása alapján a regionálisan megtermelt élelmiszereket átlagosan 150 kilométert, míg a más régiókban megtermelt élelmiszereket átlagosan 1700 kilométert utaztatják. A regionális termelés tehát kilencven százalékkal rövidebb szállítási igényt támaszt. A regionalitás mellett azonban a szezonalitást is figyelembe kell venni, hiszen például a spanyol paradicsom egy kilogrammjának előállítása csak a szállítás miatt kilogrammonként plusz 400 gramm szén-dioxid-kibocsátással jár, ami az ötszöröse a helyi, ausztriai termesztésnek. A szezonon kívül helyben melegházban termesztett paradicsom viszont tizennégyszer annyi károsanyag-kibocsátással jár, mint a bio-termesztés szezonban.
Az élelmiszertermelés teljes károsanyag-kibocsátásából a szállítás 13 százalékkal veszi ki a részét. A zöldség- és gyümölcstermelés és kereskedelem estében az arány ennél valószínűleg magasabb, hiszen Ausztriában 2021-ben 42 százalékkal több zöldséget és 52 százalékkal több gyümölcsöt fogyasztottak el, mint amennyit belföldön megtermeltek. A termelés-feldolgozás-fogyasztás-hulladékhasznosítás körforgásának regionális határok között lebonyolított arányának a növelésével jelentős mértékben le lehet csökkenteni a szállítási útvonalak hosszát, és az így megtett rövidebb út jelentős hányadát át is lehet helyezni a mobilitás “éghajlatbarátabb” formáira – írja a tanulmány. A regionalitás erősítése a gazdasági körforgás környezeti hatékonyságát javító gazdaságpolitika kiindulópontja. Ez egyrészt erősíti a régiókat, másrészt csökkenti a környezeti és közlekedési szennyezést – mondta Lina Mosshammer, a VCÖ szakértője keddi sajtóközleményében.
A regionálisan előállított termékek vásárlása erősíti a gazdaságot, és ezáltal munkahelyeket biztosít a régióban. Ez pedig a regionális termékkínálat bővüléséhez vezet. A VCÖ számításai szerint az élelmiszerimport 20 százalékos csökkentése 46 ezer új munkahelyet teremtene Ausztriában, és évente 4,6 milliárd euróval növelné a helyileg előállított hozzáadott értéket. Statisztikailag regionálisnak minősül az a gazdasági tevékenység, ami a feldolgozást és az értékesítést a nyersanyag származási helyétől légvonalban 75 kilométeres körzeten belül végzi el.

Zöldinfó
Viharpróba az MVM-nek: rekordsebességgel állították helyre az áramot
Közel 100 órányi megfeszített munkával minden régióban helyreállították az áramszolgáltatást az MVM szakemberei.

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A tájékoztatás szerint az országon hétfőn átvonuló zivatar számos helyen óránként 100 kilométert meghaladó orkánerejű szél, a hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék és helyenként jégeső miatt a villamos hálózatra dőlő fák, leszakadt ágak sok helyen vezetékszakadást idéztek elő, egyes helyeken oszloptörést okozott a vihar – tájékoztatott az alternativenergia.hu. Mint írták, csak a középfeszültségű hálózaton közel 150 helyen történt üzemzavar a vezetékre dőlő, vagy azt leszakító fák miatt, amely miatt egy időben 190 ezer háztartás maradt villamosenergia-ellátás nélkül az MVM szolgáltatási területein. A közlemény idézte Mátrai Károlyt, az MVM Csoport vezérigazgatóját, aki szerint a hétfői vihar minden eddiginél komolyabb próbatétel elé állította az MVM villamosenergiaelosztó-hálózati működését. A szolgáltató szakemberei közel 100 órán keresztül dolgoztak éjjel-nappal, hogy újra biztosítani tudják az áramszolgáltatást.
Miután a szerdai napon a középfeszültségű hálózaton minden üzemzavart elhárítottak az MVM hálózati kollégái, a több mint 3700 kisfeszültségű hiba lokalizálását és javítását kezdték meg. A negyedik napja éjszakákon is áthúzódó munkájuk eredményeként minden hibát kijavítottak. “A helyreállításban az iparági együttműködés komoly szerepet játszott, ahogy mi is segítettük az E.ON és a TITÁSZ kollégáinak munkáját, úgy ők is mellettünk álltak a legnehezebb pillanatokban – ez a fajta szakmai szolidaritás sokat jelentett a helyreállítás gyorsaságában és sikerességében” – fogalmazott Mátrai Károly. Az MVM Émász elosztási területén, azaz Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben és Pest vármegye észak-keleti részén már szerda óta minden ügyfél ellátása biztosított. A hétfői vihar jóval nagyobb mértékben pusztított Magyarország déli és keleti régiójában, így az MVM Démász ellátási területén több kár, több hiba keletkezett.
A bajai, kecskeméti és békéscsabai régiókban már a csütörtöki nap végére teljes körűen helyreállították az áramszolgáltatást az MVM szakemberei, a vihar által leginkább sújtott szegedi régióban azonban még péntekre is áthúzódott a hibák javítása. Az elosztási területükön lévő 1,5 millió ügyfelük számára mára azonban ismét biztosított a villamosenergia-ellátás – olvasható a közleményben.
-
Zöldinfó6 nap telt el a létrehozás óta
Mit kell tennie, ha van otthon napeleme? Új kötelezettséget vezetnek be!
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás óta
Miért tiltják Magyarországon, ami egész Európában hódít? – Erkélynapelem-botrány
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás óta
Csendesebb ünnep várható: elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték Cegléden
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
A hazai kutatók is figyelmeztetnek a talaj vészes állapotára
-
Zöldinfó4 nap telt el a létrehozás óta
Elárasztás mentheti meg a jövő erdőit – a Beregben már működik