Zöldinfó
AM: “megóvjuk hazánk zöld tőkéjét”
Megóvjuk hazánk zöld tőkéjét, a magyar erdők teljes biztonságban vannak, fokozottan vigyázunk rájuk még az energia-veszélyhelyzetben is” – közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán.
Az állami erdőkben felelős gazdálkodást végeznek az erdészeti szakemberek. “Magyarország zöld tőkéjét nem veszélyeztetjük, hanem megvédjük” – mondta, és hozzátette, az elhúzódó orosz-ukrán háború és a brüsszeli szankciók miatt energiaválság alakult ki Európában. A magyar családok biztonságos energiaellátása érdekében meg kellet teremteni azt a lehetőséget is, hogy ahol lehet, gáz helyett fával fűtsenek. Ezért könnyítettek a fakitermelési szabályokon – tette hozzá. Nagy István a közlemény szerint kiemelte: a baloldali álhírekkel szemben az állami erdőkben továbbra is tilos természetvédelmi vagy Natura 2000 területen az őshonos erdők tarvágása. A fakitermelés szabályozására vonatkozó kormányrendelet szabályai kizárólag a veszélyhelyzet időszakában érvényesek, a vegetációs időszakra vonatkozó előírások 2023. március 31-e után nem alkalmazhatók az állami erdőkben. A megnövekedett tűzifa-igény miatt a keresletet elsősorban akáccal kell kielégíteni, ez a fafaj ugyanis kitermelés után nyers állapotban is jól használható. A könnyített szabályok pedig csak akkor alkalmazhatók, ha a 2022. évre vonatkozó kitermelési tervben foglaltak végrehajtásával a tűzifa-keresleti igény nem elégíthető ki – fűzte hozzá a tárcavezető.
A miniszter kitért arra is, hogy a magyar erdőgazdálkodás száz év alatt 11 százalékról 22 százalékra növelte az ország erdővel borított területeinek arányát. Ez a változó történelmi korszakokat átívelő eredmény nem valósulhatott volna meg a magyar erdészek erdők és természeti értékek iránti mély elkötelezettsége, felelősségvállalása és szakmai felkészültsége nélkül – hangsúlyozta. Emellett az élőfakészlet minden évben nő, 2010 óta 45 millió köbméterrel gyarapodott, ezért mára meghaladja a 400 millió köbmétert. Az elmúlt időszakban 44 ezer hektár új erdő telepítésére adtak támogatást, amelyből 27 ezer hektár már megvalósult. A Vidékfejlesztési programban több mint 160 milliárd forintot kitevő erdészeti támogatás hagyott jóvá az agrártárca, és ugyancsak ennek a kezdeményezésnek a keretein belül, mintegy 60 milliárd forintot fordítanak a meglévő erdők minőségének javítására. Továbbá a Településfásítási programnak köszönhetően 1350 településen összesen 36 000 darab sorfát ültettek el a helyi közösségek – sorolta az eredményeket az agrártárca vezetője az AM közleménye szerint.
mti
Zöldinfó
4000 ingatlan után újabb bővítés: így védi a lakókat a Budapest Airport
A hatodik ütemmel folytatódik a Budapest Airport zajvédelmi programja.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítvány 2022-ben indította el a repülőtéri zajvédelmi programot, amelynek célja, hogy a légikikötő törvényes és szabályszerű működése mellett a környezetében élők zajterhelését mérsékelje. Minden idők legnagyobb zajvédelmi programja idén a 6. ütemmel folytatódik, Budapest X. és XVIII. kerületének újabb területeinek bevonásával – ismertette az alternativenergia.hu. Az elmúlt években összesen 4000 ingatlan számára biztosították a részvétel lehetőségét. Annak érdekében, hogy a program a lakók igényeihez igazodjon, a VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport a programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
A most induló fázisra 2026. július 31-ig jelentkezhetnek az érintett ingatlantulajdonosok, a kivitelezés pedig ezt követően kezdődik. A program keretében a meghatározott területek ingatlantulajdonosai kérhetik az ingatlanok lakó- és pihenőhelyiségeiben található nyílászárók utólagos szigetelését vagy cseréjét, illetve a hálószobákba szellőztetőberendezés telepítését. A zajvédelmi program négy éven keresztül, több ütemben valósul meg, a repülőtér közelében élők zajterhelésének csökkentése érdekében. Az eddigi jelentkezők száma meghaladja az 1400 ingatlantulajdonost.
A program legújabb fázisában érintett lakóingatlanok tulajdonosait a Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítvány április közepén levélben is tájékoztatja a részletekről és a jelentkezés menetéről. Az érdeklődők postai úton vagy elektronikusan is leadhatják jelentkezésüket, a zajvedelem.bud.hu weboldalon pedig további részleteket olvashatnak, illetve a gyakran felmerülő kérdésekre is választ kaphatnak. A programban minden ingatlantulajdonos részt vehet, akinek a kijelölt területen lakóingatlanja van, és a feltételeknek megfelel.
A VINCI Airports hálózat részeként működő Budapest Airport és a Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítvány kiemelt figyelmet fordít a környéken élők életminőségére, és fontosnak tartja, hogy a repülőtér a környező településekkel és kerületekkel együtt fejlődjön. A program megvalósítására a Budapest Airport eddig több mint 3 milliárd forintot biztosított, amellyel a repülőtér közelében élők életminőségét és a zajterhelés csökkentését kívánta szolgálni. Emellett a vállalat mindenki számára hozzáférhető zajmonitor rendszert működtet, és a mélyalvási időszakban üzemelő légitársaságok által fizetendő díjat is megemelte.
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre nagyobb az igény az otthoni napelem és akkumulátor rendszerekre
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaHeti árkövetés: ismét nőnek az üzemanyagárak
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaEgyre népszerűbbek a négyévszakos abroncsok Magyarországon
-
Zöld Közlekedés7 nap telt el a létrehozás ótaElektromos meghajtású mentőautók álltak szolgálatba Magyarországon
-
Zöld Közlekedés1 hét telt el a létrehozás ótaElektromos buszokra váltanak a magyar iskolák
