A mai napelemes technológia egyik nagy ellensége az árnyék, amely jelentősen csökkentheti az áramtermelést. A hagyományos napelemeknél az árnyék drámaian csökkenti az energiatermelést, és így anyagi veszteséget okoz – írta a PV Magazine. Az emberiség egyre több helyen alkalmaz napelemeket, ezek használata ugyanis nemcsak kibocsátásmentes, hanem olcsó is. Akad ugyanakkor egy probléma: az eszközök igen érzékenyek a fényviszonyokra. Egy hagyományos panelnél például már 1 százalékos árnyékoltság mellett is 33 százalékkal csökkenhet az előállított áram mennyisége, 10 százaléknál pedig le is áll a termelés.A San Franciscó-ban működő Optivolt ezen akar változtatni egy olyan termékkel, amely árnyékos körülmények között is jól használható – számol be a PV Magazine. A vállalat szerint árnyéktűrő technológiája, az Optivolt Pulse, akár 25 százalékkal több energiát is létrehozhat az árnyékban a hagyományos napelemekhez képest.
Amikor a panel teljesen megvilágított, a speciális rendszer inaktív, amikor azonban árnyék vetődik a felületre, az optimalizáló bekapcsol, és virtuálisan átlagolja az elsötétült területet. A rendszert egy 98 százalékos hatékonyságú MPPT (Max Power Point Tracking) töltésszabályozók vezéreli. Az Optivolt szerint eszköze a napelemek következő generációját jelentheti. „Ha feltételezzük, hogy a globális napelem-telepítési bázis csak átlagosan 1 százalékban volt árnyékolt 5 százalékos szórással, akkor 2021-ben 225 terawattóra energiatermelés maradt kihasználatlan a mai napelemes technológia korlátai miatt” – állapította meg Rohit Kalyanpur, a cég alapítója és vezérigazgatója. Ez anyagi és klímavédelmi szempontból is komoly veszteséggel jár. Az Optivolt 2018-ban indult, a vállalat a közelmúltban jelentette be eddigi legnagyobb finanszírozási győzelmét: 8,2 millió dollárt gyűjtött össze befektetőktől az Atlas Innovate vezetésével. Alain Rothstein, az Atlas Innovate partnere szerint az Optivolt technológiája nem csupán azért izgalmas, mert a meglévő napelemes megoldásokban hozhat javulást. A rendszernek köszönhetően a napenergiát új területeken, így az 5G-nél is bevethetik.
„Áramhálózatunk a klímaváltozás hatásai miatt egyre instabilabb, és az előrejelzések alapján a jelenlegi fogyasztás mellett 41 éven belül kifogyunk az olajból. Az Optivolt árnyéktűrő paneljei megbízható hálózaton kívüli energiát nyújtanak, hogy az eszközöket és a kritikus infrastruktúrát a legkedvezőtlenebb körülmények között is ellássák energiával” – mondta Daniel Kofman, az Optivolt társalapítója és műszaki vezérigazgatója.
Zöldinfó
Energetikai korszerűsítés: már több ezer család részesült támogatásban országszerte
Már több mint 20 milliárd forintot kaptak kézhez az energetikai otthonfelújítási program nyertesei.
Töltse ki a napelem-kalkulátort, és tudja meg, mennyibe kerülhet az Ön rendszere! Ingyenes kalkulálás itt (x)
A családi házak energetikai korszerűsítését segítő pályázaton eddig 4700 jelentkezőnek utaltak támogatást – összegezte a hivatalos Facebook oldalára feltöltött bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM). Mint hozzátették, hamarosan érkeznek az újabb kifizetések is, hiszen további mintegy 20 milliárd forintra szerződtek már le a kedvezményezettekkel. Az alternativenergia.hu megírta, hogy arra is felhívták a figyelmet, hogy a lehetőség most még kedvezőbb feltételekkel érhető el: akár 10 millió forint, felerészben vissza nem térítendő támogatás kapható, a fejlesztésekbe mindössze néhány százezer forint önerővel bele lehet vágni, valamint hogy a kamatmentes hitelrész meghosszabbított futamideje miatt alacsonyabbak lettek a törlesztőrészletek.
Nem változott viszont, hogy a 2007 előtt épült családi házak felújítására lehet pályázni az ország bármely részéből, a támogatott fejlesztésekkel legalább 30 százalékos energia-megtakarítást kell elérni, és az energiaszámlákon megspórolt összegek csökkentik, akár teljes egészében ki is válthatják a törlesztőrészleteket – sorolta az EM. Kiemelték: aki kistelepülési lakosként a vidéki otthonfelújítási programmal együtt veszi igénybe a támogatást, esztétikailag és energetikailag is teljes körűen felújíthatja otthonát.
-
Zöld Energia5 nap telt el a létrehozás ótaItt az új akkumulátor-generáció: leválthatják a lítiumot egy új anyagra
-
Zöld Energia6 nap telt el a létrehozás ótaÚj lehetőség a napelemeseknek: az aggregátorokkal akár többszörös bevétel is elérhető
-
Zöld Energia1 hét telt el a létrehozás ótaÁllami támogatás érkezhet a napelemes háztartások számára energiatárolóra
-
Zöldinfó1 hét telt el a létrehozás ótaAranyat érő gomba, pusztuló élőhelyek szigorúbb ellenőrzések jönnek Romániában
-
Zöld Közlekedés2 nap telt el a létrehozás ótaMegérkeztek az új Citarók: modernebb és kényelmesebb buszok járnak a fővárosban
