Zöldinfó
Átadták az energetikailag korszerűsített vármegyeházát Kaposváron pénteken
A közleményben idézték Biró Norbertet (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnökét, aki az átadón elmondta: a 380 millió forintos beruházás eredményeként a somogyi megyeszékhely Fő utcájában álló, 19. századi, klasszicista stílusú épület fűtését tizenkét elavult helyett négy korszerű, kondenzációs kazán és hőszivattyús rendszer biztosítja.
A kivitelező a műemléki szempontok figyelembevételével megvalósított fejlesztésnél kicserélt több mint kétszáz nyílászárót, részben szigetelte a megyei közgyűlés üléseinek és a Rippl-Rónai Múzeumnak is otthont adó ingatlan homlokzatát, ugyancsak szigeteléssel látta el a padlásfödémet és pótolta a sérült vakolatot. Az energiafogyasztás csökkentésére az épületben kicserélték a világítótestek jelentős részét, a tetőn 47,3 kilowattos napelemes rendszert telepítettek.
Gelencsér Attila (Fidesz), Kaposvár és a Zselic országgyűlési képviselője a közlemény szerint az átadáson arról beszélt: korábban, még megyei közgyűlési elnökként közbenjárt a kormánynál, hogy a vármegyeháza a megyei önkormányzat tulajdonában maradhasson. A patinás épület felújítása gyakorlatilag már akkor, az egykor raktárként használt múzeumi helyiségek irodákká alakításával megkezdődött – közölte. Hozzátette, abban az időben indították el az épület udvarának rendezését is, mely azóta Kaposvári Vigasságok tere néven nagyon sok rendezvény helyszíne volt. Az önkormányzat hangsúlyozta, a vármegyeháza korszerűsítése az üzemeltetési költségek mérséklése miatt vált szükségessé, a beruházásnak köszönhetően 40 százalékkal csökkent a fűtéshez szükséges gázfelhasználás.
mti
Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Zöldinfó
A klímaváltozáshoz alkalmazkodnak: szárazságtűrő fákat ültetnek Kaposváron
Száz fa száradt ki a nyáron Kaposváron.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
Száz fa száradt ki a nyáron Kaposvár közterületein a csapadékhiány és a magas ultraviola sugárzás miatt, a fák pótlása megkezdődött – közölte a város polgármestere a somogyi vármegyeszékhelyen. Szita Károly a közgyűlés ülésén – napirend előtti felszólalásában – beszámolt arról, hogy ősszel ötven fát ültetnek el, a munkát tavasszal folytatják – olvasható az alternativenergia.hu oldalon. Arra kell törekedni, hogy egyre több szárazságtűrő fa legyen a városban, mert amikor a jelenlegi faállományt ültették, még nem ez a klíma, nem ez a környezet volt – tette hozzá.
Kiemelte, nyáron az egymást követő hőhullámok, hőkupolák mindenkinek komoly kihívást jelentettek, Kaposváron gyakorlatilag egy csepp eső nem esett. Bár a városban nem kellett vízkorlátozást elrendelni, decemberre két új víztermelő kutat létesítenek a helyi és a környékbeli települések vízellátása biztonságának növeléséért – jegyezte meg.
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás ótaNégy órán át képes energiát szolgáltatni az új tároló
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaKözösségi tulajdonú szélerőművek jöhetnek létre Magyarországon
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaNyílt pályázatot hirdettek a 10 hazai nemzeti park igazgatói posztjára
-
Zöldinfó3 nap telt el a létrehozás ótaOktóberben ismét megtisztulhatnak az ország elhanyagolt területei
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaKétszer annyi szociális tűzifa jöhet, de mi lesz a védett erdőkkel?
