Kapcsolatfelvétel

Zöldinfó

AM: megerősítette az erdők fokozott védelmét az agrárminiszter

Az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása – erősítette meg miniszteri utasításban a kormány eddigi álláspontját Nagy István, az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.

Létrehozva:

|

Az állami erdőkre vonatkozóan megjelent miniszteri utasítás egyértelműen cáfolja a sajtóban megjelent hamis feltételezéseket – írták. A közlemény szerint a miniszter emlékeztetett arra, hogy az elhúzódó orosz-ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt energiaválság alakult ki Európában. A kormány a drasztikus energia-áremelkedés és a nyugat-európai energiahiány miatt energia-veszélyhelyzetet hirdetett. Az erdőgazdálkodás fontos része az energia-vészhelyzet megoldásának, ezért a kormány a tűzifa biztosítása érdekében enyhítette a fakitermelés szabályait. Nagy István hozzátette, hogy Magyarországon a faanyag a legfontosabb újratermelhető nyersanyag, a magyar erdőkben fenntartható erdőgazdálkodást folyik. Ez azt jelenti, hogy évtizedek óta kevesebb fát hasznosítunk, mint amennyit az erdők teremnek, így jelentős tartalékokat sikerült biztosítani – fogalmazott.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendelet kizárólag veszélyhelyzet esetére készült, a vegetációs időszakra vonatkozó előírások 2023. március 31. után nem alkalmazhatók. A tárcavezető megerősítette azt is, hogy természetvédelmi vagy Natura 2000 területen az őshonos fák tarvágása továbbra is tilos. A miniszter az állami erdőkre vonatkozó utasításában kitért arra is, hogy a megnövekedett tűzifaigény miatt a keresletet elsősorban akáccal kell kielégíteni, ez a fafaj ugyanis kitermelés után nyers állapotban is jól használható. Hangsúlyozta, a könnyített szabályok csak akkor alkalmazhatók, ha a 2022-re vonatkozó kitermelési terv végrehajtásával a tűzifa-keresleti igény nem elégíthető ki.

 A miniszter kifejtette, hogy a magyar erdők folyamatosan növekednek, köszönhetően a hazai erdőgazdálkodás fenntartható gyakorlatának, és annak, hogy Magyarországon Európa egyik legnagyobb erdőtelepítési és fásítási programja zajlik. 2 év alatt 44 ezer hektár új erdő telepítésére jutott támogatás, 2010 óta csaknem 45 millió köbméterrel nőtt az élőfakészlet. Idén csak az állami erdőgazdaságok még 1,3 millió köbméter tűzifa és apríték tervszerű kitermelésére rendelkeznek érvényes engedéllyel. A miniszteri utasítás megerősíti azokat a korábbi intézkedéseket, hogy Magyarország zöld tőkéjét semmiképpen se veszélyeztessük – szögezte le Nagy István a közlemény szerint.

Advertisement

Zöldinfó

Ingyenes öntözővíz, milliárdos védekezés – így küzdenek az aszály ellen

A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.

Létrehozva:

|

Szerző:

Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet Önnek! Ingyenes kalkulálás itt (x)

Hubai Imre elmondta: a vízgyűjtőn tapasztalható csapadékhiány a Tisza vízhozamának csökkenését okozza. Az érintett vízügyi igazgatóságok felkészültek a nyaranta szűkös készletek pótlására – írja az alternativenergia.hu. A Felső-Tiszán, a Tisza-tóban, és a Tisza-Körös-völgyi Együttműködő Vízgazdálkodási Rendszerben, az állami főművekben és öntöző csatornákban márciustól napjainkig felhalmozott és betárolt 650 millió köbméter vízkészletnek köszönhetően, a lakossági és az ökológiai vízigények kielégítése mellett a gazdálkodók mezőgazdasági célú vízigényét is menetrend szerint, maradéktalanul ki tudják elégíteni – jelentette ki. A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme – közölte. Hozzátette, tovább tart a forró, csapadékmenetes és száraz időjárás, aminek következtében a Tisza vízhozama és a Tisza-tó vízmérlege jelenleg csökkenő tendenciát mutat. A korábbi kormányzati intézkedések által, a március óta tartó vízmegtartásnak, valamint az Aszályvédelmi akcióterv végrehajtásának köszönhetően 178 millió köbméter többlettel lehet számolni, így a rendkívüli aszály ellenére a tározók terében, a főművi csatornák és a holtágak medrében 650 millió köbméter, egyharmad Balatonnak megfelelő vízkészlet áll rendelkezésre- mondta. Ebből a mennyiségből bőven jut a lakossági vízigények kielégítésére, valamint az ökológiai és a mezőgazdasági vízkivitelre is- jegyezte meg. Hubai Imre szólt arról, hogy a készletek megőrzése és az igények menetrend szerinti kielégítése tovább folytatódik a Tisza-tónál és a Felső-Tiszán egyaránt. Bizakodásra ad okot a hidrometeorológia által előre jelzett lehűlés és a csapadékot hozó időjárás, amely várhatóan a jövő hét első felétől enyhíteni fog a kínzó vízhiányon – közölte.

Az agrártárca célja, hogy Magyarországon idén ősszel és télen is folytatódjon a vízvisszatartás, így 2026 nyárra elérjék a 1,5 milliárd, míg 2026 végére már a 3 milliárd köbméter tájban és talajban tárolt vízkészletet – közölte, megjegyezve: a hiányzó csapadék mennyiségének pótlására fogják azt felhasználni, ami már másfél Balatonnak megfelelő víztömeg megtartását fogja jelenteni. Hubai Imre kiemelte: a kormány minden segítséget megad a gazdáknak, hogy a klímaváltozás jelentette kihívásokra megfelelő választ tudjanak adni. Ezer ember és kettőszáznál is több gép dolgozik ma is megszakítás nélkül az aszály elleni védekezésben- számolt be. Hangsúlyozta: a kormány 4,7 milliárd forint gyorsforrást különített el az Aszályvédelmi akcióterv végrehajtására, tározók, holtágak és csatornák feltöltésére, víztározási képességük helyreállítására, és többszáz beavatkozási ponton végeznek gravitációs és gszívattyús vízpótlást – tájékoztatott. Idén is ingyenes lett az állami művekből vételezett víz díja, 10 milliárd forint áll rendelkezésre ennek fedezetére – közölte. Hubai Imre felháborítónak nevezte, hogy az idei rendkívüli aszályhelyzet alatt Brüsszel és a Tisza Párt “suttyomban” az ingyenes vízdíj ellen szavazott, ezzel a klímaváltozással küzdő magyar gazdákat sanyargatná az aszálynál is kegyetlenebbül.

Magyarország kormánya ezt nem nézi tétlenül, és ezen túl is, minden eszközzel segítik a gazdákat abban, hogy hozamaik biztonságban legyenek, jövedelmük stabilizálódjon és az állami beavatkozásoknak, az öntözésfejlesztési pályázatoknak, az ingyenes vízszolgáltatási díjaknak és a felhalmozott vízkészleteknek is köszönhetően, eredményesen tudjanak védekezni a szélsőséges időjárás által okozott kártételekkel szemben – szögezte le az államtitkár. Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi igazgatóság (Kötivizig) igazgatója azt mondta, hogy nagy odafigyeléssel zajlik a vízkészletgazdálkodás, megpróbálják a vízkészleteket a legigazságosabb szétosztani, hogy mindenkinek jusson. Kiemelte az együttműködés fontosságát minden egyes résztvevővel, vízhasználóval.

Advertisement
Tovább olvasom

Ezeket olvassák